LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Citromdíj #13 – Balajti Ádám

A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám nem tudták beteljesíteni a küldetésüket, sőt kimondottan leszerepeltek. Sorozatunk tizenharmadik epizódjának alanya pedig nem más, mint Balajti Ádám.

c13balajti

A fiatal játékos 1991-ben született Egerben. Ifi karrierjét a Debreceni Olasz Focisuliban kezdte, de megjárta az Eger, a Ferencváros és az Újpest korosztályos csapatait is, mielőtt Diósgyőrben kötött volna ki. Az NB1-ben is itt mutatkozhatott be 2009 tavaszán, és mint ahogy több, eddigi citromdíjas alanyunk, természetesen ő is ellenünk, és ő is gólt szerzett a Loki ellen vívott meccsen. Igaz ez számunkra szép emlék, hiszen gólja ellenére 3-2-re nyertünk Miskolcon, amivel negyedik bajnoki címünket ünnepelhettük.

A következő szezonban a pénzügyi gondokkal küzdő Diósgyőrben alapemberré vált Aczél Zoltán irányítása alatt, 22 NB1-es bajnoki mérkőzésen öt találatig jutott. Azon szezon szeptemberében rendezték Egyiptomban a számunkra azóta is kedves emléknek számító U20-as világbajnokságot, ahol a magyar válogatott egészen az elődöntőig menetelt, és végül a bronzérmet szerezte meg. A keretben főhősünk is helyet kapott, igaz sok szerep nem jutott neki (a torna hét mérkőzésén 89 percet játszott összesen), egy gólt így is jegyzett a Ghána ellen 3-2-re elveszített elődöntőben.

A Diósgyőrrel nem sikerült kiharcolnia a bent maradást, a csapat kiesett az NB2-be, így várható volt, hogy a fiatal tehetség klubot vált. Mint ahogyan az kiderült, a DVTK és a DVSC már a tavasz folyamán megállapodást kötött, hogy a támadó a nyáron csatlakozik a Lokihoz, azonban a játékos saját kérésére próbajátékra utazott Spanyolországba a Villarrealhoz, és amennyiben szerződést kapott volna a spanyol klubtól, odaigazol. Végül 2-3 hét próbajáték után augusztus elején hazatért és mivel nem kapott ajánlatot a spanyoloktól, így a DVSC szerződtette 5 évre, ha hinni lehet a transfermarkt.de oldal adatainak, 140 ezer euróért. Mindenki nagy ígéretnek tartotta, és sokan benne látták a nyár elején távozó Rudolf Gergely utódját. Azonban mint ahogy a sorozat többi szereplőjének esetében, benne is csalódnunk kellett.

Az Európa Liga csoportkörébe jutásnak köszönhető többfrontos harc miatt sok játékosunk kapott lehetőséget a különböző sorozatokban, Balajtnak azonban ennek ellenére sem sikerült magát beverekednie a csapatba. Az NB1-ben mindössze egyetlen mérkőzésen kapott szerepet, a Honvéd ellen 28 percet játszhatott. Eközben több alkalommal is az NB2-es DEAC-ban kapott játéklehetőséget, amivel nem élt, sőt előfordult, hogy kiállíttatta magát, ami mentális problémákra utalt.

A télen a több játéklehetőség érdekében kölcsönvette őt az Újpest, ahol nagy örömére alapemberként számolt vele Mészöly Géza. A tavaszi szezonban ellenünk leszámítva az összes mérkőzésen pályára léphetett és három gólt jegyzett. Jó játéka miatt az Újpest a következő szezonban is számított a játékára, így újra kölcsön adtuk őt a Megyeri útra. Balszerencséjére a nyári alapozás vége felé lábközépcsont törést szenvedett, ami miatt majdnem az egész őszi szezont kihagyta. Végül négy mérkőzésen jutott szóhoz, melyeken egy gólt szerzett.

A téli szezonban aztán visszatért Debrecenbe, és némi esély mutatkozott arra, hogy meg tud ragadni a csapatnál, ugyanis új edző érkezett, a cseh Zdenek Scasny. Balajti megkapta a lehetőséget nála, és a januárban rendezett debreceni teremfoci tornán jól játszott, gólokat szerzett, végül tornagyőzelmet ünnepelhetett a csapattal. Azonban a kispálya lényegesen más, mint a nagy, és Balajtiról köztudott volt, hogy kispályán ügyes játékos, így az ott nyújtott játéka nem igazán volt mérvadó. Végül nem sikerült neki meggyőznie a cseh mestert, így nem volt maradása a klubnál.

balajti

A tavaszi szezonra aztán végül az NB2-ben szereplő MTK-ban kötött ki, ezúttal is kölcsönszerződés keretében. Végigjátszotta a tavaszt, bár közel sem volt alapember, hét gólt így is sikerült szereznie, igaz ebből négyet az FTC II elleni mérkőzésen lőtt. Odaigazolásakor szó volt egy olyan megállapodásról, hogy év végén az MTK kivásárolhatja őt, mi pedig cserébe megkapjuk Szabó Ádámot a kék fehérektől. A védekező középpályás azonban a tavaszi szezont Mezőkövesden töltötte, és mindenki abban a hitben volt, hogy ő a mi játékosunk, és a nyáron csatlakozik a kerethez. Közben bundagyanúba keveredett, és kiderült, hogy szó sincs arról, hogy a DVSC játékosa lenne.

Az idei évet az MTK már az NB1-ben kezdhette meg, Balajtival a soraiban, akit erre a szezonra is kölcsönadtunk a kék-fehéreknek. Az idei szezonban az eddig eltelt tíz fordulóból hat mérkőzésen kapott szerepet, gólja nincs, azonban csak epizódszereplőnek számít. Elmondhatjuk tehát róla, hogy a szebb napokat is megélt MTK-ban sem tud stabil kezdő szerepet kiharcolni magának, amiből sok mindenre következtethetünk. Eddigi pályafutása során egyetlen jó fél éve volt, még az Újpest játékosaként. Így tehát biztosra vehető, hogy a Lokiban már nem fogjuk őt látni pályára lépni.

(A képek forrása: haon.hu, nb1.hu)