Az idei rövid tavaszi szezonba sűrűsödött össze az, amely a tavalyiból elmaradt. Akkor nyertünk, nagy királyok voltunk, és ha nem győztünk, igazából akkor is. Az elmúlt három hónap során viszont az utcán a gondolataiban teljesen elmerülten közlekedő emberre hasonlítottunk, aki folyamatosan megbotlik, nekiütközik valaminek. Kikapunk öngóllal, a pápisták is legyőznek, azután Halmosi bal lába nem veszélyes, ja, de. A kiesőket seggbe rúgjuk, Sió-meccs a mi Csucsai-szorosunk, a Diósgyőr ellen két gól fórról nem győzünk, két hét alatt pedig kétszer fordítunk.
A félév alakulása a május végi időzítésre mutat, csak éppen a pontos időpontját nem tudjuk, eddig minden meccsen pancserkodott valaki, illetve valamelyik sor bénázott, de ideje lenne már abbahagyni. Mondjuk szerdára.
Mert akkor valóban fontos lenne. Pakson a védelem legégetőbb tavaszi problémája sokadjára jelentkezett, de megélesedtek azok a kontúrvonalak, amelyek megmutatják, hol erősödött a középpálya, és miért gyenge valójában a támadósor.
A Szivics-féle játék itthon az egyik legkövetkezetesebb, otthon támadóbb és kezdeményezőbb, idegenben kontrákra építő taktika. Mindkettőnek fontos része az elöl bevethető, jobbra-balra és fel-le masírozgató támadók, akik egyedül és együttesen is eredményesek tudnak lenni az ellenfél védőivel szemben a miniháborúk során. Az ellenfelek taktikáján, fegyelmezettségén múlik, hogy a Paks győztesen húzza be a meccset, mert a támadók megállítása, kivonása után a védelem és a kapus átjátszása nem gordiuszi csomó, jelenjen meg a pályán bármelyik Szivics-koncepció.
Verpecz – Bernáth, Máté, Mészáros, Korhut – Bódi, Spitzmüller, Czvitkovics – Ferenczi, Coulibaly, Pölöskey
A meccs elejétől alkalmazott rendszerünk – vonatkoztassunk el a Vidi-meccstől, az abból jövő elv frázisnak tetsző, és amúgy is kiráz tőle a hideg – egyfajta előzetes ellenlépés volt a paksiak hazai környezetben használt játékfelfogására. A félpálya közelében igyekeztünk megállítani a paksi támadásokat, csak itt nem jelentkezett a fallabda-hatás, mint a fehérváriak ellen a második félidőben. A zöld-fehérek beemelték a védelmünk bal oldala mögé a labdát többször is – kihasználva Korhut tavasszal állandósult rossz helyezkedéseit, illetve hiányzó játékolvasását -, az első húsz-huszonöt percben könnyedén játszották át a középpályát és a védelmet is. Pár percnyi stabilizációt követően öt ember figyelmetlensége és a határozott cselekvés hiánya megsemmisítették azt a tervet, hogy átvegyük a domináns szerepet.
Mészi nem követte az emberét
Nem érheti kritika azt az elképzelést, hogy a Paksot hagyni kell támadólag fellépni, a védelem fent említett hibái nem előre kalkulálható pontok. A középpálya nem hozta a Vidi elleni teljesítményét, de az mindenképp kiemelendő, hogy a Bódi-Cicó kettős a tavasz végére a vezérszerep(ek)re tör. A sor határozatlansága Selim Bouadlával és Ramosszal kiküszöbölhetőek.
A támadó terveink Coulibaly futtatásán és a két szélről induló gyors csatlakozásán alapultak volna, de az előzetes elképzeléseknek egy biztos pontjuk van csak: hogy dugába dőlnek. Az elöl lévők szürkesége Cicó színpadra perdülését jelentette, kapufa – Pölő-Cicó kényszerítő után -, majd lövés, bár a túloldalon Pölő érkezett.
Pölőt váltani kellett a második negyvenöt percre, egy normális passz – mondjuk abból ziccer -, de közben pocsék játék, eladott labda a félpályán. Coulibaly négy évvel ezelőtt érkezett hozzánk. Mára az egyik legfontosabb játékosunk. Az ismeretlen közegből érkező, erős technikai hiányosságoktól szenvedőt jobban elfogadjuk, mint az ismert bajnokságból leigazoltat? Nyilvánvalóan az idő dönti el, de egy játékos erősségeire, nem gyengeségeire kell koncentrálni, illetve arra, hogy azokat a rendszerben kamatoztathassuk, vagyis olyan játékelemekben használni, amelyek során a csapatot segítheti, tehát ebben az esetben ez a góllövést jelenti.
A szünet utáni két ékre való átállás a csapat feljebb tolását is jelentette, habár mezőnyfölényen és labdabirtokláson kívül kidolgozott helyzetekre nem volt elegendő. Arra viszont igen, hogy a paksiak úgy tekintsenek a labdára, mint zavaró tényezőre. A szél felerősödése egy asszociációs hatást indított el bennem, a Ligakupa-döntő visszavágója jutott eszembe, amikor a kirúgásokat körülbelül huszonöt méterre vetették vissza a kaputól az erős széllökések. Végre fordítva lesz. De nem az lett, eső jött. Egy talaj közeli kapuralövés, és a győzelem zsebben. Cicó valóra is váltotta.
És ezzel a győzelemmel szintet fogunk lépni.
A folyamat május végére mutat. A gólszerzés problematikáját megoldottuk, többen a pozitív énjüket mutatják már, de a hibák még mindig jelen vannak. A védekezés határozott fellépésének állandósulása a leglényegesebb pont, és ez már a Videoton ellen ment is a második félidőben. Két bajnoki mérkőzés hátrányból való megnyerése – ráadásul a Paks ellenit tíz emberrel – a fejlődési struktúra utolsó előtti eleme.
Az időzítés tökéletes lehet.
Értékelés
Kapu
Verpecz védte Heffler és Lázok sarokra tartó lövéseit, egyedül Bartháéval nem boldogult, de az egy pontos, erős jobbos volt. Pista, Pista!
Védelem
A kapott gól annak az ötösnek a hibája, akik színházi nézők módjára figyelték, milyen produkció születik a két paksi mutatványából. Cselekedni kell, nem bambulni, szorítani kifelé, ne forduljon a kapu felé, ne tudjon passzolni. Korhut tavasszal gyengén szerepel, nem véletlen, hogy mögé többször is indítottak a paksiak. Gólja csalafinta és fontos, berepülése csúnya volt, és még csodálkozott, öcsém, tuti sárga, viszlát. A középső párossal most rendben volt minden – egy hibától eltekintve -, habár tavaly ennél is határozottabbak voltak. Bernáth lassan Nikolov-státuszba lép, itthon még elég – a honi „nagyok” ellen már necces -, de nemzetközi szinten nem. A felfutások egyértelműen a védekezését gyengítik, de tegnap a jobbak között volt.
Középpálya
Spitzmüller kétszer is szabálytalankodott! Bódi formáját a május-június időszakra lőtte be, és ez biztató. Cicó az elmúlt meccseken képes volt Selim-pótlóként játszani – az átadásokat tekintve. Ferenczi a következő év debreceni üstököse, az a stílus, amit képvisel, egyszerű, de rendkívül erős. A vonalon mozgó gyors, jól cselező, beadó és lövő játékos.
Csatársor
A Coulibaly-függőség sötétebbik oldala, amikor inkább zavaró tényező az alakja. Bosszantó, hogy önzőségi mutatója bőven a többieké felett áll, beviszi a négy ember közé, de nem passzol öt méterre. Ez máskor is jelen van, csak akkor rúg két gólt vagy átszlalomozik a diósgyőri középpályán és védősoron. Egy Sidibe-láb kellett a gólhoz, azért azok a csápok elég hasznosak tudnak lenni. Meg Pölőt amúgy is le kellett hozni.
A mérkőzés összefoglalója
(A kép forrása: dvsc.hu)
