LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Az ősz meccse

60Kelet vagy nyugat? Tiszántúl vagy Dunántúl? Alföld vagy Kisalföld? Piros vagy zöld? Debrecen vagy Győr? Számtalan formában tehetnénk fel azt a kérdést, hogy mi lesz a szombat délutáni mérkőzés eredménye. A döntetlen valahogy nem jöhet szóba – habár ilyenkor szokott – mindkét csapat győzni akar. Ha mégis egál születne, akkor talán az lenne a fehér szín, így bizonyítva azt is, hogy ez egy magyar bajnoki lesz. Még egy kérdést azért felteszünk: eldőlhet-e már a tizenkettedik fordulóban?

 Frászt. Ez is csak egy meccs lesz, egy a sok közül. Nem számít semmit, de mégis érződik a levegőben egy felfokozott izgalmi állapot, amit főleg az vált ki, hogy a jelen pillanatban első helyezett játszik a másodikkal. No meg az sem mellékes, hogy Debrecenben idén már az ötödik teltházas mérkőzés várható, tehát a hangulat sem lesz utolsó.

61Győrben hozzánk hasonlóan nagyon készülnek az „ősz meccsére”, hiszen a szurkolók ingyenjegyeket kaptak és a klub buszokat is indít. Nagy valószínűséggel meg fog telni a vendégszektor. Ez persze szép és jó, de a hangerőt akkor is mi fogjuk adni. A tizedik fordulóig fej-fej mellett haladtunk, ekkor a Diósgyőrnek – és Djordjevic jobb kezének – köszönhetően a Rába partiak elvesztették veretlenségüket, így egy pontos hátrányba kerültek. Az előző fordulóban az ETO is és mi is megmutattuk, hogy otthon nem szerencsés ráncigálni az oroszlán bajszát. Szerencsénkre Csertői Aurélnak vannak kisebb gondjai, hiszen amellett, hogy Djordjevicet két meccsre eltiltották – még ellenünk érvényes – nem számíthat Koltaira, Fehérre és Simon Andrásra sem. Akárhonnan is nézzük, ez négy alapember, de nem szabad hátradőlni, mert a győrieknek bő keretük van, így minőségi játékosokkal pótolhatják a hiányzókat. Természetesen annak, hogy Koltai nem játszik nagyon örülünk, mert így eggyel kevesebb veszélyes játékosra kell ügyelni, de azt sem szabad elfelejteni, hogy ott van helyette Dudás Ádám, aki nemrég még az NBIII-ban küszködött, most meg szenzációsan játszik. A Győr a 4-2-3-1-es felállást favorizálja, egy magabiztos Stevanovic-csal megerősítve, a két szélső hátvéd – Völgyi és Babic – nagyon jól futballoznak, Pilibaitis kemény szűrő, Ji-Paraná viszont kreatív irányító a középpályán. Elől Dudás és Aleksidze pedig életveszélyes. Nagyon kell figyelni, mert zártan és agresszívan játszanak – habár a fejüket könnyen elvesztik – valamint a kontráikban mindig benne van a gól.

62Na de nekünk nem is inkább a győriekkel kell foglalkoznunk, hanem a saját csapatunkkal, amely ismét olyan kedves, hozzánk közel álló lett számunkra, hogy legszívesebben egész nap a mellünkhöz szorítanánk – már ha lehetne ilyet – mint egy kislány a babáját. A kezdőben ismét debreceniek és fiatalok vannak, kiegészítve néhány aranylábú külföldivel. Az utánpótlás jó úton halad, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az Újpest második csapatának egy hatost gurítottak a kicsik. A csapat minden meccsen hatalmasat küzd, néha a játék nem mindig alakul úgy, ahogy kellene, de az eredmények így is jönnek. Hazai pályán viszont a fiúk remekelnek, ezt várjuk a mostani meccstől is. A pályára kifutó kezdőben különösebb meglepetés nem lehet, biztos, hogy az eddigi alapcsapatot láthatjuk. Ha a Videoton és a Diósgyőr ellen is egy szűrővel játszottunk, akkor a Győr kedvéért sem fog Kondás Elemér változtatni. Ahogy mondani szokta, nekünk mindig a saját játékunkat kell játszanunk. Ebből baj nem lehet, de azért az ellenfélre is figyelni kell. Nem is gondoljuk azt, hogy a mester nem térképezte fel a mostani ellenfelünket, megfigyelte már a gyengéjüket, ki is elemezték ezeket, a győztes taktika már megvan. Már csak végre kell hajtani. A gyors, lapos passzok, az üresbe mozgások és a kényszerítők eredményre vezethetnek. Valószínűleg a győriek betömörülnek majd, így a szélsőknek sokat kell mozogniuk, hogy széthúzzák a védelmet. A csatárok keresztbe mozgásaikkal pedig utat nyithatnak a támadó középpályásoknak. A védelemben bízunk, hiszen az egyik legjobb az NBI-ben, nem lehet baj.

Újabb meccs, újabb rangadó. Mindenkinek kötelező ott lenni. Habár nem fog eldőlni semmi, de nem akarunk veszíteni. Nem is azért, mert nagyon fájna, hanem elveszne a kialakuló legyőzhetetlenség mítosza a csapatnak. Télig bírjátok ki srácok, szerezzetek nekünk örömöt, mi pedig teltházzal honoráljuk. Nem kell félni a Győrtől, elkaphatjuk őket. Láthattuk, hogyan zavarta meg a diósgyőri katlan a Rába partiakat. Teremtsünk mi is fergeteges hangulatot!

Akik esetleg egy meccsre való kilátogatáskor nemcsak a futballra kíváncsiak, ötleteinket itt nézhetik meg.

(A kép forrása: elsoosztaly.hu)