LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Elindult a kisebbik gőzös

thumbnailAhogy a cím is mutatja, elkezdődtek a másodosztály „tavaszi” küzdelmei, még télen. Ráadásul egy mindig kellemes érzéssel eltöltő győzelemmel, ez a meccs jó kezdés volt ahhoz, hogy ne ragadjunk be a rajtnál. Voltak változások a kis Lokinál, szükségszerű lépéséket kellett tenni, illetve az erőforrások is átszervezésre kerültek.

Kezdjük a legfontosabbal, újra átalakítás előtt áll az NBII-es és az NBIII-as bajnokság. Történt ugyanis, hogy a drágalátos MLSZ látva a Lokinál az évek óta működő rendszert, úgy döntött, az nem állapot, hogy van olyan csapat, ahol működik a szisztematikus utánpótlásképzés, ezért az NBI-es csapatok NBII-ben játszó ifijeit ismét száműzi az NBIII-ba. Nos, mivel nálunk hál’ istennek nem idióták dolgoznak, ezért a megoldás kézenfekvő: Fiókcsapatunknak, a Létavértesnek fel kell jutni az NBII-be, a DVSC-DEAC pedig vissza lesz sorolva az NBIII-ba. Azaz minden a megszokott kerékvágásban folyhat tovább, mintha mi sem történt volna. Ezért volt némi kavarás a játékoskeretekben, gyorsan zongorázzunk végig ezeken.

Négy játékosunk át lett irányítva a Létavértes csapatához annak reményében, hogy már az év végén feljuthatnak az NBII-be. Ők a következők : Bényei Balázs, Szilágyi Gábor, Sigér Dávid és Mokánszki Norbert. Ezen kívül van még két komolyabb ideiglenes távozó. Csorba Szabolcs és kedvenc brazilunk, Vinicius Galvao ebben a félévben ősi riválisunkat, a Szparit segíti majd a minél jobb eredmény elérésében, reméljük hasznos lesz számukra a rövidke kitérő. Mivel itt nem kevés játékosról beszélünk, ezért az általuk hagyott űrt az arra érdemes létavértesi fiatalok és az NBI-ből visszajátszók fogják betölteni.

Még egy említésre méltó hír, amellyel az egész magyar labdarúgás nyerne hosszú távon. Íme a hír dióhéjban:

Kósa Lajos debreceni és Kriza Ákos miskolci polgármester közös javaslattal fordul a Magyar Labdarúgó-szövetséghez annak érdekében, hogy az MLSZ határozzon meg egy minimum kvótát az élvonalbeli csapatok számára a saját nevelésű játékosok szerepeltetésére.”

Ezen kvóta bevezetését mindenféleképpen megfontolandóvá tenném az MLSZ számára, mert így megszabadulhatnánk az agyatlan idegenlégiós importtól, valamint a sajátnevelésű játékosoknak is garantálva lenne az első csapat a süllyesztő helyett.

kisloki2

A meccsről:

Idény elejéhez képest jó kis meccset játszottunk, a mérkőzés előtt még három ponttal mögöttünk lemaradó Mezőkövesddel, és mondhatni sima győzelmet arattunk. Meglepően tapasztalhattuk, hogy több első keretben található labdarúgóval lett megerősítve a csapat erre a meccsre, ennek fényében a győzelem kötelező volt.

Úgyhogy nem is lacafacáztunk, az első félidőben kihasználtunk két lehetőséget és ezzel a második félidőre már csak az volt a kérdés, hogy takarékon lehozzuk a meccset vagy esetleg még rúgunk egyet-kettőt. Nos, a 2. félidőben a biztonságra helyeztük a hangsúlyt, úgyhogy maradt a végén is a 2-0.

A Mezőkövesd nem rossz csapat, de a rutinos játékosainknak köszönhetően 3-4 komolyabb helyzeten kívül többre nem futotta az erejéből, ugyanakkor magasságbeli fölényben voltak, ezért a pontrúgások és szögletek komoly feladat elé állították a védelmünket és a kapusunkat is.

Az első félidőben Zahovaikonak elég volt egyszer a kapu felé fordulni és máris vezettünk, de egyébként a játékunkban túl sok volt az ívelgetés, amit a Kövesd is átvett, így eléggé csapkodóvá és unalmassá vált a meccs. Aztán a félidő vége előtt egy gyors kontra végén nehéz helyzetbe került az ellenfél. A második félidőben már biztonsági játékra rendezkedtünk be, vártuk a támadásokat és kontrával próbáltunk válaszolgatni. A 75. percre az addig derekasan küzdő Kövesd feladta a harcot, mind fejben, mind pedig fizikálisan elfáradtak, ekkor már hosszú percekre eldugtuk a labdát.

kisloki3

Összességében a győzelmünk teljesen megérdemeltnek mondható, zöldfülű és emellett rutinos játékosokból álló védelmünk eszén elvétve tudott túljárni az ellenfél, ha mégis, akkor ott volt a kapunkban a remekül védő Tóth.  A középpályánk Lucas és Oláh vezérletével, a támadószekciónk pedig Szécsi mozgékonyságával megoldotta a lényegi részeket. Ezzel  a győzelemmel már negyedikek vagyunk és négy pontra megközelítettük az első helyen álló Szolnok csapatát, akiknek egy négyest gurított a Szeged.

 

A játékosok:

 

Tóth Cs.: Alacsony termete ellenére kiválóan védett, volt két-három hatalmas bravúrja, az első félidőben a léc alól tornázta ki az erőteljes vendégbombát. A második félidőben pedig megismételte a mozdulatsort, ott egy kicsit a kapufa is segített. Összességében teljesen lehúzta a rolót, kíváncsi leszek a jövőben is a teljesítményére.

Kovács: Én most láttam először a DEAC-ban a srácot balhátvéd pozícióban. 19 éves, jó felépítésű, de erősödnie kell még, sokszor csak lerántással tudta az ellent feltartóztatni, de kezdésnek egyáltalán nem volt rossz. Buriccsal nehezen oldották meg a baloldal levédekezését, ez volt a leggyengébb pontunk a meccsen.

Ludánszki: A szokásos NB/1-es teljesítmény. A kapunk előtt a levegőben is úr volt, de a földön is úgy cselezte ki magát az ellenfél támadójával szemben, hogy öröm volt nézni. Nagyon stabil a játéka, a Ligakupában már remélem láthatjuk a nagyok között is.

Nikolov : Belső védőt játszott, az első félidő vége felé ő unta meg először a csapkodó, unalmas, „vágjuk előre a labdát” típusú játékmenetet és hosszú szóló végén kishíján gólhelyzetbe is kerülhetett volna, de nem volt szerencséje. A védőmunkája borzasztóan kemény volt, nem nagyon hagyott levegőt a támadóknak, jó teljesítményt nyújtott.

Boros: Jobbhátvéd pozícióban is egy fiatal 20 éves játékos mutatkozott be a Lokiban, és nagyon-nagyon jól játszott. Labdaügyes, gyors, a támadásokból is kivette a részét. Ahhoz képest hogy először láttam simán adnék a teljesítményére egy nyolcast (márha pontoznék, de nem teszem, mert itt még nem az a lényeg). Csak így tovább!!!

Oláh G.: Védekezőközéppályás pozícióban határozott játékot mutatott, az előre játékkal sem volt gond, balmazújvárosi kölcsönjátékot követően simán helye lesz a DEAC-ban és csak rajta múlik meddig jut. Azért rendesen faragták, de kemény felépítésű, simán bírta!

Lucas: A szokásos jó játék, egy kontra végén a kapus lába alatt gurított a kapuba, de még ez előtt egy gólpasszt is kiosztott. Sérülés miatt cserélték le, kapott egy medvepuszit a combjába a frissen igazolt, de gyorsan kölcsön is adott Szabó Ádámtól.

Alisic: Számtalanszor leírtam, hogy jól lát a pályán a mozgása lehetne dinamikusabb, a távoli lövéseket most is nagyon hiányoltam tőle, azt látom rajta hogy szeret még egyet továbbpasszolni, meg még egyet, meg még egyet, ahelyett hogy az egyébként jó rugótechnikáját kihasználná. A második játékrészben jobban játszott.

Burics: Hát ez most valahogy nem volt az igazi. Balszélső poszton kellett volna jól teljesíteni egy egyébként szerintem nagyon jó védőnek, ez valahogy meg is látszott a teljesítményén. Ha itt fog játszani a későbbiekben akkor szoknia kell még ezt a posztot, mert egyébként jó kis játékos.

Zahovaiko: Hát ezt a gyorsaságot soha nem lehet megszokni, a magyar bajnokság leglassabb támadója. De csak egyszer birtokolja a labdát a tizenhatoson belül ott véget is ér a történet. Most is elegánsan befordult és máris 1-0 ide! A küzdéssel nincs gond, igaz egyszer-kétszer passzolhatott volna a jobb helyzetben felfutó társhoz is.

Szécsi: Nagyon jól játszott, rendre megkavarta az ellen védelmét. A második gól előtt a gólpasszt ő adta Lucas kollégának. Belőle lehet a jövő Rudolf Gergője, amit tehetsége miatt el is várunk.

Treznai: Hogy legyen még minek örülni, bemutatkozott Treznai (19 éves) is a csapatban akiben egy nagyon masszív, határozott belső védőt ismerhettünk meg. Engem meggyőzött ezalatt a 40 perc alatt. Rengeteg jó mentése volt, nagyon ígéretes teljesítmény volt.

Szabó Ádám: Hopp, egy kakukktojás! A sors ugyanis úgy hozta, hogy a pár nappal ezelőtt négy évre Debrecenbe szerződő Szabó pont anyaegyesülete ellen debütált új csapatában. Ádám a második félidőtől volt a pályán  és egyáltalán nem lógott ki új csapatából, igaz az még érződik, hogy nagyon új, ezért a vártnál kevesebbszer vonták be a játékba. Reméljük, ezt a félévet problémamentesen végigjátszhatja és nyártól hasznos tagja lehet a Lokinak.

 

A meccs embere: Az újak közül választottam, mert nagyon örömteli, hogy ilyen tehetségeink vannak és jönnek föl folyamatosan. Tehát most Borost láttam a pályán a legjobbnak, remélem ez még csak a kezdet itt a DEAC-ban, de Kovács és Treznai is jól teljesítettek. Persze ki kell emelni a gólt és a gólpasszt jegyző Lucast és a nagyon agilisan és veszélyesen futballozó Szécsit is. Tóthnak pedig védeni kell – remélhetőleg nagyon sokat is fog – , mert most ő lesz a DEAC első számú hálóőre, hál’ istennek nincs már Malinauskas, aki foglalná a helyet.

kisloki4

Fontosabb adatok és edzői nyilatkozatok:

Debrecen, 200 néző. V.: Berke.

DVSC-DEAC: Tóth Cs. – Nikolov, Boros, Ludánszki, Kovács M. – Oláh, Alisic, Lucas (Treznai, 50.), Burics – Zahovaiko, Szécsi. Edző: Fórián Zsolt.

Mezőkövesd-Zsóry: Szántai – Kaszás, Vámosi, Lakatos, Elek – Kákonyi, Bagi, Irhás (Szabó Á., 46.), Jeremiás (Lipusz, 60.)- Bogdány, Hamar (Olasz, 80.). Edző: Szabados György.

18. perc: Lucas ugratta ki Zahovaikot aki egy csel után a kapu jobb alsó sarkába lőtt. 1-0.

39. perc: Szécsi indította a bal oldalon Lucast a védők között, aki 13 méterről a kifutó kapus mellett a bal alsó sarokba helyezett. 2-0.

Fórián Zsolt: Nem számítottam egyszerű mérkőzésre, hiszen a Mezőkövesd jó csapat, ezt bizonyítja ott elszenvedett 1-0-ás vereségünk is. Kicsit többet is vártam tőlük. Voltak problémáink, sérülések, kezdés előtt derült ki az is, hogy Albert nem szerepelhet, de a játékosok maradéktalanul megoldották, amit elvártam, le a kalappal előttük. Ilyen összeállításban nem játszottunk még a felkészüléskor sem, a visszajátszó NB I-esek példaértékűen álltak a mérkőzéshez, jó játékkal rukkoltak ki, Boros, Treznai és Kovács is első NB II-es meccsüket játszották és jók voltak. Megszereztük a három pontot, kellemes meglepetés volt a magabiztos győzelem, örülök neki, szerintem a kövesdiek is ott lesznek az élmezőnyben a végelszámolásnál.

Szabados György: Sajnos az első félidőben két góllal megajándékoztuk ellenfelünket, ez pedig megpecsételte sorsunkat, mégha lett is volna idő az egyenlítésre, nem voltunk elég élesek. Voltak helyzeteink, de kihagytuk azokat. Negatívumok voltak az egyéni hibák, s az, hogy védőink lassabbak voltak, mint az ellenfél csatárai, akik így megjátszhatóak voltak, megtartották a labdát, s folytatták a játékot. A mi gyors támadóinkat semlegesítette a debreceni védelem. A következő meccsre leszűrjük a tanulságokat, a szegedieket igyekszünk majd kielemezni, s jobb eredményt elérni ellenük.

 

Következő ellenfelünk a 13. helyen álló Orosháza lesz.

Hajrá Loki!

(A képek forrása: dvsc.hu)