LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Mi fénylik ott?

f1Már csak kilencven perc választ el a bajnoki aranytól, és ez eszméletlenül jó érzés. Még akkor is, ha a bajnoki címünk jelen pillanatban nem tény. Nem szoktunk elkiabálni semmit, de innen nem tudjuk – nem is fogjuk – elveszíteni az idei elsőséget. Ez nem az a helyzet, itt ünnep lesz, ezt várja mindenki; szurkoló, játékos, edző és tulajdonos. Nincs mese, nyerni kell, mert ez a Pécs most nem ellenfél. Eddigi céltudatosságunk és határozottságunk mindig meghozta az eredményét, ez most sem lehet másként.

Az előző héten három olyan meccset is letudtunk, amellyel a szezon sikereit bezsebeltük, és nem is akárhogyan. A mai magyar mezőnyben nem valószínű, hogy más is hozzánk hasonlóan hozta volna ezt a hármas szériát, nem beszélve arról, hogy egyik meccset sem játszottuk otthon. Ráadásul ezernégyszázhúsz kilométert utaztunk, amely nem éppen csekély távolság. Ez már a múlt, mi viszont a jövőbe tekintünk.

Jön a Pécs, bizony jön. Az a baj, hogy rosszkor, mi fiesztázni akarunk, ők meg feltámadni poraikból. A bökkenő az, hogy a kettő együtt nem megy. Így van ez rendjén, egyszerre nem lehet, tehát marad csak egy. Ez pedig nem lehet más, mint a mi ünneplésünk a meccs után. Ellenfelünk az edzőváltás óta fénysebességgel száguld lefelé a lejtőn, beledöngölték őket a földbe, bennragadtak a mocsárban, elnyelte őket az örvény. Nem most kellene a remegő lábakba erőt önteni, adjunk mi is egy pofont nekik, de csak baráti szeretetből, olyan atyai taslit. Amúgy meg hiányzik tőlük a fél csapat, önbizalom a padlón, ezt nem szabad elhibázni.

f2

Nem kell túlkombinálni a dolgokat, menni kell előre, egy lélegzetvételnyi szünetet sem szabad adni az ellenfélnek. A jelszó: lőni, lőni és lőni! Mi vagyunk az urak a háznál, mutassuk meg, hogyan is tudunk küzdeni. Nem is véletlenül mondjuk ezt, mert nem a játék a lényeg, hanem az eredmény. Nem akarunk várni a jövő hétig, ne a Győr és a Vidi meccsén dőljön el, hogy bajnokok vagyunk-e. Csak azt kérjük, amit eddig is mutatott a csapatat: küzdést, hajtást. Lehet, hogy nem lesz fieszta és gálahangulat a pályán, de mi – a közönség, a szurkolók – tehetünk azért, hogy a srácok érezzek a teljes támogatásunkat és szeretetünket. A hétvége legfontosabb mérkőzését játsszuk, a többi meccs érdektelen, jórészt alsóházi „rangadó”. Ezt mindenkinek látnia kell, legyen teltház a bajnokavatón!

HAJRÁ LOKI! MINDENKI A STADIONBA!

(A kép forrása: dvsc.hu)