LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Mi a cél?

 108Igen, ideje feltenni ezt a kérdést, de nem a bajnoki helyezésre vonatkozóan, hanem azzal a felvetéssel kapcsolatosan, hogy mit szeretnénk elérni, hová is tartunk. Két irányvonal létezik; a magyar futball kiskirályai leszünk, amely esetleg további sikeres éveket jelent, aztán következik a kluboknál szokásos krach, vagy nyitunk Európa felé, átvesszük a nemzetközi tapasztalatokat és teljesítjük az elvárt igényeket, amelyek feljogosítanak egy elitebb körbe való belépésre. Válaszúton vagyunk.

 Miért pont most? Egyszerűen és könnyen lehet felelni erre: mert már minden a szekrényben van. Bajnoki címek, kupagyőzelmek és a nemzetközi sikerek; Bajnokok Ligája és Európa Liga csoportkör. 2009-ben egyenesen taroltunk. Képesek voltunk megújulni és talpra állni a tavalyi pofonok után. Mivel is értük el ezeket? Egy tákolmánnyal, nevetséges edzési lehetőségekkel és saját utánpótlás-nevelő intézet, vagyis akadémia nélkül. Mégis sikerült, most már viszont ebben a helyzetben, állapotban nincs tovább.


Mindig rácsodálkozok, hogy ilyen körülmények között sikerült bajnoki címet nyerni, ráadásul ötöt is. Felvetődik a kérdés, hogy mégsem minden a pénz? Talán az itthoni irreális – vagy inkább szürreális – körülmények között nem száz százalékosan befolyásoló tényező. Ezalatt értem azt, hogy nem mindig a leggazdagabb nyeri a honi pontvadászatot. Európában, a nemzetközi porondon más a helyzet, láthattuk és tapasztalhattuk a saját bőrünkön, hogy a jelenlegi állapotból kihoztuk a maximumot, a következő szintre való fellépéshez ennél több kell.


A stadionnal majd külön posztban foglalkozunk, de azt meg kell említeni, hogy mindenképpen szükség van rá. Elengedhetetlen az Európa felé vezető úton. Az akadémiai rendszer hasznos, ezt támasztja alá az Ajax utánpótlás rendszere. Az amszterdamiaktól lenne mit tanulni, hiszen lemaradásunk óriási, és nemcsak időben. Szerencsére már Debrecenben is épül, kérdés, mikor fog teljesen rendelkezésre állni. Azok, akik úgy vélik, hogy ez a rendszer haszontalan, nincs igazuk. Egy olyan gondolatmenet viszont megérthető, hogy a fent említett hátrányunk következtében egyszerűbb lenne megvárni – vagy saját magunk kiötölni – egy újabb fejlesztést, és időben bekapcsolódni, átvenni az új rendszert. Ilyen viszont még nincs, de tudunk egy FIFA szabálytervezetről, amely megerősíti az akadémiák fennmaradását, ez pedig a hat plusz ötös szabály. Nem kell ecsetelni, mindenki tudja, hogy a kezdőcsapatból hat játékosnak kell saját nevelésűnek lenni. Habár még nem szavazták meg a szabályt, nagy rá az esély. Az akadémiákkal kapcsolatban egy dolgot mindenképpen tisztázni kell; az akadémisták kollégiumba való elhelyezését az adott helyzetük dönti el: aki távol lakik, annak erősen ajánlott.


A harmadik kiemelkedően fontos tényező az előrébb lépéshez, az edzőközpont. Szükséges egy olyan, a Telkiben lévőhöz hasonló létesítmény (építési költsége nagyjából három milliárd forint volt, ennél bőven elegendő egy jóval kisebb), amely rendelkezik orvosi, rehabilitációs részleggel, valamint található benne edzőterem, pihenő- és taktikai megbeszélésre alkalmas szoba. Még csak az épületről volt szó, nem beszéltünk a füves és műfüves pályákról, a különböző edzéslehetőségekre szolgáló, kiegészítő játékterekről. A nyugodt, civilizált felkészülés alappillére egy ilyen komplexum. Az edzések színhelyéül pedig nem egy atlétikai dobópályának kellene lennie, ahol bárki megzavarhatja a tréningező játékosokat.


Hihetetlennek tűnnek az eddigi sikerek az előbb felsoroltak tükrében. Ha végiggondoljuk, csak egy szó juthat az eszünkbe: katasztrófa. Ilyen körülmények közt is az elmúlt évtized meghatározó csapata lettünk. Tudom, hogy a tíz év egy szisztematikus folyamatot képez, de most egy sorsdöntő gát előtt állunk, amelyet át kell ugrani, ha a fejlődés útjára kívánunk lépni. Persze ez is összetettebb, emelkednie kell a bajnokság színvonalának, növelni kell a presztízsét, de nekünk csak magunkkal kell foglalkozni. Szükség van jelentősebb szponzorra, amely egy korszerű és létező stadionnal könnyebben idecsábítható. Egy percig nem kritizáljuk az elmúlt időszak gazdasági és fejlesztési döntéseit a klubnál, hiszen ezek két nemzetközi szereplést is eredményeztek, amelyek olyan mennyiségű nyereséget termeltek, hogy a klub rendezni tudta gondjait, illetve biztosítani tudja a közeljövőt. A kérdés még mindig ugyanaz: kiskirályok vagy Európa?

(A kép forrása: fifatop12.lapunk.hu)