LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Számmisztika

55Most, hogy a pénteki finn vereséggel véget ért a lázálom kis hazánkban, eljött az ideje annak, hogy egy kis statisztikával traktáljuk a kedves Olvasót. Azok, akik mátrixokkal kelnek és fekszenek mindennap, boldogan fognak ugrálni örömükben. Nem használtunk fel semmilyen bonyolult matematikai képletet, habár az algebrai és analitikus számelmélet, a numerikus analízis és a valószínűség-számítás kifejezetten jól hangzanak. Csak egy kis összehasonlítást végeztünk az elmúlt öt év szereplései között.

 Tizenegy forduló után huszonkilenc ponttal rendelkezünk, csak két döntetlent játszottunk eddig és egyedüliként a bajnokságban még veretlenek vagyunk. Persze ezt mindenki tudja, de azt már valószínűleg kevesebben, hogy nekünk ez az elmúlt öt esztendő legjobb eredménye a tizenegyedik NBI-es hétvége után.

56

Az viszont csak ebben az idényben fordult elő, hogy még nem kaptunk ki az eddig lejátszott meccseken. A 2006-2007-es bajnokságban huszonegy ponttal álltunk, szintén csak nyolc gólt kaptunk, de a támadók nyolccal is kevesebbet lőttek. A hat győzelem mellett három döntetlent és két vereséget értünk el, a harmadik pozíciót foglaltuk el. A következő idényben hasonlóan álltunk, csak két ponttal gyűjtöttünk többet, egy döntetlent győzelemre cseréltünk. Ezzel a pontmennyiséggel akkor a második helyen álltunk. A 2008-2009-es szezon tizenegyedik fordulója után – csakúgy, mint most – az elsők voltunk, habár már volt egy vereségünk és öt ponttal kevesebb is állt a nevünk mellett. A két évvel ezelőtti idény hasonlítható leginkább az ideihez, hiszen a győzelmek száma azonos, egyetlen ponttal szereztünk akkor kevesebbet, de egy vereség 2009-ben is becsúszott. Ne feledjük, ekkor szerepeltünk a Bajnokok Ligájában! Tavaly viszont egy közepes első tizenegy fordulót produkáltunk, az elmúlt öt év legtöbb vereségét szenvedtük el, szám szerint hármat. A megszerzett tizennyolc ponttal az ötödik helyen szerénykedtünk, ekkor még nem sejtettük, hogy májusban is ott fog állni a Loki.

57

Még nem ejtettünk szót arról, hogy meddig juthatunk, hiszen mindenki örül az eddigi nagyszerű szereplésnek, de reméljük és kívánjuk, hogy folytassa a csapat. Rekordokat döntögetni mindig jó érzés, még ha csak a magyar bajnokságéról is van szó. Ha a honi mezőnyét nem is, de a saját rekordunk elérésére és túlszárnyalására minden esély megvan. Az eddigi legjobb eredményünk tizenöt forduló után harminchárom pont a 2008-2009-es szezonban. Ráadásul ebben az az érdekes, hogy tizenegy forduló után még csak huszonnégy pontunk volt, tehát négy forduló alatt kilenc pontot gyűjtöttünk. Most nem szeretnénk vereséget se szenvedni. Az egyéni rekordtól mindössze négy pontra vagyunk, nem lehetetlen, de nem is ez a fő cél.

Tehát ez a harci helyzet, tizenöt forduló után akár negyvenegy ponttal is vezethetjük a tabellát. Szép nyugodtan srácok, koncentráljatok csak a következő meccsre, nyerjétek meg, aztán meglátjuk mi lesz (Kondás Elemér után szabadon). Ha betartjátok a mester szavát, akkor ki tudja, meddig robog a lokomotív?

(A képek forrása: hotdog.hu, dvsc.hu)