Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az 1990-es évek végéig csak epizódszerepek jutottak számunkra. Azonban az elmúlt 10-15 év sok izgalmat, számos emlékezetes mérkőzést tartogatott. Ilyen volt például a Wolfsburg, a Bordeaux, a Hajduk Split, a Manchester United elleni derbi is, hogy csak párat említsünk, de nem túl régi emlék a BL és az EL csoportkör sem. Ezeket a mérkőzéseket, a győzelmeket és a kudarcokat is szeretnénk feleleveníteni tizenöt részes sorozatunkban. Aktuális cikkünk a 2009-es Bajnokok Ligája csoportkörébe enged visszapillantást.
Az, hogy magyar csapatként a BL főtáblájára jutottunk hatalmas, hihetetlen dolog volt. Már a selejtezők során is erősítettünk Coulibalyval, Ramossal, Bodnárral, majd a főtábla előtt csatlakozott hozzánk Feczesin, Mijadinoszki és Szélesi is. A 32 csapatos mezőnyben tudtuk, hogy még a legkedvezőbb sorsolás esetén is kutyakemény dolgunk lesz, a továbbjutás nem volt elvárás. Egyedüli cél a tisztes helytállás volt – pláne azt követően, amikor kiderült, milyen csapatok várnak ránk. Az angol bajnokság élmezőnyébe tartozó Liverpool, a francia bajnokság elsőszámú bajnokcsapata, a bivalyerős Lyon, valamint az az olasz Fiorentina, mely az erősebb olasz középcsapatok közé sorolható.
Sokan fanyalogtak később az eredmények láttán, azt állítva: szégyenbe hoztuk az országot, amiért pont nélkül kiestünk. De ezt teljes mértékben cáfolnám. Egyrészt senki sem várhatta el, hogy ez a kis magyar csapat felvegye a versenyt egy-egy olyan csapattal, ahol egy-egy játékos ér annyit, mint az egész debreceni keret. Másrészt az azóta eltelt időben olyan események mentek végbe a klub életében (későbbi EL csoportkör, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező akadémia, új stadion, stb.), mely pont azt igazolja, hogy a nemzetközi poronddal ismertebbek, elismertebbek lettünk.
Olyan mély elemzésbe nem mennék bele, mint a selejtezők kapcsán, hiszen ami tény az tény: minden mérkőzésen kikaptunk. De tisztességgel helytálltunk, mindent megpróbáltunk megtenni a pontszerzésért, a bravúrért. Az első mérkőzésen a Liverpool fogadott minket. Az első félidő nagy nyomását a 45+2. percig bírtuk, Kuyt talált be egy kipattanót. Aztán a második félidő vége felé Coulibaly kapott indítást, a kapus megrúgta, de tizenegyes helyett les miatt kifelé ítélt a bíró – helytelenül… Természetesen nincs helye itt „mi lett volna ha” mondatoknak, hiszen a tizit be kell lőni, aztán a még nagyobb nyomást kibírni. De az, hogy a Gerrard vezette Liverpool megkínlódott a Rudolfot, Vargát és Dombit is nélkülöző Loki ellen angol közönsége előtt, büszkeséggel töltött el minden vérbeli DVSC szurkolót.
Az első hazai, jobban mondva pesti találkozó telt ház előtt került sorra, a Lyon ellen. Az első percekben két gólt is kaptunk, ami megpecsételte sorsunkat, és bár papíron 0-4-re kikaptunk, aki a helyszínen szurkolt tudja, a gólszimulátorunk a hazai csapat javára 5 gólt is jóváírt. 🙂 Nehéz mérkőzés volt és érződött, mennyire egységes a Lyon. Mészáros Norbert nyilatkozata mindent elárul: „Nehéz ilyenkor mit mondani, ráadásul tehetetlen düh van bennem. Bosszantó, hogy három pontrúgás után kaptunk gólt, ezenkívül csak két kidolgozott helyzete volt az ellenfélnek. Mi is vezettünk néhány támadást, de amíg a Lyonnak minden bejött, nekünk semmi. Ilyen mérkőzésen nem szabad dekoncentráltnak lenni, jobban kell figyelni a találkozó elején!” A 4 gól a 0-val szemben valóban sok volt – ezért a Nemzeti Sport 1 millió forintot ajánlott az első debreceni gólszerzőnek…
Nem is kellett rá sokat várni, második hazai mérkőzésünkön, a Fiorentina ellen ez már a 2. percben megtörtént, Czvitkovics révén (aki aztán jótékony célra adományozta az összeget)! Hatalmas öröm, földöntúli boldogság árasztott el minket Rudolf gólja után is, hiába volt azzal az eredmény 2-3. Gilardino, Mutu, Santana: egy félidő alatt 4 kapott gól – szörnyű. A második félidőben összekaptuk magunkat, Coulibaly is betalált, de kikaptunk. Egyik szemünk sírt a vereség, másik szemünk nevetett a
hazai gólok láttán, az izgalmas Bajnokok Ligája összecsapás után. Bár a Liverpool elleni mérkőzéseken is benne volt a levegőben a döntetlen, ha a Fiorentina ellen jobb napot fog ki védelmünk, nem 0, nem is 1, hanem 3 pontot szereztünk volna!
A második hármas etap első mérkőzésén idegenben 5-2-re kikaptunk az olaszoktól, mely meccsen a legemlékezetesebb (a két gólunkon kívül persze) az, hogy tisztelete jeléül a Fiorentina csapata sorfalat állt a meccs végén szomorúan leballagó magyar csapat játékosainak – ez a gesztus pedig a déli országokban csak a bajnokságuk győztesét szokta megilletni!
Aztán jött hazai pályán a Liverpool, és hiába nyert ellenünk 1-0-ra, kiesett a BL-ből (ami szintén mutatja a Lyon és a Fiorentina erejét). A találkozó legemlékezetesebb pillanata az utolsó percek hatalmas Coulibaly ziccere, ami kimaradt, így a pontszerzés lehetősége is elúszott.
A Lyon elleni összecsapás idegenben is négygólos vereséget hozott, így 0 ponttal, 19 kapott és 5 rúgott góllal távoztuk ebből a feledhetetlen légkörből.
Mit kellett volna másképp csinálni? Utólag keresgélhetjük a hibákat, de talán ez már felesleges is. Óriások között focizhattunk, megtapasztalhattuk az igazi profizmust, megnehezítettük a dolgát a Liverpoolnak és a Fiorentinának is. Ennél több elsőre talán nem is kell. Reméljük nem kell újabb 15 évet várni magyar BL-szereplésre, bár tény: ezért a 6 meccsért megérte várni! És hiába a 6 vereség, nem szomorkodtam, mert láttam, hogy a játékosaink meghaltak a pályán és hátrányban sem adták fel, nagyot küzdöttek!
Szép volt fiúk, várjuk a folytatást az új stadionban!
Csibu
