LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Gomes nyíró fellépés

vidi_loki_20142Nehéz meccsre számítottunk egy, a végletekig feltüzelt Videoton ellen, ehelyett ártalmatlanok voltak a fehérváriak. Még csak az sem derült ki, mit szeretne José Gomes játszatni a gárdával. Így a furcsa gólok találkozóján végig higgadtak tudtunk maradni, maximálisan visszaélve helyzeti előnyünkkel, ahogy azt illik ilyenkor. Jól megint nem játszottunk, de aligha kétséges, hogy idén újfent a miénk a legegységesebb brigád. Újabb szög a portugál koporsójába.

 

Videoton: Calatayud – Szolnoki, Caneira, Juhász, Stopira – Sándor Gy., Nildo (Zé Luis) – Haraszti, Kovács, Álvarez (Oliveira) – Nikolics

DVSC: Novakovics – Lázár, Máté, Morozov (Brkovic), Korhut – Mihelic (Bódi), Zsidai, Vadnai, Szakály – Sidibe, Kulcsár (Tisza)

Kondás Elemér megelégelte Volas totális impotenciáját, már ami a mezőnyjátékot illeti. Másfelől a Videoton magas emberei is indokolttá tették, hogy a szlovén helyett Sidibe kerüljön a kezdőbe. Az sem okozott nagyobb meglepetést, hogy a Vidi középpályás játékát, két szűrőt alkalmazva igyekeztünk megfojtani. Vadnai egyébként is jól megérti egymást Zsidaival, bár az impresszív belépője óta igazából adós a kiugró teljesítménnyel. Az idegenben korábban már többször is jól működő taktika került előtérbe. A kezdőkör környékén agilis pressziót gyakorolni a vendégekre, a labdaszerzésekből pedig egyből futtatni a szabad területekre befutó támadókat. Kulcsár rendre kimozgott valamelyik szélre, számos gyors akciót vezettünk. Amikor pedig nem lehetett indítani, akkor második opcióként feljátszottuk a zsugát Ibrahimának, aki ezen a délutánon egész jó százalékban tartotta meg a lasztit.

Kontrolláltuk a meccset az első negyedórában, mégis vezetést szerzett a hazai csapat. Szakály nem értette meg magát a játékvezetővel, akinek a helyezkedése azért megérne egy misét, Nikolics pedig köszönte az ajándékot, könnyedén váltotta gólra a ziccert. Remélhetőleg egy sörre legalább a vendége volt Iványi sporttárs a lefújást követően. Fejben a spori asszisztensei sem tudták túltenni magukat a látottakon, hiszen szinte rögvest utána teljesen tiszta és egyértelmű helyzetben – tévesen – lest ítéltek Sidibe ellen gólhelyzetben.

Arra azonban nehéz bármelyik trénernek is felkészülnie, hogy két csapatrész baja is meggyűlik egy szimpla kirúgással, Szakály nem teketóriázott, Caneira segítségét igénybe véve mandínerrel egalizált. Előtte épp utóbbi ölelkezett a kapunk előtt, ami után büntetőt reklamáltak a vendéglátók. Maradjunk annyiban, valóban láttunk már ilyenért tizenegyest adni nem egyszer, de én meggyőződéssel állítom, hogy az ilyen esetek nem érnek büntetőt, s járna a koki az erre apellálóknak.

vidi_loki_2014_2

A folytatásban is sebezhető volt a fehérvári gárda a széleken, s egy szép kontra gyatra befejezése parádés gólpasszba torkollott. A Vidi nem talált fogást a szervezett játékunkon. Hiányzott a lendület Harasztiból és Kovácsból egyaránt, Nikolics pedig keveset találkozott a labdával. Veszélyeztetni kizárólag pontrúgásokból sikerült nekik, kidolgozott akcióra nem futotta az erejükből. Egyáltalán nem érződött, hogy nekik van több veszítenivalójuk, s ezért jobban akarják a győzelmet. Tanácstalanság és esetlegesség jellemezte a fehérvári támadásokat, s bár mi sem brillíroztunk, sikerült ígéretes ellencsapásokat vezetni, s megfelelően vontuk ki a vendéglátók szélső védőit az akciókból. Szakály a szünet előtt akár le is zárhatta volna a meccset.

A fordulást követően sem tudott számottevően feljebb kapcsolni a rivális, a várt rohamok elmaradtak. Igaz a labdát jóval többet birtokolták ebben a játékrészben. A mieinket Morozov kiválása sem zavarta meg, a beálló Brkovic jól szállt be a játékba. A hajrára fordulva Bódit harcba dobva igyekeztünk még inkább stabilizálni a középpályát, a túloldalon Oliveira váltotta a meglehetősen gyenge napot kifogó Álvarezt. Utóbbinak sikerült is némi színt vinni a Videoton játékába, ám olyan nyomás továbbra sem nehezedett ránk, amelytől azt éreztük volna, hogy ólomlábakon telnek a percek. Vagy a védelmünk zárt jól, vagy az ellenfél játékosai választottak gyatra megoldást az utolsó passzoknál. Mindhárom pontot elcsentük Fehérvárról, s különösebben meg sem izzadtunk érte.

Jár a pacsi a játékosoknak, a fegyelmezett és taktikus játékért, amelynek ellenszerét nem találta a vetélytárs. Ugyanakkor a találkozó színvonala összességében csalódást keltő volt. Nemzetközi viszonylatban lanyha iram, kevés látványos megoldás, megdöbbentő technikai bakik. Egész egyszerűen nem keltette „szuperrangadó” benyomását a meccs. Az egységesebb, valamint mentálisan erősebb kedvenceink nagy lépést tettek a vágyott arany felé.

vidi_loki_20143

Pontosztás

Novakovics – 7: Nem volt rengeteget foglalkoztatva, de bemutatott egy hatalmas bravúrt, illetve egy gólpasszt is kiosztott extraként. A gólnál kiszolgáltatott helyzetben találta magát.

Lázár – 6: Hátul hozta a mostanra már megszokottá vált hasznos szereléseket. Jól olvasta sok esetben a játékot, Álvarez nem tudott vele mit kezdeni. A beadásokba azonban megint hibák csúsztak.

Máté – 7: Bődületes luftot rúgott, amiért nagy árat fizethettünk volna. Azt leszámítva óriási meccset játszott, ott volt ahol kellett, remek helyezkedést mutatott be. Vezényelte a védelmet. Ehhez jön a győztes gólja, ami a mezőny legjobbjává tette.

Morozov – 5.5: Még nincs csúcsformában a sérülése után, ez megmutatkozott ezúttal is. Az ütemérzéke amúgy is elmarad a fénykorában lévő Mészárosétól, ettől független hozott egy erős átlagot. S lesz ő még jobb is.

Korhut – 6: Leradírozta Harasztit, s egyébként is, a magyar mezőnyből senki sem igazán tudja megverni. Előre viszont nem sokat tett hozzá, amihez hozzájárult persze a taktika is.

Mihelic – 6: Gyorsan beilleszkedett az együttesbe, az első labdaérintése kiemeli a honi mezőnyből. Szeretném már látni viszont egyszer, milyen az, amikor 90 percen keresztül egyenletesen teljesít.

Zsidai – 6.5: Zseniális ez az ember, nincs gyenge meccse. Elvétve tudták átjátszani ezúttal is, olyan mintha több is lenne belőle a pályán. Hiányzik valakinek Józsika? A jó azonban már csak szokásos tőle, extrát most nem láttam.

Vadnai – 6: Tette a dolgát sallangmentesen, sokat robotolt, s megfelelően ellátta a rá bízott feladatot.

Szakály – 6: Sáros ő is az első gólban, majd szerencsés gólszerzés, utána flegma megoldás ziccerben. Felemás a teljesítménye tavasszal, ezúttal is egy jó megoldást, egy rossz követett. Küzdőszellemét, vállalkozó kedvét azonban nem érhette most panasz. Pedagógiai osztályzat.

Sidibe – 6: Alázatosan dolgozott a mezőnyben, megtartotta a labdákat, s helyzetbe tudta verekedni magát. Jóval többet tett hozzá összjátékban, mint Volas az elmúlt fordulókban. Ennyiszer azonban nem kellene lesre futni.

Kulcsár – 6: Fekszik neki ez a játék, kamatoztatni tudja mozgékonyságát. Sokat mutatta magát, s gyakran két védő figyelmét is lekötötte, ám a kapura nem igazán jelentett veszélyt. Mivel nyertünk, így díjazom a hasznos mezőnymunkát.

Brkovic – 5.5: Mint említettem a szöveges részben jól szállt be, szerencsére gyorsan felvette a találkozó ritmusát. Ugyanakkor olyat nem tett, ami meghaladná a magyar átlag tudásszintjét.

A mérkőzés összefoglalója:

(A képek forrása: dvsc.hu)