Utolsó fejezetéhez érkezett retrospektív utazásunk, legalábbis ami a modern időket illeti. Ez az epizód egy mérföldkőről szól, amelynek taglalásából erőt meríthetünk, hogy aztán visszarévedjünk a régmúlt eseménydús históriájába. Az időzítés nem a véletlen műve. A csapat ugyanis nem csak a bajnokságban tekint vissza büszkén az üldözőbolyra, hanem a két kupasorozatban is magabiztosan veszi az akadályokat. Az alacsonyabb osztályú együttesek sokszor meg tudják izzasztani a náluk jóval esélyesebb riválisokat, akik számára könnyed ujjgyakorlatnak mutatkozik az összecsapás. Mi idáig nem estünk ebbe a csapdába, olyan meggyőző fölénnyel diadalmaskodtunk, ahogy azt az osztálykülönbség determinálja. Nekünk ki szabad, sőt ki kell mondani, idén ismét mindhárom sorozatban reális esélyünk mutatkozik a végső győzelemre. Ezzel a mementóval szeretnénk megágyazni a felemelő újrázásnak.
Ha debreceni labdarúgás, akkor elsőre természetesen a helyi menő „aranylábúak”, Sándor Tamás vagy Dombi Tibor ugranak be. Pedig akad valaki, aki – noha Gyöngyösön látta meg a napvilágot – gyakorlatilag születése óta a városhoz, gyermekkorától pedig a helyi futballhoz kötődik, itt játszott, majd edzősködött, minden sikerből és kudarcból kivette a részét. A korábbi bajnoki bronz- és a három aranyéremből például pályaedzőként, a 2008/2009-es diadal során viszont már ő állt a piramis csúcsán. Természetesen Herczeg Andrásról van szó, aki abban az idényben végre vezetőedzőként is révbe ért, megérdemelte. Úgy sikerült az élen végeznünk, hogy közben át kellett építenie a csapatot a Herczeg vezette szakmai stábnak. A korábbi sikerek kovácsai közül többen elértek egy bizonyos kort, néhányan visszavonultak, így elkerülhetetlen volt a változás. Immáron perfekten be kellett illeszteni a gépezetbe Czvitkovicsot, Szakályt és Rudolfot. Továbbá a frissen igazolt Oláh Lórántot és Fodor Marcellt, nem beszélve a szezon második felétől berobbanó Varga Józsiról. Másrészt mint minden gazdasági társaságot, úgy a DVSC Futballszervező Zrt.-t is érzékenyen érintette a válság. Csökkent a jegyeladás, illetve jóval kevesebb bevételünk folyt be a reklámszerződésekből. Magyarán szólva jócskán megcsappant a klub büdzséjének bevételi oldala. Legnagyobb vetélytársként a Szentes Lázár által trenírozott Újpest lépett fel. Kiélezett versenyfutást hozott az évad, a lilák ráadásul nem csupán a pályán próbáltak fölénk kerekedni. Tavasszal a Megyeri úton elszenvedett kétgólos vereség után meleggé vált a pite, ám kihevertük az elvesztett csatát, s megnyertük a háborút. A belső gondoktól terhelt fővárosiak megroggyantak, míg mi veretlenek maradtunk az utolsó tíz fordulóban. Bajnoki címünk a Diósgyőr elleni idegenbeli 3-2-es győzelem alkalmával nyert bizonyosságot. Végül kilenc pontot vertünk az Újpestre, mi lőttük a legtöbb gólt, s mi kaptuk a legkevesebbet, úgyhogy a legfényesebb érem jogosságához kétség sem férhet. A házi gólkirályi címet Rudolf érdemelte ki, aki 16 gólt szerzett.
A Magyar Kupa küzdelmeit Algyőn kezdtük, játszi könnyedségű 10-1-es győzelmet aratva. A folytatásban a Fehérvár már alaposan megizzasztott minket. A visszavágón Komlósi találatával 1-0 arányban kerekedtünk felül, s idegenben lőtt góllal jutottunk tovább. Azonban a legjobb nyolc között a Siófok – kissé váratlanul – megálljt parancsolt. Dudu gólja mindössze a kozmetikázáshoz volt elegendő.
Az idény alapcsapata: Polekszics – Bernáth, Komlósi (Takács Z.), Mészáros, Leandro – Dombi, Kiss Z. (Varga), Czvitkovics, Szakály – Rudolf, Oláh
Rezignáltan vettem tudomásul, hogy a Kalmar lesz az első ellenfél a BL-selejtezőben. Tartottam a svéd erőfocitól, de a július közepén rendezett odavágón komoly hőség fogadta a Kalmar játékosait, ami meg is viselte őket. Ahogy várni lehetett, nem tudtunk folyamatosan játszani, de a hajrában az utolsó energiatartalékokat mozgósítva kétgólos fórt csikartunk ki. Úgy utaztunk ki a visszavágóra, hogy tisztában voltunk vele, ez egy veszélyes eredmény, gólt kell szerezni a biztonság kedvéért. S amikor Cicó parádés átadásával Varga megiramodott, majd a labda bepattogott a kapuba, úgy éreztem, kipipáltuk a párharcot. Ehhez képest Elm és Mendes góljával tíz perc alatt fordítottak a svédek még az első játékrészben. Álláspontomat azonnal revideálva, izgulósra vettem a figurát. Rasmus Elm második találatánál pedig már nagyon kapaszkodtam a karfába. Az utolsó negyedóra a poklok pokla volt, olykor hajszálon múlottak dolgok, de újabb ütést már nem tudott bevinni a rivális. Egy erős gárdán léptünk túl, idegenben lőtt góllal.
Amennyire tartottam a Kalmartól, olyannyira váltam magabiztossá, amint fény derült arra, az észt Levadia Tallin a következő akadály. Kettős győzelmet jósoltam, s ugyan szűken, de bejött. Leando iszonyatosan fontos gólt vágott a kinti meccsen. A hazain végig domináltunk, de csupán a 70. percben biztosítottuk be a továbbjutást Coulibaly révén. Tulajdonképpen simán mentünk tovább. Kézzelfogható közelségbe került a csoportkör, megjött az étvágy. A Levszki ellen nem mi voltunk a favoritok, ugyanakkor távolról sem tűntek legyőzhetetlennek.
Ejtsünk szót előtte az érkezőkről, a már említett Coulibaly hosszas fejtörést követően bólintott rá a klub ajánlatára. Angyalföldről elcsábítottuk Laczkót, Nyíregyházáról Luis Ramost. Bodnárt pedig úgy szerződtettük, hogy a Levszki ellen már bevethető volt. Szófiában már a 15. percben le kellett cserélni a megsérült Mátét. Ettól azonban lényegesebb momentum, hogy kb. a tizedik perc tájékán Bodnár kap labdát nem messze a felezőtől, vezetgeti kicsit, majd gondol egyet és lövésre vállalkozik… mi a p*csáért lövi el on… MEKKORA GÓÓÓL! Petkov nem hisz a szemének, de ez minket a legkevésbé sem izgat, egy emberként ugrik talpra a DEAC-pályán összegyűlt tömeg. A kincstári optimizmus rögvest a felszínre tör: Meglesz ez. Egyenlő erők küzdelme folyt a játéktéren, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben a szünetig. Vezetünk Szófiában. A fordulás után nem sokkal Bardon gólja feszültté teszi a légkört. Dombi Tibi érkezik az 55. percben. A 70. perc táján azon agyalunk, hogy teljesen jó az iksz, csak húzzuk ki a végéig. Öt perccel később Dombinál a bőrgolyó, Dombi elindul, megveri az emberét, jó a pozíció, csak be kéne adni, Cicó érkezik és IGEEEEEN. Újra vezetünk és elrepül az idő. Mit jó, nagyon jó az eredmény, egyenesen kiváló!
A csapategység páratlan, a hangulat kirobbanó, ennek innen már meg kell lennie, nem jöhet elő mindig a magyar betegség. Most nem fog. A srácok ennek megfelelően extázisban játszanak, egy pillanatig se érezzük úgy, hogy meglepetés érhet. Két álomszerű góllal mámort csempészünk a letargikus magyar közegbe. A debreceni foci a csúcsra ért, ott vagyunk a csoportkörben. Ahol a Liverpool, a Fiorentina és a Lyon egyaránt leckét ad a maga módján, de kit érdekel ez? Minket egyáltalán nem, az élmény felejthetetlen. Teljesítettük a lehetetlent, a csodára néhány évet várni kell!
A csoportkörrel együtt járó – számunkra – csillagászati bevétel hatására tovább izmosodik az együttes. Mirszad Mijadinoszki, Szélesi Zoltán és Feczesin Róbert személyében három korábbi újpesti játékos öltözik piros-fehérbe. Simán ki tudunk állítani két ütőképes gárdát. Mégis vereség Miskolcon a bajnoki nyitányon, Lippai a 90. percben büntet. Jön három hazai, kötelező győzelem – Pápa, Haladás, Nyíregyháza -, ahogy az meg van írva a nagy könyvben. Szakály bekotor egy labdát, elhozzuk a három pontot Paksról. Kisebb kihagyást követően újra a Ferencváros látogat a Nagyerdőbe. Ferenczi a zöldeknek szerez vezetést, ráadásul Feczesin leamortizálja magát a kapufánál. A túlzott bizonyítási vágy. Szakály azonban bombaformában, egalizál, a csereként beálló Coulibaly pedig szállítja az újabb három egységet. Majd emlékezetes döntetlen Kaposváron, gólzáporos győzelem otthon a Vasas ellen. Utána viszont három vereség sorozatban, köztük a három kihívótól, a Videotontól, a Győrtől és az Újpesttől. A maradékot behúzzuk, de így is lépéshátrányban vonulunk téli szünetre. Leandro a ciprusi Omónia együtteséhez távozik, de Debrecenbe költözik a villámléptű Yannick, s elérkezik Laczkó ideje. Négy sikerrel indítunk, gólt is alig kapva. Zalaegerszegen azonban beleszaladunk a késbe, megtorpan a felzárkózás, ám a Vidi szintén botladozik. Az Üllői úton erőtlenek vagyunk, de utána újult erővel indulunk rohamra Coulibaly, Feczesin és Czvitkovics vezérletével. Elgázoljuk a Nyíregyházát, a Kaposvárt, óriási fordítás a Hungária körúton, majd otthon lefocizzuk a Vasast. Egy ponttal megyünk a Mezey-legénység előtt, mielőtt fogadnánk őket. Az elmúlt évek egyik legjobb, legszínvonalasabb bajnoki csúcsrangadóján 3-2 arányban diadalmaskodunk. Négy pont a fór, három forduló hátra. Mi elbukjuk az iszapfocit a Megyeri úton, a Videoton simán veri a Vasast. Aztán a fehérváriak ikszelnek a lilákkal, ám mi se bírjuk feltörni a győri reteszt. A döntés az utolsó fordulóra marad. Nagyon gyengén játszunk Kecskeméten, de Sztanisics góljával a Győr veri a hajrában a Videotont. Miénk a serleg!
Az idény alapcsapata: Polekszics – Bernáth, Mészáros, Mijadinoszki, Laczkó – Szakály, Varga (Szélesi), Czvitkovics, Yannick – Coulibaly, Rudolf (Feczesin)
A Ligakupa küzdelmeibe a középdöntőben kapcsolódtunk be. A „B” jelű kvartettben a Videoton, a Nyíregyháza és a Honvéd került az utunkba. Veretlenül végeztünk a csoport élén, csupán a Videoton elleni hazai döntetlen rontotta egy árnyalatnyit az összképet. A kecskeméti döntőben Kis Károly feltörekvő együttese, a Paks várt ránk. Bódi szerzett vezetést az első félidő derekán. Völgyi Dániel egyenlített szabadrúgásból, de Szilágyi Peti feltette a pontot az i-re.
A Magyar Kupában először Nyírmadán edzettünk egyet. A 8-2-es sikerből Dudu 4, míg Coulibaly 3 találattal vette ki a részét. A Mezőkövesd sem jelentett gondot idegenben. A visszavágó közönségszórakoztató, azonban a vártnál szorosabb összecsapást hozott. Végül 4-3 arányban múltuk felül őket. A nyolc között az MTK-t egy hideg téli napon fogadtuk. Feczesin juttatta vezetéshez a csapatot, amit Cicó fejelt meg. Nyugodtan várhattuk a visszavágót, hogy utána ne győzzünk ficánkolni. Az MTK ledolgozta a hátrányát. Az idegek harcából viszont mi jöttünk ki jobban, következhetett a Honvéd. Szilágyi megrúgja az agyonhangsúlyozott idegenbeli gólt. Hazai környezetben Yannick villan, majd Laczkó dönti el a továbbjutás sorsát. A Puskásban megrendezett fináléban a Zalaegerszeget sodorta utunkba a sors. Ebben az összetételben futottunk ki a pályára: Verpecz – Bernáth, Komlósi, Mijadinoszki, Laczkó – Szélesi – Bódi, Szakály, Czvitkovics, Yannick – Coulibaly. Coulibaly kezdi a gólgyártást, majd Yannick kettőre növeli a differenciát. Még a szünet előtt Pavicsevics hozza vissza a meccsbe az Egerszeget. Az utolsó 20 percre fordulva Coulibaly visszaállítja a megnyugtató különbséget. Rudnevs erejéből csupán a szépítésre futja. Kupagyőztes a Loki! TRIPLA! Megkezdődhetett a fieszta a zuhogó esőben, majd rendkívül büszkén indultunk haza. Csinálja utánunk, aki tudja!
(A képek forrása: dvsc.hu)
