LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Siófoki trotlik?

énenmtomEljutottunk arra a szintre, hogy a Siófok meccs előtt az embert kiveri a víz, ideges, az ájulás kerülgeti, illetve majdnem megüti a guta. Az alföldi parasztgyerekeknek amúgy sem fekszik ez a vízipók stílus. Ez a harmadik szezonunk, amikor megpróbálkozhatunk a hekkzabálók földbedöngölésével. Minden mérkőzés előtt elvárás, hogy felaprítsuk, bedaráljuk őket, és megtöltsük a kapujukat gólokkal. Aztán sose történik az, amit jósolnak, valahogy mindig túljárnak az eszünkön, két évvel ezelőtt úgy intéztek el minket, hogy egy Steven Seagal – van Damme páros se tudna felállni belőle, ki ne emlékezne rá? Felfaltak, megrágtak, kiköptek. Tavaly pedig „szolidan” feltekerték a Loki itt ma nem focizik gombot, szerencsére ők se nagyon tették. Siófok, mégis minek nevezzelek?

Rém vagy, rémálomszerű hely. Nem érdekelnek csillogó partjaid, a sétányod és a víztornyod. Egy utca érdemes említésre, az is csak egy évben egyszer. Habár debreceni számára ezidáig boldogságforrásként még nem tetszelgett, de egyszer eljő ez is, mint a halál abban a bizonyos krimiben.

Teljesen mindegy, hogy a Siófok éppen milyen formában van, hol áll a bajnoki tabellán, mennyi győzelme van – most éppenséggel egy nagy nulla díszeleg a táblázat ezen pontján -, velünk szemben ez mit sem ér. Ha csak Horváth Károly állna ki ellenünk, akkor is gyötrelmes meccs elé néznénk, mint a Rooney vs magyar válogatott poénban. Abszurd. Hiába a gyenge immunrendszerrel megáldott siófoki keret, egy hete így is majdnem fityiszt mutattak az MTK-nak. Tehát ezzel is gond van: kezdik összeszedni magukat. Pont most, pont ellenünk. A bunkerfoci-kontrajáték mesterei már nem is félnek tőlünk, nincs imázs, előttük nincs. Amúgy is bíznak a menetrendszerinti győzelemben.

gáncs

Megint elgáncsolnak minket? NEM!

Siófokon bénák vagyunk, nem tudni, hogy miért, talán a balatoni levegő teszi? Vagy a dimbes-dombos látkép? Esetleg a sok zimmer frei tábla? Bármi is az oka, földi halandóként biztosak vagyunk benne, hogy valamiféle pogány misztikumhoz van köze. Koppány keze is benne lehet. A jövőkép szempontjából – a balatoni sárga-kék elleni eredményeken kívül – az elmúlt két bajnoki sem bíztató, illetve alkalmas nyugalom kölcsönzésére. Főleg, hogy a siófokihoz hasonló taktikára berendezkedő Eger piros lámpát mutatott a kreativitásunknak és a gyorsaságunknak. Félő, hogy ismét olyan tanácstalanul és bután fogunk álldogálni, forgolódni a pályán, mint a volt köztársasági elnök emberek között. Sokszor írtuk már le, hogy mi lenne a szerkesztői stáb tanácsa és megoldása – nem kérték, de adjuk ingyen és nagylelkűen – a bekkelő csapatok ellen. Átlövések, felpassz – visszapassz – beindulás. Keresztmozgások és kényszerítők. Alap tételek a futballban, ezt tudja az edző és a játékos is, csak tegyék meg a maguk dolgát a meccsen.

Nem viccelhetnek meg megint, az már egyenesen átok lenne. Balatoni átok. Horváth Karcsi meg egy sámán, akkor már az is biztos lenne. Na, de az alföldi, sőt, a debreceni legények most végre oda fognak sózni egy jó ízleteset, ami után még Toldi Miklós is megnyalná az ujjait.

Várható kezdőcsapatok:

Siófok: Kurucz – Mogyorósi, Deák, Fodor, Fejes – Gál, Kiss, Kecskés, Horváth, Pál – Zamostny

DVSC: Verpecz – Bernáth, Simac, Mészáros, Korhut – Bódi, Varga, Szakály, Rezes – Sidibe, Coulibaly

HAJRÁ LOKI!

(A képek forrása: dvsc.hu)