LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Vissza a helyes útra

lokihaliAz elmúlt két hetet egy hullámvasúthoz lehetne hasonlítani, hiszen a Honvédot magabiztosan vertük hazai pályán, előző héten azonban megmagyarázhatatlan vereséget könyvelhettünk el az újonc Eger „otthonában”. Most itt a lehetőség újra az emelkedő szakaszba lépni, könnyű dolgunk azonban semmiképp nem lesz, mert a kiváló formában lévő Haladást fogadjuk. Hazai pályán nem engedhetjük meg a pontvesztést, de nem túlzás kijelenteni, az idei bajnokság eddigi talán legnehezebb mérkőzése vár ránk.

A Haladás az előző héten az addig veretlen MTK-n gázolt át hazai pályán, majd hét közben fél gőzzel, több fiatal saját nevelésű játékossal a kezdőben a Ferencvárost ejtették ki a Magyar Kupából. Mégis jobban fekszik nekünk az ő stílusuk, mintsem mondjuk az Egeré, mert a szombathelyi gárda idegenben is bátran felvállalja a támadójátékot, így nem kell egy újabb, felállt védelem elleni impotens játéktól tartani a részünkről. Ez utóbbira azonban mindenképp találni kell valami megoldást, mert a jövő héten Siófokon vendégszerepelünk, a Balaton-parti csapat pedig nem a támadójátékáról híres. Némi előnyt jelenthet számunkra, hogy a vendégek egyik legjobb játékosa, Radó András sérüléssel bajlódik, ő egész biztosan kihagyja a mérkőzést. Mivel a csapat motorjáról van szó, a Haladás támadójátéka erősen gyengülhet az ő hiányában. A másik hiányzó a Palermotól kölcsönkapott Simon lehet, bár ő elutazott a csapattal, de valószínűleg csak a padon kap szerepet. Fontos feladat lesz a két legveszélyesebb játékosuk, Halmosi és Kenesei semlegesítése, de érdemes figyelni a villámgyors Nagy Dánielre is a jobb szélen.

lokihalitaktik2

 

Ami a Lokit illeti, továbbra is sok a sérültünk, a két karmesterünk, Bouadla és Czvitkovics továbbra sem bevethető, rájuk vélhetően az októberi válogatott meccsek után számíthatunk. Rajtuk kívül a megszokott emberek, Novakovic, Máté, Yannick, Farkas és Meyé nem bevethető, valamint friss hír, hogy Simac sem tudja vállalni a játékot. Nagy változás így nem várható az előző heti csapathoz képest, azonban Simac helyett Mészáros foglalja el az egyik belső védő pozícióját, így Szűcs István ezúttal is a kezdőben kaphat szerepet. Remélhetőleg volt következménye a múlt heti vereségnek, és át lett beszélve csapaton belül a hogyan tovább. Nem engedhetjük meg egyik csapat ellen sem, hogy ne koncentráljunk maximálisan, és félvállról vegyük a meccset. A Haladás ellen persze szó sem lehet erről, és ennek remélhetőleg a pályán is látjuk majd a nyomát. A Coulibaly-Sidibe párosnak itt egy újabb remek alkalom, hogy bizonyítsák, ők az NB1 legjobb csatárpárosa. Bódi ezúttal is az általa kedvelt poszton, a bal szélen kaphat szerepet, így tőle elvárnánk a csapattól sokat hiányolt távoli lövéseket, ami komoly fegyver lehetne a részéről. A kispadunk hetek óta rövidnek mondható a sérülések miatt, így vélhetően ezúttal is helyet kap majd Ferenczi János a keretben, akit szívesen látnánk már a csapatban 15-30 percnél hosszabb ideig is, hogy bizonyíthassa tehetségét.

Nehéz mékőzés vár ránk tehát, de tavaly sem az ilyen meccsekkel voltak gondjaink, hiszen a rangadókat elég nagy arányban nyertük meg, és inkább a kis csapatok ellen szenvedtünk. Az idő várhatóan kiváló lesz, így remélhetőleg minél több néző megy majd ki biztatni a csapatot.

HAJRÁ LOKI!

(A kép forrása: dvsc.hu)