LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Dzsudzsi, a celeb

Dzsudzsák-Balázs1Egy magára valamit is adó blog, amely a Lokival foglalkozik, nem mehet el szó nélkül Dzsudzsák Balázs klubváltása mellett. Azonban nem kívánok kizárólag a döntés boncolgatására szorítkozni. Érdekesebb a teljes karrierívét egy sajátos szempontból megvilágítani. Ugyanis nem csupán a sportszakmai eredményeinek köszönheti azt, hogy mára az ország egyik legismertebb személyévé lépett elő. Sőt továbbmegyek, mostanra minden téren felemelkedett az európai futballsztárok közé.

A természet kivételes tehetséggel áldotta meg. Ezt leszámítva viszont teljesen átlagos körülmények között cseperedett fel. Szülei részéről komoly erőfeszítéseket követelt, hogy profi labdarúgóvá válhasson. Végig járta a ranglétrát, pedig már rendkívül korán kitűnt a nemzetközi tornákon. Szemünk előtt avanzsált epizodistából olyan meghatározó egyéniséggé, aki egész egyszerűen magasan kiemelkedett a honi mezőnyből. Tulajdonképpen már csak az ő játéka miatt megérte kilátogatni az Oláh Gábor utcai katlanba. 2007 nyarán már több kérője is akadt, de ő még ráhúzott egy fél évet. A DVSC busás hasznot realizálva adott túl rajta 2008 januárjában. Megérlelt, okos döntést hozott, így egyetlen debreceni szurkolóban sem maradt szálka. A cívisvárosi futball szegényebb lett egy idollal, de a magyar labdarúgás egy reménységgel gazdagodott.

Miért válik egy sportolóból celeb?

Ezzel új fejezet kezdődött. Egy Dzsudzsák a médiában is életre kelt. Tisztában volt vele, hogy a posztmodern világban „médiaképesnek” kell lenni. Kommunikációs képességeit kimunkálta, nyilatkozatai üdítőleg hatottak a magyar focivilágban. Messzemenően túlmutatott a Torghelle féle „tudniillik” stíluson. Egy sportoló számára a reklámszerződésekből befolyó bevétel kvázi passzív jövedelem. A reklámértéket pedig az ismertség növeli, ami viszont egy ponton túl nem emelhető pályán elért sikerekkel. Így kerül képbe a bulvármédia, amelynek segítségével a sporthírekre totálisan immunis emberek tudatába is be lehet csempészni az illetőt. Nagy tételben mernék fogadni rá, hogy van ma Magyarországon nem is egy ember, aki Messit nem ismeri, Dzsudzsákot azonban igen. Ezzel nem azt kívánom sugallni, hogy Balázs minden egyes lépését a bulvármédia logikája határozza meg. Pusztán arra utalok, hogy figyelmet kell fordítani a más fronton történő építkezésre, illetve a sportszakmai lépések ideális prezentálására. Amikor csak lehetett készségesen állt a különböző médiumok munkatársainak rendelkezésre, mintha más öröme nem is lett volna az életben, mint órák hosszat klisészerű kérdésekre válaszolgatni. Jól megkonstruált interjúkat adott.

dzsudzsi_psv

Dzsudzsák a reménysugár

Egy celeb ismertetőjele, hogy olyan megjelenéseket képes produkálni, amelyek előhívják a fogyasztók legzsigeribb érzelmeit. Akár egyszerre többet is. Kiigazolása után beindult a gépezet. A hangzatos „Nyírlugostól, Eindhovenig” fókuszos felütésű sztori – ami akár egy könyv címe is lehetne – képkockái elkezdtek forogni. Számtalan módon nyerhettünk betekintést eindhoveni életébe. A nehézségek idején sem bujdosott el, szimpatikus önkritikával értékelte teljesítményét. Aztán lépésről lépésre javult az előadás. A legjobbkor. Válságos időkben fokozott igény van reménysugárra, nemcsak a politikában. Míg ő emelkedett, mások ereszkedtek. Gera jelentősen visszaesett. Huszti leírta magát, Hajnal peremember lett Dortmundban, Szalai pedig megsérült. S szép lassan a válogatottban is jöttek a gólok, gólpasszok. Finnországban akkor, abban a helyzetben, valamint úgy bevinni a győztes találatot csak egy klasszis tudja. Közben fél Európával összeboronálták. A média elhitette, hogy tucatnyi élklub áll sorban a kegyeiért. Dzsudzsi levette a lábáról Eindhovent. Sorozatban háromszor lett az aktuális FIFA kiadás magyar arca. A szerep megkoronázásaként, a remény és siker ígéretét hordozni kívánó Fidesz felkérte plakátarcnak. A kiszemelt tökéletes alany lett volna az ígéret megjelenítésére, ám ő nem sétált bele a csapdába.

dzsudzsak-balazs-fidesz

A menő és a pénzhajhász

Nem Zimány Linda az első híresség, akiről cikkeznek vele kapcsolatban. Az őket összekötő érzelmi szálak komolysága egyébként abszolút érdektelen a számomra. Így vagy úgy kölcsönösen profitálni tudnak egymásból. A kapcsolat kiváló katalizátora volt ősi sztereotípiák felszínre kerülésének. Dzsudzsák fizimiskája hirtelen mélyreható analízisek tárgya lett. Médiamegjelenései még inkább megtöbbszöröződtek. Ugyanakkor Linda is egy csapásra lekörözte hasonszőrű kolléganőit a köznyelven forgás tekintetében. Ráadásul nem elhanyagolható tapasztalattal bír abban, hogyan kell ügyeket emelni a bulvármédia napirendjére. Ki gondolja, hogy az egymilliós kutyavásár témája a véletlen eredménye? Miközben falusi gyerekként, Dzsudzsák pontosan tudta, mennyire fogja mindez emberek millióit irritálni. Természetesen a nyaralás helyszínét sem fedi homály. Vagy itt a legújabb gyöngyszem. Adott egy üstökös, aki a Real Madrid (de legalábbis a Juventus) kapujában áll, oldalán egy szupermodellel. A fókuszos sztori hollywoodi méreteket kezdett ölteni…

Dzsudzsák a hülye?

Mindez így együtt már érthetővé teszi, miért övezte országos hisztéria az átigazolását.  A bejelentés hatására egy orkán erejével tört felszínre az indulat, irigység, becsapottság, csalódottság stb. Pedig szerencsétlensége mindössze abban áll, hogy a PSV-nek jelenlegi helyzetében csupán az számított, hogy játékosából a lehető leghamarabb, a lehető legtöbb pénzt csikarja ki. Dzsudzsák vételára olyan magasságokba szökkent, amelynek kifizetése felesleges kockázatvállalást jelentett volna számos nyugat-európai klub részéről. Jóval kisebb összegért ugyanis ugyanolyan ütőképes, vagy nem sokkal gyengébb képességű játékost tudnak igazolni. Így viszont neki kellett reckírozni. Vitán felül áll, hogy kinőtte a holland bajnokságot, ezért váltania mindenképp kellett. A PSV leépült, míg a Mahacskalánál van pénz rogyásig. Ha marad semmivel sem lettek volna jobb esélyei a BL-re, mint a feltörekvő Anzsinál. Az orosz pontvadászat erősebb, mint a holland, s nem mellékesen pont játéka egyik gyengébb elemében fejlődhet. Ellenben számottevően nehezebb lesz dominálnia. A mezőny kiegyensúlyozott, tele vasgyúróval, s a játék számottevően zártabb. Arról nem beszélve, hogy még Moszkva is nagyon más világ, mint a liberális Eindhoven, ahová tényleg felüdülés lehetett kikerülni. Nehéz átsiklani afölött, hogy az orosz ligát eddig szinte kizárólag szláv gyökerekkel rendelkező játékosok (Skrtel, Kraszics, Vidics etc.) tudták ugródeszkaként használni. Nem egy brazil és argentin futballista rekedt már meg a végtelennek tűnő orosz sztyeppén. Mást ne mondjak a csapattársa, Tardelli esete is intő jel. Valódi győztesként úgy kerülhet ki a kalandból, ha a BL-be vezeti az Anzsit.

Marketing szempontból kimondottan gyümölcsöző lehet a kapcsolat. Egy porfészek, amely grandiózus terveket szövöget, mindig érdekes a média számára. Azzal pedig, hogy ennyi pénzt áldoztak Balázsra nyomatékosították szándékaik komolyságát. Abramovics tengernyi pénze ellenére a Chelsea sem tudta azonnal megszerezni a legnagyobb sztárokat. Az erőforráshoz, a célokhoz nevek is szükségeltettek. Kicsit sántító hasonlat, de Dzsudzsák a Mahacskala számára az, ami Verón volt anno a londoni kékeknek. Attól viszont nem igazán kell tartani, hogy Balázsnál sokkal nagyobb nevek horogra akadnak majd az Anzsinál. A leadership szerep tehát garantált a támadójáték letéteményeseként. Tévhit azt gondolni, hogy nem lesz szem előtt, s csöndben letűnhet a horizontról. Az orosz sportsajtó részéről a figyelem azonnal rászegeződött. Minden rezdülését árgus szemekkel fogják követni. Egy 14 millió eurós játékos Oroszországban sem kerülheti el a figyelmet. Innentől kezdve a hatalmas piac kiaknázása csupán rajta múlik.

dzsudzsi_mahacskala

Hogyan tovább?

A kritikaáradat nyilván megviselte, de direkt dramatizálták is a helyzetet. Kizárt dolog ugyanis, hogy belevetette volna magát az összes erről szóló írás végig bogarászásába. Nem éppen mániája a játékosoknak a blogok, illetve fórumok böngészése. Inkább időt akartak nyerni az ügynökével a magyarázat gondos előkészítéséhez. A végtermék – a sajtótájékoztató mellett – egy jól felépített interjúban öltött testet, amely különböző variációkban bejárta a portálokat. A további ábrázolása, illetve a narratíva pedig nagyban a teljesítménye függvénye. Kínlódás esetén elképzelhető irányvonal a kapzsi ficsúrként történő beállítás. Ne így legyen!

A válogatott szereplése momentán nem azon áll vagy bukik, hogy Dzsudzsák a Mahacskalánál, netán a Juventusnál játszik. Hajnal, Koman, vagy akár Gera példáján keresztül többször láthattuk, egy játékos formahanyatlását akkor is megszenvedi a nemzeti együttes, ha az illető egy nyugati csapatban rúgja a bőrt. Hamsík a Napoli húzóembereként is szenved a szlovák nemzeti tizenegyben. Ugyanattól, mint a mi top játékosaink. Ennek ellenére sokan átkozzák, köpködik Dzsudzsákot. Pedig ő mindössze annyit tett, hogy okos menedzseléssel a jelenkori legismertebb, s legértékesebb magyar sportolóvá lépett elő. A sikert meg soha nem kell megmagyarázni.

(Az 1. kép forrása: haon.hu)

(A 2. kép forrása:  pcdome.hu)

(A 3. kép forrása: blikk.hu)

(A 4. kép forrása: delmagyar.hu)