LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Nagyító alatt – I.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA komplex, rendszerszintű visszatekintés után nem kerülhetjük el az egyéni elemzéseket sem. Első körben a kapusok, valamint a védelem tagjainak teljesítményét vizsgáljuk. A hátsó alakzat szinte meccsről-meccsre más összetételben futott ki a gyepre, így valahol törvényszerű következmény volt az instabilitás.

Nenad Novakovics – 6: A felkészülési időszak alatt rám sokkal jobb benyomást gyakorolt, mint aztán a szezonban. Úgy véltem, ő lehet a mi Bozsovicsunk, de azt a szintet nem érte el. Nagyobb hibája nem akadt, ám nem mindig csattant ki a magabiztosságtól, s igazán nagy bravúrokat sem tudott bemutatni. Alapvetően azért jó képességű hálóőr, s jövőre remélhetőleg képes lesz emelni a színvonalon.

Verpecz István – 7: A tavaly még sokat bizonytalankodó portás tavasszal nagyon komolyan bejelentkezett az első számú kapus státuszáért. Ragadtak hozzá a labdák, s amit lehetett hárított. Megítélésem szerint, a pontvadászat második felvonásának egyik kellemes csalódása.

Bernáth Csaba – 6: Csabi se lesz már fiatalabb, de személyiségére, valamint csupaszív játékára nagy szüksége van az együttesnek. Azon kevesek közé tartozott, akinek a hozzáállására egyáltalán nem lehetett panasz.

Nagy Zoltán – 5: Hiánycikket képeznek idehaza a hozzá hasonló felfogású szélsővédők. Bátor és vállalkozószellemű mentalitását nagyon csípem. Akkor érzi jól magát, ha kötetlenül segítheti a támadásokat, de a beadásokra eszméletlenül rá kellene még gyúrnia. A csatársor szerény produktivitásában komoly szerepet játszik az is, hogy a felfutó hátvédektől silány minőségű középre tekert labdák érkeztek.

Nikolov Balázs – 4: Kissé kényszerű volt az ő leigazolása, mert a próbajátékra érkezett tucatnyi hátvéd nem ütötte meg a mércét. Így gyakorlatilag vészmegoldásként merült fel a neve. Korábbi érdemei elismerése mellet az a néhány meccs rendkívül felejthetőre sikeredett. Nem véletlenül hanyagolták a trénerek.

Szűcs István – 5: Nem okozott csalódást, amikor Kondás Elemér bizalmat szavazott neki, de hosszú távon nem lehet rá alternatívaként tekinteni. A sorozatterhelést csak óriási kilengéssel tudja abszolválni még a másodosztályban is.

Dajan Simac – 6.5: Ismételten a védelem legmegbízhatóbb pontjának bizonyult, de Scasny alatt becsúszott egy kisebb hullámvölgy, úgyhogy kénytelen vagyok az őszinél valamivel gyengébb osztályzatot adni neki. Sokat dicsértem már azt a játékkultúrát, amit képvisel a meccsek utáni értékelőkben, szóval nagyon nem ragoznám túl. Tud mindent a védekezés fortélyairól. Utál veszíteni, a futball iránti alázata pedig példaértékű. Élményszámba mennek az előretörései. Nagyszerű tandemet alkothatnának Mészárossal.

Komlósi Ádám – 5: Sokat szapultam, s talán nem indokolatlanul. Mindent elmond, hogy a visszavonulás mellett döntött. Ráadásul az embernek nem egyik napról a másikra szokott teljesen elmenni a kedve a futballtól… A bajnoki címekben szerzett érdemei viszont vitathatatlanok, ezért egy jeggyel jobbat kap. Sok sikert a debreceni civil élethez!

Mirszad Mijadinoszki – 4: A tavaszi idényben alulmúlta önmagát. Elképesztő hektikusan tevékenykedett, rahedli labdát szórt el, s ahogy Verpecz fogalmazott nemrég róla: „Mirszadnak vannak érdekes húzásai”. A második félévben sajnálatos módon csupán a saját ketrecünk előtt jelentett veszélyt. Ennél bőven többre képes.

Fodor Marcell – 5: Én nagyon szurkoltam neki. Hátul többnyire megbízhatóan játszott a Kondás-éra alatt, ám a benne rejlő támadópotenciál vérszegény, illetve sokszor körülményeskedik, ha birtokában van a játékszer. Az a véleményem, hogy egy nagyon jó cserejátékos, de annál nem több.

Stefan Mardare – 3: Scasny idején rendszeresen játszott. Rá hatványozottan igaz, hogy idény közben érkezett, hiszen csak a Vidi ellen debütálhatott adminisztrációs okokból. Magyarán kevés ideje maradt a beilleszkedésre, ami értelemszerűen nem könnyítette meg a dolgát. Ettől függetlenül egy román U21-es válogatott tudjon már emberhez passzolni. Érthetetlen átadásai mellett, durva helyezkedési hibákat is vétett. A mélypontot a Siófok elleni több méteres homálypasszai jelentették. Tett érte, hogy kijátssza magát a csapatból. Erőtlen szárnypróbálgatásait nem lehetett tovább tolerálni, ebből kifolyólag Kondás a farmcsapathoz vezényelte.

Holnap a középpályások, valamint a támadók következnek. A mai naptól pedig az oldaldobozoknál a dvsc.hu friss hírei is egy kattintással megtekinthetőek, növelve ezzel az oldal naprakészségét.