Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az 1990-es évek végéig csak epizódszerepek jutottak számunkra. Azonban az elmúlt 10-15 év sok izgalmat, számos emlékezetes mérkőzést tartogatott. Ilyen volt például a Wolfsburg, a Bordeaux, a Hajduk Split, a Manchester United elleni derbi is, hogy csak párat említsünk, de nem túl régi emlék a BL és az EL csoportkör sem. Ezeket a mérkőzéseket, a győzelmeket és a kudarcokat is szeretnénk feleleveníteni tizenöt részes sorozatunkban. A hatodik epizódban is maradunk az UEFA kupánál és ezúttal a klub történetének egyik legszebb menetelését, a 2003-2004-es szereplését idézzük fel.
2001-ben új időszámítás kezdődött a Lokinál, hiszen Szima Gábor lett a többségi tulajdonos, színre lépésével pedig megszűntek az adósságok, a tartozások, melyek idestova tizenhárom év elteltével sem jelentkeztek hál’ istennek. A Bordeaux elleni kiesést követően meglehetősen döcögött a csapat szekere, melynek eredményeként a bajnokság végén a csalódást keltő nyolcadik helyen végzett a Loki, a Magyar Kupában pedig már a legjobb 16 között búcsúztunk a Videoton ellen, így a következő szezonban nem tudott kilépni a csapat az európai kupaporondra.
A 2002-2003-as szezont két nagy viszzatérővel kezdhette meg a csapat, ugyanis hazatért a két ikon, Dombi Tibor és Sándor Tamás, előbbi Hollandiából, utóbbi pedig Izraelből. Visszatértükkor kijelentették, hogy bajnokok szeretnének lenni debreceni színekben, de ez akkoriban még csak édes álomnak tűnt. További erősítés is érkezett a csapathoz, megszereztük Szombathelyről a bravil belső védőt, Flávio Pimet, illetve az 50-szeres román válogatott Selymes Tibort. Említést érdemel még Andorka Péter, Marius Sumudica, valamint kitűnő védekező középpályásunk, Habi Ronald, akik szintén ekkor kerültek a csapathoz. Ezzel együtt új edzője is lett a csapatnak, Szentes Lázár személyében. Parádésan menetelt a csapat a bajnokságban, két nagy pofont leszámítva (MTK és Újpest elleni vereség) szinte verhetetlen volt a Loki. Az őszi keretből Bíró Szabolcs, Kerekes Zsombor és Szatmári Csaba távozott, érkezett viszont Sabin Ilie és Éger László. Tavasszal is folytatta a jó szereplést a csapat, melynek eredményeként az MTK és a Fradi mögött 1995 után újra a dobogón végzett a DVSC! Emellett az utolsó fordulóban az Üllői úton elért gólnélküli döntetlennek köszönhetően borsot törhettünk a nagy rivális Fradi orra alá, akik így az utolsó pillanatban bukták el a bajnoki címet, amit a szurkolók nehezen emésztettek meg, ekkor történt az emlékezetes balhé, mikor a szurkolók a pályára özönlöttek, és Szentes Lázárt nemes egyzserűséggel tiszta erőből vesén rúgták.
Ezzel a szép sikerrel újfent kvalifikáltuk magunkat az UEFA kupába, ám ekkor még senki sem sejtette, hogy ez nem lesz olyan rövid menetelés, mint a korábbiak. Nyáron tovább erősödött a keret, érkezett Halmosi Péter, akit korábbi edzője, Szentes Lázár hívott ide Ausztriából, jött még Nikolov Balázs a Dunaújvárosból, illetve visszatért Madar Csaba és Szatmári Csaba. Az UEFA-kupa selejtezője augusztus közepén kezdődött, a sorsoláson pedig nem kaptunk verhetetlen ellenfelet, hiszen a litván bajnok Ekranast sorsolták nekünk.
Az első mérkőzésre Litvániában került sor. A DVSC kezdője a következő volt: Tomic – Dombi (Nikolov, 46.), Éger, Szekeres, Selymes – Böőr, Vincze G., Sándor T., Halmosi (Habi, 79.) – Kiss Z. (Bajzát, 66.), Csehi Z. A mérkőzésen a litvánok szereztek vezetést a 17. percben Luksys révén, amit a csereként beállt fiatal támadónk, Bajzát egalizált a 74. percben. A végeredmény maradt az 1-1, ami számunkra volt kedvező, de közel sem érezhettük magunkat nyeregben, ami a visszavágón be is bizonyosodott.
A második összecsapásra augusztus 28-án került sor az Oláh Gábor utcai stadionban teltház, hétezer néző előtt, tehát elmondható volt, hogy nagy volt az érdeklődés a csapat iránt. Szentes Lázár az alábbi csapatot küldte a pályára: Tomic – Nikolov (Madar Cs., 91.), Éger, Szekeres, Selymes – Dombi (Kiss Z., 61.), Vincze G., Böőr, Halmosi (Szatmári Cs., 61.) – Bajzát, Sumudica. A mérkőzés főszereplője újfent Bajzát volt, aki a 41. percben Selymes szabadrúgása után a kapufa segítségével a hálóba csúsztatott. A 60. percben némiképp a semmiből, egy hatalmas hazai hibából egyenlítettek a vendégek, Szekeres hazaadása után Tomic előre akarta rúgni a labdát, de lövésébe Kavaliauskas belsővel még beleért, így a labda a kapuba pattant. A 70. percben megfogyatkoztak a vendégek, és ezt a mérkőzés végéig nem tudtuk gólra váltani, így jöhetett a hosszabbítás. Ekkor még érvényben volt az úgynevezett ezüstgól szabály, amely értelmében ha az egyik csapat vezetést szerez a hosszabbítás első félidejében, és a 105. percig meg is tartja azt, akkor befejeződik a mérkőzés. Nos, Bajzát nevéhez fűződik a Loki történelmének egyetlen ezüstgólja, támadónk ugyanis a 97. percben Madar passza után a 16-os jobb sarkáról laposan a kapu közepébe lőtt. Mivel a litvánok nem tudtak egyenlíteni a hátra lévő időben, így 15 perc hosszabbítás után befejeződött a mérkőzés, és továbbjutott a Loki!
Következhetett az UEFA kupa első fordulója, itt már keményebb ellenfelek jöhettek, lásd az előző két szereplést, amikor két topligás csapatot sorsoltak ellenünk. Most azért valamelyest kedvezőbb volt a sorsolás, bár a horvát ezüstérmes Varteks Varazdin ellen sem feltétlenül mi voltunk az esélyesek.
Az első összecsapásra szeptember 24-én került sor Varazsdon, íme a Loki akkori összeállítása: Tomic – Nikolov, Éger, Szekeres, Selymes (Szatmári, 46.) – Vincze G. (Kiss Z., 46.), Habi, Sándor T. (Csehi Z., 88.), Böőr – Dombi, Bajzát. Az első félidő derekán Sándor Tamás szép tekerésével szereztünk vezetést, amit még a félidő lefújása előtt Kastel egalizált. A második félidő elején Szentes kettős cserét hajtott végre, aminek eredményeként a csereként beállt Kiss Zoltán az 58. percben újra vezetéshez juttatta a Lokit, a kegyelemdöfést pedig Dombi Tibor adta meg, aki jó húsz méterről, ballal akasztott egy bombagólt a horvátok hálójába, innen ered a bombázó elnevezése is.
A nagy arányú hazai vereség az edző állásába is került, így a visszavágón már új tréner, az 1998-ban Horvátországot világbajnoki bronzéremig vezető Miroslav Blazevic ült a Varteks kispadján, akivel még később találkoztunk egyszer, egy másik csapata ellen. Ciro Blazevic már ekkor sem volt épp szerény ember, és azt találta mondani, hogy csapata igenis képes kivívni a továbbjutást idegenben is. Ennek megakadályozása a Tomic – Nikolov, Éger, Szekeres, Szatmári – Dombi (Madar Cs., 69′), Habi, Kiss Z., Sándor T., Halmosi (Flávio Pim, 58.) – Csehi Z. (Böőr, 46.) sorral felálló Lokira várt, 7500 néző előtt.
Ezen a ponton hadd engedjek meg egy kis személyes kitérőt. Ez volt az az év, amikor beleszerettem a labdraúgásba, és kedvenc külföldi csapatom (a nevemből talán kitalálható, melyik az) mellett lakóhelyem érintettségeként a Lokit követni kezdtem. Első meccsem, amelyre kimentem, a 2003. szeptember 19-én lejátszott DVSC-Pécs bajnoki volt, melyet 1-0-ra nyertünk meg egy nem túl színvonalas meccsen, de a hangulat, és a közeg már akkor magával ragadott, így elterveztem, hogy szeretnék még több meccsre kimenni. A Varteks elleni odavágó előtt beszéltük meg apukámmal, hogy kedvező eredmény esetén kimegyünk a visszavágóra. Mivel nyertünk, így természetesen meg is vettük a jegyet, szóval ez volt életem második Loki meccse, amit a helyszínről követtem. És ez már mennyivel jobb volt, mint az első!
Bár nem úgy indult a meccs, ahogy azt mindenki tervezte, hiszen a későbbi kaposvári légiós, Safaric szabadrúgásával vezetést szereztek a horvátok, de még ekkor is legalább két gólt kellett volna szerezniük a továbbjutáshoz. De azért, hogy megnyugodjunk, még a félidő vége előtt két perc alatt gyorsan megfordítottuk a meccset Éger megpattanó szabadrúgásával, és Kiss fejesével. Az 57. percben Vuckovic egyenlített egy bombagóllal, és amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, és az ezzel járó továbbjutást, a 90. percben Habi bombagóljával megnyertük a meccset 3-2-re, így 6-3-as összesítéssel, kettős győzelemmel lépett tovább a Loki.
Jöhetett a második forduló, itt pedig már csupa ismert csapat, nem egy nyugati sztárklub várt ránk ellenfélként, hogy mást ne említsek, kaphattuk volna a Dortmundot, a Manchester Cityt – bár ők ekkor még szürke középcsapatnak számítottak Angliában – a Barcelonát, a Valenciát, a Liverpoolt vagy a Romát. Ezekhez a nevekhez képest szerencsésen alakult a sorsolás, hiszen „csak” a görög kupagyőztest, hazájában topklubnak számító PAOK-ot kaptuk. Debreceni részről érthetően óriási várakozás előzte meg a párharcot, hiszen egy esetleges továbbjutással az UEFA kupa legjobb 32 csapata közé juthatnánk, és megélnénk a tavaszt a nemzetközi porondot. Emellett Euórpa szerte felhívnánk magunkra a figyelmet, hiszen ekkortájt még nem nagyon ismerték a DVSC-t a határon túl. Vélhetően így voltak ezzel a görögök is, hiszen a szurkolóik optimistán várták a párharcot, többgólos hazai győzelmet vizionálva. Szerencsére csalódniuk kellett. Az első mérkőzésre Görögországban, Szalonikiben került sor november 6-án, 12 ezer néző előtt. Lássuk a két csapat összeállítását.
A kezdeti tapogatózás után a hazai csapat némiképp váratlanul, a semmiből szerzett vezetést egy védelmi hiba után a 17. percben, Hagan ment el a jobbszélen, és középrekanyarítására egyedül a hazaiak kapitánya, Karadimos érkezett, és a kapu bal alsó sarkába fejelt. Alig öt perc telt el a gól után, amikor egy Loki kontra után Sándor ugratta ki a jobbszélen Dombit, aki bevezette a labdát a 16-oson belülre, és okosan eltolta a becsúszó védő lába mellett, aki így Dombit trafálta telibe, jöhetett a jogos tizenegyes. A labda mögé Éger állt, aki viszont a kapufát találta telibe, a kipattanó labdát pedig sem Habi, sem Kiss nem tudta lekezelni, így lett jó viszont Bajzátnak, aki kapásból a kapuba vágta a labdát. Fiatal támadónk negyedik gólja volt már ez a sorozatban, mellyel a csapat házi góllövőlistájának élén állt. A félidőig már nem változott az állás, számunkra kedvező 1-1 állt az eredményjelzőn. A második félidő eleje két Loki helyzetecskével indult, majd jött a görög henger, szó szerint a kapunk elé szorítottak minket, és dolgozták ki sorban a helyzeteket. Már úgy tűnt, kihúzzuk döntetlennel, mikor a 94. percben, a lefújás előtt tizenöt másodperccel kigurigázták a védelmünket a hazaiak, és Salpingidis gólt szerzett, de nagy szerencsénkre – tévesen – a partjelző lesnek ítélte a szituációt. Így nagy bravúrt végrehajtva értékes 1-1-es döntetlennel távoztunk Görögországból, mellyel egycsapásra a párharc esélyeseivé váltunk!
A mérkőzés összefoglalójával kapcsolatban ismét tennék egy kis személyes kitérőt. Nyilván mindenkinek feltűnt már, hogy a PAOK elleni párharcoknak nem található az interneten egyetlen videós összefoglalója sem. Törtem a fejem, hogy mégis honnan kéne megszerezni ha másról nem, a gólokról a videókat, amikor eszembe jutott, hogy annak idején rögzítettem a meccseket VHS kazettára. Így hát rövid keresgélés, és némi technikai üzembe helyezés után máris előttem volt a teljes meccs. Mivel semmilyen digitalizáló eszköz nem áll rendelkezésemre, így kamerát ragadtam, és felvettem a két mérkőzés legfontosabb jeleneteit, így összesen 35 perces anyagot készítettem a két meccsről. A minőség ennek megfelelően nem a legtökéletesebb, de a lényeg azért látszik. Nézzük az odavágó összefoglalóját.
A visszavágó előtt igazi futballáz tört ki Debrecenben, a jegyeket pillanatok alatt elkapkodták a mérkőzésre, és vendég részről is több száz szurkoló érkezett a mérkőzésre, fergeteges hangulatot produkálva. Az érdeklődés fokát mutatja, hogy sokan jegyüzérkedéssel próbálkoztak a meccs előtt, illetve görög részről is sok olyan szurkoló érkezett, akiknek nem volt jegye, és itt probáltak meg valahogy belépőt szerezni. A stadionon kívül kivetítőket is állítottak fel, hogy minél többen követhessék a meccset. Jómagam is alig jutottam jegyhez, lentebb látható, hogy végül hova sikerült belépőt szerezni.
A jegyem a visszavágóra Böőr Zoli aláírásával. Érdemes pillantást vetni arra, hogy hova szólt a belépőm, ebből látszik, hogy mekkora érdeklődés volt a mérkőzés iránt. Semmit nem láttam a meccsből.
Elérkezett a nagy nap, november 27-e, teltház, azaz 7500 néző előtt kezdődhetett el a visszavágó, melynek tétje a legjobb 32 közé jutás volt. Alább a kezdőcsapatok láthatók.
A mérkőzés előtti nyilatkozatban Szentes Lázár többször is leszögezte, hogy nem a 0-0-ra fogunk játszani, nos ehhez képest a felállásunk, és a mérkőzésen mutatott játékunkból is csak erre tudtunk következtetni, hogy lélekben mégis erre készültünk. A meccs előtti krónikához tartozik, hogy miután megtudta, hogy nem szerepel a keretben, Marius Sumudica fogta magát, és lelépett Debrecenből, élő szerződése ellenére. Állítólag nem is látták őt többet a Nagyerdőn.
Egy ritka eseménytelen, és unalmas, de felettébb izgalmas mérkőzést hozott a visszavágó, az utolsó 4-5 percet leszámítva végig mezőnyjáték folyt a pályán, a végére kitámadó görögök miatt viszont előttünk adódott a mérkőzés legnagyobb helyzete: Halmosi lépett ki a balszélen Kiss indításából, a kapusra vezethette a labdát, ha középre centerezett volna, akkor Kiss góljával megnyerjük a meccset, ehelyett laposan rálőtte a labdát, amibe még épphogy beleért a görög kapus, és így a kapufán csattant a játékszer. Végül sikerült kihúznunk a hátralévő időt, megvolt a továbbjutás, és önfeledt ünneplés kezdődött a meccs után. Hatalmas siker volt ez, hiszen bejutottunk az UEFA kupa legjobb 32 csapata közé, megéltük a kupatavaszt, amire a Videoton 1985-ös szereplése óta nem volt példa a magyar csapatok körében. Álljék itt a visszavágóról készített felvételem, melyben meccs előtti és utáni edzői nyilatkozat is szerepel, valamint megszólalt a mérkőzés legjobbjának válaszottt Habi Ronald.
A télen minimális változás történt a keretben, az illegálisan eltávozott Sumudica helyére érkezett Igor Bogdanovics a szerb Crvena Zvezdától, akiről akkor még csak annyit tudtak, hogy hétszeres szerb válogatott. Rajta kívül még visszatért a belgiumi légióskodásából Bernáth Csaba is. Megtartották az UEFA kupa sorsolását, ellenfélnek pedig a BL-ből kipottyanó – ott többek közt az Ajaxot otthon, a Milant idegenben megverő – belga FC Bruges várt ránk. A PAOK-hoz képest már újabb egy szinttel erősebb ellenfelet kaptunk tehát, és itt már tényleg csoda lett volna a továbbjutásunk. Ennek ellenére egyáltalán nem álltunk ettől távol.
Meglehetősen zord körülmények között, február 6-án, szakadó hóesésben került sor az első mérkőzésre Belgiumban. A Lokit körülbelül másfélezer szurkoló kísérte el a belga kikötővárosba, több, mint 1500 km-t utazva. Zárójeles megjegyzés, hogy a belgák edzője az a Trond Sollied volt, akit szóba hoztak a Fradival Ricardo Moniz menesztése után. Lássuk a két csapat kezdőjét.
Folytatva a PAOK ellen sikeresen bevált taktikánkat, továbbra is a biztonságos védekezés melletti kontrajátékra alapozva álltunk fel az odavágón. Ami a párharc végére bebizonyosodott, hogy néha sajnos túlságosan is óvatosak voltunk. Az első félidő unalmasan csordogált, a belgák nem tudtak komoly helyzetet kialakítani. Közeledtünk a félidő végéhez, amikor is a 41. percben egy felívelt labda össze-vissza flipperezett a 16-osunk előterében, melyre végül a norvég Lange csapott le, és vágta a hálóba, megszerezve ezzel a vezetést csapatának. A második félidő hatalmas Loki ziccerrel indult, Kiss Zoltán közeli lövését bravúrral védte a 40 éves Verlinden. Ezután még Bajzát előtt adódott lehetőség, majd a belgák percei következtek, előbb Mendoza lőtt éles szögből kapufát, majd a szöglet után szabadon fejelhetett az egyik hazai játékos, de célt tévesztett. Előttünk is adódott még egy nagy lehetőség, Dombi lapos középreadásáról Kiss épphogy lemaradt. Maradt a vége az 1-0, amivel kevés esélyünk maradt a visszavágón a továbbjutás kiharcolására.
A visszavágóra jó egy hónappal később, március 3-án került sor. A mérkőzés iránt érthetően annak ellenére is óriási volt az érdeklődés, hogy közel sem voltunk előnyös helyzetben a továbbjutást illetően. Szerencsére jómagam ekkorra már bérlettel rendelkeztem, így saját helyemről nézhettem a meccset, és láttam is valamit a találkozóból a PAOK elleni meccshez képest. Debrecenben újfent teltház fogadta a csapatokat, így újfent 7500 néző előtt rendezték a mérkőzést, a belgákat is elkísérték pár százan. Szentes Lázár semmit nem változtatott az odavágón szereplő kezdőcsapaton, a Brugesnél viszont volt néhány változás.
A mérkőzést igazából a PAOK elleni hazai meccshez lehetne a legjobban hasonlítani. Szentes Lázár ezúttal is a védekezésre alapozva dolgozta ki a stratégiát, így az első félidőben egy Kiss Zoli féle helyzetecskén kívül támadásra sem nagyon futotta tőlünk, miközben a belgák előtt adódott néhány gólszerzési lehetőség, de komoly ziccert ők sem tudtak kialakítani. Mindenki várta, hogy majd a második félidőben mindent egy lapra feltéve rohamozni fogunk, ehhez képest igen csak meglepőeket húzott vezetőedzőnk. Az 56. percben egyetlen pályán lévő csatárunk, Bajzát helyett behozta a jobbhátvéd Nikolovot, és Kiss Zolit tolta fel centernek. Végül érkezett csereként csatár, de éppen Kiss helyére, a szürke eminenciás Csehi Zoltán, a 78. percben. Kitámadásnak pedig nyomát se láthattuk, az egyetlen komoly helyzetünk a meccsen Sándor Tamás egyéni alakítása után volt, parádés lövését bravúrral védte Verlinden.
A leglénygesebb esemény mégis a 88. percben történt, amikor egy szabadrúgást követően Sándor Tamás elé pattant a labda, akit De Cock egy karaterúgással ártalmatlanított, a stadionban mindenki látta a nyilvánvaló szabálytalanságot, kivéve Ibanez játékvezetőt, aki nem ítélt semmit. Ha rossz májúak lennénk, mondhatnánk, hogy visszakaptuk azt, amit a PAOK ellen kaptunk az idegenbeli meccsen, de valójában az egy teljesen más találkozó volt, itt viszont nem kaptuk meg a jogos büntetőt. Szentes Lázár mentalitásáról egyébként mindent elmond az a tény, hogy a hosszabbítás perceiben kiharcolt szögletnél a kapu elé felsprintelő Tomicra ráordított, hogy nehogy el merje hagyni a kapuját… Vezetőedzőnk megelégedett a tisztes helytállással, mintsem hogy pici kockáztatással adott esetben itt is kikaphattunk volna, de legalább megpróbáltuk volna kiharcolni a hosszabbítást. Így viszont bár meglett a döntetlen, de semmire nem mentünk vele, búcsúznunk kellett az UEFA kupa küzdelmeitől.
Amint látható, erről a két mérkőzésről akad összefoglaló a neten, viszont én ezt a két meccset is rögzítettem videókazettára, így a visszavágóról felvettem Szentes Lázár semmitmondó mérkőzés utáni nyilatkozatát, valamint Sándor Tamás rövid értékelését a mérkőzésről.
Érdekesség, hogy amennyiben továbbjutottunk volna, akkor a két és fél évvel korábbi ellenfelünk, a francia Bordeaux lett volna az ellenfél. Végül is megbosszultak minket a franciák, mert kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel búcsúztatták a Brugest a legjobb 16 között. Nekünk így sem volt semmi szégyenkezni valónk, és hogy ez mekkora siker volt, az is bizonyítja, hogy azóta sem sikerült egyetlen magyar csapatnak sem megélnie a tavaszt az európai kupákban, bár szerencsére ennél nagyobb bravúrt is sikerült majd később végrehajtnunk.
Felhasznált irodalom:
Vitos György: Euroloki (2010)
http://hu.wikipedia.org/wiki/2003-2004-es_UEFA-kupa
http://www.magyarfutball.hu
