LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Labdás ünnep

lombardpapatfcA cím éppenséggel vonatkozhatna valamiféle fociünnepre is, ám inkább arra utal, hogy augusztus 20-án, ünnepnapon – holott ez igazából az angolok rögeszméje – is pályára lépnek a fiúk. Persze fociünnep is kisülhet a dologból, de mivel az ellenfél ezúttal a Véber György dirigálta Pápa lesz, ráadásul idegenben, erre nem mutatkozik nagy esély. Mindenesetre természetesen a cél a győzelem, melyet remélhetőleg sikerül kicsikarni a rendszerint nagyon szívós Veszprém megyeiekkel szemben. Lássuk, ki hogy fut neki az összecsapásnak!

Általában nem szokott számunkra különösebb megterhelést jelenteni a Pápa. Hazai pályán eddig mindig lenyomtuk őket, de idegenben sem kaptunk még ki. Azonban mikor legutóbb náluk jártunk, még annak az 1-1-nek is örülhettünk. Jóllehet, ahhoz kellett az akkori pocsék szériánk és a fennálló személyes gondok, nem vitás, hogy Véber György keze alatt már eddig is rengeteget fejlődtek a „darazsak”. A nem túl vastag pénztárcából és a Magyarországon sem kiemelkedő játékosállományból lelkiismeretes munkával tavaly sikerült az első osztályban maradni, s a nyári felkészülés is jól sikerült. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az olyan húzóemberek távozása ellenére, mint Bárányos, Zoran Supics vagy Heffler Norbi, eddig öt meccsen tíz pontot gyűjtött a gárda, ráadásul hazai környezetben még hibátlan. Noha a Siófok és a Kaposvár nem számítanak a végső győzelemre is esélyes nagycsapatok közé, ez mindenképp fegyverténynek tekintendő. Persze ehhez arra is szükség volt, hogy az eligazolók helyére minőségi játékosokat sikerüljön megnyerni. Mindenképpen ilyennek számít a Vasasból érkező Ferenczi István, aki fél év kérlelés után végül is beadta a derekát. De ugyanez elmondható az U20-as válogatott tagjaként vb bronzérmet szerző Présinger Ádámról is, aki hosszas sérülése után már nem tudott visszakerülni a Videoton A csapatába, így váltani kényszerült. Érkezett még egy grúz páros a Győrből Totadze és Ganugrava személyében, de másokat is sikerült még szerződtetni.

Bevethető emberekből és lelkes újoncokból nincs tehát hiány, bár Diósgyőrött kapott piros lapja miatt a védő Tóth Gergő ellenünk biztosan nem játszhat. Feldolgozhatatlan traumát ez mégsem jelent Vébernek, mert a fiatal bekk eddig mindössze az ominózus mérkőzésen jutott szóhoz, nem része tehát a kezdőcsapatnak. Nem úgy Goran Marics, aki az eddigi öt forduló alkalmával négy gólt vágott az ellenfeleknek. Rá jó lesz figyelni, valószínűleg az eddig bevált recept alapján mindenki őt keresi majd labdával, még Ferenczi is. Jellemző, hogy egyikük mindig visszalép, vagy labdáért, segítve ezzel a középpályásokat, vagy hogy megossza a védők figyelmét, csatártársának dolgát könnyítve meg ezzel. A két rutinos csatár egyébként a kapus Szűcs Lajossal triót alkotva eddig remekül egyensúlyozza ki az amúgy csupa tejfeles szájú alkotta bandát. Rajtuk kívül szinte mindenki ’88-as vagy ’89-es a kezdő tizenegyben. Az ő szempontjukból nem is baj, hogy van egy kemény kezű tréner, aki terelgeti őket.

pápa kezdő

No, de Eli bá’ sem megy a szomszédba egy-két bekiabálásért, ha arról van szó, bár az ő „fiai” sokkal rutinosabbak. Ennek megfelelően az eddigihez hasonló harcos mentalitást várunk, s ha ez megvan, az eredmény már csak másodlagos. Fogadni merek, hogy az eddigi ötből öt arányon túl azért is állnak ki oly sokan Kondás Elemér munkássága mellett, mert a srácok minden fordulóban „meghalnak” a pályán. Ennek köszönhettük például a bajnok skalpját is legutóbb.

Coulibalyt eltiltás miatt, Vargát és Zahovaikot pedig sérülés okán továbbra is nélkülöznünk kell, továbbá Rezes és Kulcsár játéka is kérdéses volt még a héten. Előbbi sérüléssel, utóbbi betegséggel bajlódott, de elvileg vállalni tudják a szereplést. A korábbiakhoz képest nem várható tehát különösebb változtatás, bár Rezes rövidke kiesése, illetve az utóbbi időben nyújtott saját teljesítménye miatt Yannicknak nagy sansza van a kezdőbe kerülni. Nikolic-nak pedig a saját érdekében nem ártana elővenni a góllövő csukát – vagy azt, amivel legalább beadni jól tud – , mert ha most sem forgatja meg a védőket, akkor a Kulabá eltiltásával – és Zahovaiko sérülésével – könnyen jött lehetőség könnyen messzire is mehet, s akkor egy jó időre „lefocizhatja” magát a kedvencek névsoráról.

loki kezdő8

Párharcok

Mészáros – Marics

Simac – Ferenczi

Érzésem szerint a középpályásoktól nem kell tartanunk, hiszen roppant fiatalok, és kevés tapasztalattal rendelkeznek. Nem szabad, hogy komoly ellenállásra legyenek képesek a mi sorunkkal szemben. Ám ha netalántán megpróbálnák bevetni ellenünk a saját fegyverünket, nevezetesen a középpályán az ütközéseket elkerülve felívelni a labdákat – ami ugye nekünk kitűnően bevált a Vidi ellen – , akkor a két középső védőnknek meggyűlhet a baja a pápai centerekkel. Mindenesetre a fizikai paraméterek tekintetében erőfölényben vagyunk: Marics 184 cm és 82 kg, Ferenczi 190 cm és 85 kg, míg Mészáros 191 cm és 85 kg, Simac pedig 192 cm és szintén 85 kg. Parázs játszmákra számíthatunk, annyi szent.

Íme a legutóbbi pápai meccsünk összefoglalója, ami annak dacára, hogy azóta mindkét gárda kispadja jelentősen átalakult, sok tanulsággal szolgál.

Hajrá, Loki!