A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám nem tudták beteljesíteni küldetésüket, sőt kimondottan leszerepeltek. Sorozatunk ötödik epizódjának alanya pedig nem más, mint Sitku Illés.
Az 1978. február 5-én született Sitku Illés 19 évesen, tehát az 1997/98-as szezonban mutatkozhatott be az élvonalban, nem is akárhol, hanem mindjárt a Ferencvárosban. Ami azonban óriási lehetőségnek tűnt az elején, visszafelé sült el, hiszen az akkoriban – itthon – sztártriónak számító Zavadszky, Nicenko, Albert mellett nem nagyon jutott szó a fiatal Sitkunak. Ráadásul gólvágónak ott volt még a középpályásként is sokszor betaláló Vincze Ottó is. A idény során mindössze 8 alkalommal szavazott neki bizalmat Nyilasi Tibor vezetőedző, és még csak az sem adatott meg neki, hogy egyben töltsön 90 percet a pályán. Ehhez egyébként legközelebb épp a Debrecen ellen állt, amikor a 87. percben kellett lejönnie. A 248 lejátszott ferencvárosi perc alatt egyszer sem sikerült kapuba juttatnia a labdát, így nem csoda, ha a nyár beköszöntével inkább kifelé állt a szénája, mint befelé. Nem is volt maradása, az NBII-es Budafokban kötött ki, némi vigaszt csak a bajnoki ezüstérem jelenthetett számára. Új csapatában sem sikerült stabil taggá válnia, rövidesen a III. kerület FC-ben, majd a Pécsi MFC-ben kötött ki, hogy aztán az NBI-be való visszatérés előtti utolsó állomásként még Pápán is megforduljon egy esztendő erejéig. Hősünk legújabb „skalpja” a Balaton FC lett, ahol a 2003/04-es kiírásban 31 meccs alatt 6 gólt hozott össze Csertői Aurél keze alatt.
Nem tudni, mit látott benne az akkoriban Szentes Lázár fémjelezte debreceni vezetőség, de tény, hogy 2004. júliusától kezdve korábbi csapattársával, Virág Bélával együtt a mi keretünket gazdagították. Ami nem ment a Dunántúlon, majd megy a Tiszántúlon – gondolhatta Sitku. A logika azonban nem jött be, mert míg Virágnak sikerült alapemberré válnia a középpályán, neki ezúttal sem termett sok babér: 12 meccs, ezeken pedig 1 találat volt a jussa. Pedig a bizalom megvolt. Szentes mindjárt az idénynyitón a kezdőbe nevezte, s végig pályán is lehetett. Akkor még persze nem tudhatta, hogy ezen kívül csak egyszer fog még ilyen előfordulni. Persze az is még Szentes alatt, ugyancsak a szezon elején, a DVTK ellen idegenben. De mivel nem jöttek a gólok, egyre inkább háttérbe szorult a Kerekes-Bogdanovics duó mellett. Ezek alapján nem meglepő, hogy a szezon közben Békéscsabáról újított vezetőedző, Supka Attila csupán csereként számított rá, ha egyáltalán számított. Egyetlen, árvácska piros-fehér mezben szerzett gólját is csereként beállva kellett elkönyvelnie, a Békéscsaba elleni idegenbeli meccsen, amelyen Bogdanovicsot váltotta az 55. percben. Ezután már jóformán csak edzeni járt az Oláh Gabira, szánalomból még kezdhetett ugyan az utolsó meccsen Zalaegerszegen, de e találkozónak már csak akkora tétje volt, mint egy Nagyrábé – Nyírábrány Megye 1-es délutáni szabadidőprogramnak, már bajnoknak mondhattuk magunkat, fennállásunk óta először. A posztban ennek csupán annyi jelentősége akad, hogy így Sitku is elmondhatja magáról, hogy magyar bajnok. Így történhetett, hogy az immár a BL selejtezőjére készülő Loki szurkolójaként nem hullajtottam krokodilkönnyeket, mikor kiderült, hogy kedvenc Illésünk a Videotonban folytatja pályafutását.
Itt végre révbe ért szegény Sitku, 2009-ig körülbelül 2 meccsenként hálót zörgetett, ez azóta is csak 3 meccs / 1 gól arányig romlott. Az idő azonban fölötte is telik, nem meglepő tehát, hogy télen lepasszolták a IV. kerületbe a bajnoki reményeket szövögető fehérváriak. Akárhogy is alakuljon a sorsa, cívisvárosi múltján már nem tud változtatni, gyengének ítéltetett. CITROMDÍJ!
