Az előttünk álló hétvége alkalmával elkezdődnek/folytatódnak az NBI tavaszi küzdelmei, ennek keretében látogatunk mi az Üllői útra. Az ellenfél tabellán elfoglalt 9. helye ellenére könnyedebb nyitányt is el tudtam volna képzelni, de talán jobb minél hamarabb túlesni az FTC-n. Így aztán nem tudom, hogy örüljek vagy szomorkodjak-e amiatt, hogy ilyen hamar összehozott minket a sors(olás). Alapvetően kijelenthető, hogy a mi csapatunk nem szeret a kilencbe járni, és ezen az érzelmi beidegződésen az sem volt képes változtatni, hogy az elmúlt évek alatt gyökeresen megváltoztak köztünk az erőviszonyok. „Zseniális” Détári ide, konszolidált Ferencváros oda, a mostani remek alkalom arra, hogy odasózzunk a sorait az ősszel éppen csak rendezni tudó zöldeknek, s visszaküldjük őket a padlóra. Sőt, lélektani szempontból kulcsfontosságú, hogy lenyomjuk őket!
Szokták mondani, hogy a statisztikákból nem szabad kiindulni, mert mindenki olyat hamisít magának, amilyet szeretne, így aztán annyit se ér az egész, mint Pölöskey az azeri ificsapat ellen. Én most mégis adnék érte egy FTC-s hűtőmágnest, ha olyan eredménysort írhatnék össze a netet böngészve, mint amilyen nekik van ellenünk. Csak a lényegre szorítkozva; az elmúlt 24 év során 5-ször fordult elő, hogy valamelyik klub másodosztályú kitérője miatt nem csaptak össze a felek, a többi 19 Üllői úti bajnoki során 10-szer kaptunk ki, 7-szer ikszeltünk, és csupán 2-szer győztünk. Ráadásul a második is bőven tinédzserkorban van már (2001. 09. 28-án született).
Ehhez jött még hozzá, hogy az ősszel felvettek a Népligetbe egy olyan edzőt, akinek jóllehet már inkább cefre van az agya helyén, legalább emlékeiből fel tudja idézni játékosainak, mi is az a labdarúgás. A legendás, cseppnyi nosztalgiaérzéssel fűszerezett elbeszélések meg is tették a hatásukat, Rósáék el is indultak felfelé, mint borban a gyöngy (hogy egy ide egyáltalán nem illő hasonlattal éljek), jelenleg pedig elmondhatják magukról, hogy utolsó 6 meccsükön nem kaptak ki.
Remélhetőleg ez ma este már nem lesz így. Erre az szolgáltat némi alapot, hogy igazolásaikat jórészt az uborkaszezon vége felé ütötték nyélbe, így az új embereket nem volt lehetőség integrálni az edzőmeccsek folyamán. Mindezeken túl, a felkészülési meccsek sem nevezhetők éppen biztatónak: a 8 fellépésből mindössze 2 halvány győzelemke a saját nagyanyjukat idéző Vasas, illetve az NBIII-as Soroksár ellen. A mi malmunkra hajthatja a vizet továbbá, hogy a héten Otten, Józsi, Batik és Fülöp külön edzett a többiektől, tehát az ő játékuk kérdéses. Márpedig a holland védekező középpályás nem is olyan rossz, ahhoz képest, hogy milyen mezt visel. (Az más kérdés, hogy egyedül nyilván nem fogja tudni feltartani a debreceni rohamokat – szerintem elvárható, hogy szép számmal legyenek ilyenek.)
Az újak közül Kulcsár Dávid érdemel említést, aki a Vasasból visszatérve hozta magával a csatár Beliczky Gergőt is. Aztán ott van még a Szegedről érkező Batik Bence, és a Svájcot is megjárt Busai Attila, akik közül életkoránál és rutinjánál fogva is utóbbi tűnik egyelőre használhatóbbnak. A távozók között olyanokat találunk, akik Détárinál is végigjátszották az őszt: Andrezinho, Csizmadia, Felipe Félix, Maróti, valamint Tóth Bence.
Rólunk mit lehet elmondani? Az idei meghatározó játékosok közül egy sem hagyott el bennünket, sőt kölcsönből visszajött Salami, valamint Zalaegerszegről leigazoltuk kispadmelegítőnek a csatárnak titulált gaboni Roguy Meyét. Megemlítendő még, hogy a DEAC-ból felkerült a nagy csapatba a védő Ludánszki Bence. Sem sérültünk, sem eltiltottunk nincs. Tulajdonképpen a mai összecsapáson a Lokinak saját magát kell legyőznie. Valahogy el kell érni, hogy ne szarjunk be, mikor meglátjuk a Budapest táblát. Ez a többi fővárosi egyesülettel szemben már többnyire sikerült, itt az ideje, hogy ezentúl a Fradi is csak egy legyen a sok közül – legalább az ominózus 90 percekre. A 3 ponthoz persze az is elengedhetetlen, hogy az idegenbeli szereplés ellenére ne kontrákra rendezkedjünk be, hanem menjünk neki a hazaiaknak. Ha azt várjuk, hogy mindez fordítva történjen, akkor nemhogy nyerni nem fogunk, de talán még el is alszunk majd az unalomtól. Nem mintha ők nem akarnának nyerni, csak nem nagyon van kivel.
Annak oka, hogy ilyen nagy jelentőséget tulajdonítok ennek a meccsnek, nem más, mint hogy mi még veretlenek vagyunk. Talán mondanom sem kell, mekkora skalpot jelentene az FTC-nek, ha azzal nyitnának, hogy beaprítanak minket. Óriási lendületet vennének, s tüdőből lenyomnák a szezon hátralevő részét. Ez a része nem is érdekel igazából, a Lokikát már úgy se érnék utol a sas hátán repülve se. Mi viszont egy esetleges vereség esetén idén még nem látott hullámvölgybe csúszhatunk – ez persze a mutatott játéktól is nagyban függ – , ami nem jönne túl jól így március elején.
Nincs tehát más hátra, mint bedarálni a vendéglátókat, hiszen az ETO-nak valószínűleg nem lesz akadály a Haladás, a 4 pont előnyt pedig jó lenne tartani.
Hajrá, Loki!
