LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Profi minimalizmus vagy hivatásos unaloműzés?

 

dombi_megserulE két szókapcsolat között vívódom, mikor azon gondolkodom, hogyan minősítsem csapatom Haladás elleni hazai Ligakupa elődöntő visszavágóján nyújtott teljesítményét. Bár az odavágóhoz hasonlóan ezúttal sem kaptunk gólt, a dicséretes idegenbeli 0-2 után illett volna saját közönség előtt is két vállra fektetni az ellenfelet, ehelyett viszont egy halvány 0-0-ra futotta csupán…

DVSC – Haladás 0-0

DVSC: Novakovics – Nagy Z., Simac, Szűcs I., Fodor M. (Nikolov, a szünetben) – Kulcsár T. (Kabát), Bódi, Spitzmüller, Yannick (Dombi) – Mokánszki (Coulibaly), Farkas II B. (Szakály P.)

Haladás: Mursits – Csontos, Lengyel D., Jagodics, Iszlai – Molnár B. (Kovács I.), Rajos – Nagy I G. (Skriba), Sipos, Lattenstein (Ugrai) – Simon A. (Gyurján)

Azt már Aczél Zoltán is sejthette az odavágó után, hogy ebből nehezen lesz továbbjutás, nem is erőlködött hát túlságosan, inkább lehetőséget adott néhány ifjú vagy már nem is annyira ifjú tanítványának a rutinszerzésre. A szombathelyiektől csak Molnár Balázs volt az, aki mindkét meccsen kezdett. Ezzel szemben mi inkább erősíteni próbáltunk a visszavágóra, s ha ez nem is sikerült, a kezdő 11 névsora alapján joggal várhattunk volna ismét győzelmet. Így utólag viszont azt mondom, inkább szinten tartásra volt alkalmas a rotáció.

Ezúttal valamelyest aktívabban kezdtünk, ám a bizonyítani akaró Mokánszkinak nem jött össze a gólszerzés. A 24. percben ismét előtte adódott lehetőség, de ezúttal sem tudott élni vele. Az első félidőből feljegyezhettünk még egy kimaradt ziccert Kulcsártól, illetve egy helyzetre emlékeztető szituációt Rajos Gábortól a másik oldalon.

Ha lehet ilyet mondani, a folytatásban még inkább alább hagyott az iram, s nagyon családiasra vették a figurát a felek. Így aztán különösen kár, hogy Dombi megsérült. A végén Coulibaly eldönthette volna ugyan a meccset, de a szombathelyi Skribához hasonlóan ő sem talált be, aki ráadásul két nagy helyzetet is elpuskázott.

Ami tetszett

– Éreztük, hogy nem megy a játék, ennek ellenére megpróbáltuk bedarálni a Haladást.

– Dicséretes a rotáció. Azért van ennyi játékosunk, hogy használjuk őket.

– Coulibaly két egymást követő meccsen is elfogadhatót nyújtott.

– Bódi remekül játszott.

Ami nem tetszett

– Ez egy viszonylag egyszerű meccs volt, ha lehet így fogalmazni, ezért aztán különösen feltűnt, hogy nincs mindenki egy hullámhosszon a csapatban. Nem figyelnek oda, vagy nem értik a taktikát, vagy én nem tudom, de ezen változtatni kell a jövőben.

– Dombi Tibi megsérült.

– Egy árva gólt sem tudtunk begyötörni. Ezt sehogy se lehet kimagyarázni. Nem volt rossz idő, itthon voltunk, nem volt sztárcsapat stb.

(A kép forrása: nso.hu)