LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Citromdíj #11 – Mindaugas Malinauskas

A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám nem tudták beteljesíteni a küldetésüket, sőt kimondottan leszerepeltek. Sorozatunk tizenegyedik epizódjának alanya pedig nem más, mint Mindaugas Malinauskas.

c11malinauskas

A litván kapus 1983-ban született Vilniusban. Profi pályafutását a városi Žalgiris Vilnius csapatában kezdte. Ezt követően még két litván együttesben játszott, mielőtt a lett FC Tranzithoz került 2009-ben. Alapember volt a lett pontvadászat kiesőjelölt csapatában, ahonnan 2010 telén igazolt Magyarországra, egészen pontosan Diósgyőrbe. Az akkor pénzügyi gondokkal küzdő borsodi együttesben azonnal alapemberré vált, első meccsét rögtön a Loki ellen játszotta, ahol kiválóan védett. A szezon végéig még kilenc bajnokin lépett pályára, ugyan is a bajnokság vége előtt nem sokkal koponyatörést szenvedett egy Zalaegerszeg elleni bajnokin. Jó teljesítménye ellenére a DVTK kiesett az NB1-ből, így nyilvánvalóvá vált, hogy a nyáron csapatot fog váltani.

Hogyan jöttünk mi a képbe? Nos, ki ne emlékezne 2010 nyarára, amikor az UEFA vitatható körülmények között, bizonyítékok nélkül eltiltotta két játékosunkat, Mészáros Norbertet másfél és kapusunkat, Vukasin Poleksicet két évre. A közelgő BL selejtező miatt azonnal kapus után kellett néznünk. Itt került képbe főhősünk, akit akkoriban a Ferencváros tesztelt, és a hírek szerint szóban már meg is állapodott velük. Végül hívásunkra hozzánk utazott próbajátékra, és néhány nap múlva öt éves szerződést kötöttünk a kétszeres litván válogatott kapussal.

Már ekkor megosztotta a közvéleményt, hogy az előző szezonban mindent megnyerő, BL főtáblára kerülő együttesnek erősítést jelenthet-e egy kieső csapat kapusa, de erre Bartha Csaba, a klub akkori sportigazgatója úgy reagált, hogy Vukasin Poleksic is a kiesés ellen küzdő Tatabánya csapatától érkezett, mégis a DVSC-TEVA meghatározó játékosa lett. Így elfogadtuk újonnan igazolt kapusunkat, és megadtuk neki a bizonyítása lehetőséget. Első meccse rögtön a Vidi elleni szuperkupa meccs volt, melyen egész jól védett, és kapott gól nélkül hozta le a találkozót. Ezt követően a BL selejtezőben a Levadia ellen lépett pályára, idegenben 1-1, a kapott gólunkról nem tehetett. Jött azonban a visszavágó az Oláh Gábor utcán. És jött rögtön a 3. perc, egy tökéletesnek semmiképp nem nevezhető szabadrúgást nyelt be kapusunk. Az apró csorbát a 32. percre kiküszöböltük, hiszen ekkorra már nálunk volt az előny. Aztán jött az 53. perc, és jött az újabb hideg zuhany, egy gyenge, rövidre tartó lövést védett be Malinauskas. De még ezért sem fizettünk meg, mert szerencsére egy perc múlva újra nálunk volt az előny, és végül ki is harcoltuk a továbbjutást. A meccs után bizalmunk rögtön megingott kapusunkkal szemben. De nem csak nekünk, a szakmai stábnak is, mert Herczeg András a következő selejtezőn, a Basel ellen már a fiatal Verpecz Istvánt állította a kapuba.

A Basel ellen sikertelenül megvívott párharc után következhetett az EL Play-Off köre a Litex Lovec ellen, ahol ismét a litván kapus állhatott a kapuba, és ismét jó teljesítményt nyújtott, különösképp a hazai meccsen voltak fontos védései. Sikerrel vettük a párharcot, bejutottunk az Európa Liga főtáblájára!

A bajnokságban a teljes őszi szezont végig védte, egy meccs kivételével, emlékezetes hibája pedig nem is nagyon volt, igaz kiemelkedő meccse sem. Nem úgy az Európa Liga csoportkörében. Rögtön az első meccsen, a Metalist ellen egy ötöst kapott, bár igazából egyik gólról sem tehetett. Jött azonban a harmadik körben a PSV elleni haza meccs, ahol 1-1-es állásnál a második félidőben egy, a kaputól 35 méterről érkező beívelést (ami megpattant Dzsudzsák fején) nézett be szépen a kapuba, mellyel el is veszítettük a találkozót. De hogy mindez ne legyen elég, arról az ötödik játéknapon gondoskodott Harkovban. 1-1-es állásnál, mikor már úgy tűnt megússzuk kapott gól nélkül, és megszerezhetjük első főtáblás pontunkat, jött a 88. perc és jött Malinauskas újabb lepkéje. Egy kapu előtti kavarodás után egész egyszerűen nullszögből lőttek neki gólt a rövidre. Ezzel ezt a meccset is elveszítettük, Malinauskast pedig utoljára láttuk a Loki kapujában tétmeccsen, a Ligakupát nem számítva.

Nem meglepő módon a télen kapuskeresésbe kezdtünk, addigra már új, cseh edzőnkkel. Végül a stáb Nenad Novakovic mellett tette le a voksát (mint utólag tudjuk, nagyon jó döntés volt), Malinauskas sorsa pedig ezzel végleg megpecsételődött. A tavaszi szezonban bajnokin már egyáltalán nem védett, Verpeczel felváltva védtek a DEAC-ban NB2-es meccseken. A bajnokságot végül a csalódást keltő ötödik helyen zártuk, melyet már szintén új edzővel, Kondás Elemérrel fejeztük be.

A tavalyi szezonnak lényegében harmadik számú kapusként vágott neki, sok babér nem is termett neki, mindössze egy Magyar Kupa, öt Nb2-es meccs és néhány Liga Kupa találkozó jutott neki. De távozása előtt még gondoskodott arról, hogy ne feledjük el őt egyhamar, bár szerencsére ez egy semmit nem számító Liga Kupa meccsen történt, de azért megmosolyogtató volt látni a szerencsétlenkedését.

Végül 2012 márciusában igazolt el, a litván FK Siauliai csapata volt olyan kedves, és szabadított meg tőle minket. Elmondhatjuk róla, hogy az elmúlt évtized leggyengébb kapusa volt a Lokiban. A képességeivel nem volt gond, fejben viszont nagyon nem volt ott a meccsek nagy részén, egy-egy bizonytalan megmozdulás után pedig totálisan elvesztette az önbizalmát. Lehetséges, hogy közrejátszott ebben a Diósgyőrben összeszedett fejsérülése, de az sem kizárt, hogy egy ilyen nagy csapatban, ekkora teher alatt már nem úgy ment neki a védés, mint egy kisebb együttesben, ahol a meccs nagyobb részében inkább neki volt dolga.

(A képek forrása: dvsc.hu)