LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ezek vagyunk mi – 5. rész

anonimfejMegkezdődött a felkészülés a 2014/2015-ös bajnoki idényre, ám a jelentős eseményekig még heteket kell várnunk, így arra gondoltunk, hogy az uborkaszezonban kicsit jobban megismertetjük magunkat az olvasóközönséggel. Ezért útjára indítunk egy rövid cikksorozatot mely során minden részben egy-egy blogger mutatkozik be, ad egy rövid betekintést arról, hogy milyen szálak fűzik a Lokihoz, egy szóval megismerhettek minket egy kicsit jobban is. A sorozat záró epizódjában blogunk alapítója, Látens válaszol a kérdésekre, aki az oldal 2010-es megszületése óta, tehát lassan négy éve írja a cikkeket.

Mutatkozz be kérlek röviden!

Sziasztok, Látens vagyok, 26 éves, debreceni születésű, de az egyetemet már Pesten végeztem. S jelenleg a fővárosban is dolgozom befektetési tanácsadóként.

Mióta szurkolsz a csapatnak, illetve honnan ered a csapat iránti rajongásod?

Mióta az eszemet tudom a csapatnak szurkolok, tehát olyan 5-6 éves korom óta. Szóba sem jöhetett más csak a szülőváros mint preferencia.

Szoktál járni meccsre? Ha igen, milyen gyakran?

Járok meccsre, mivel életvitelszerűen Pesten tartózkodom, így a pesti csapatok elleni vendégjátékokon kint vagyok, s amikor otthon vagyok és éppen hazai meccs van akkor nem maradhat ki a meccs.

Van külföldi kedvenc csapatod? Ha igen ki(k)?

Külföldön a Barca a kedvenc.

Ki a kedvenc játékosod a jelenlegi csapatból, illetve úgy általánosságban a Lokiból?

Jelenleg Szakály Petya, all time Sándor Tamás.

540SandorT

Mi volt eddig a legjobb meccsélményed?

Legjobb meccsélményeim a Garamvölgyi alatti Fradi-verések, óriási hangulat és fieszta volt a lelátókon és hazafelé menet dübörgött az a bizonyos mondóka. 🙂

Van valami érdekes vagy vicces sztorid ami a Lokival kapcsolatos?

Meredek volt, amikor egy Újpest-Loki után Loki-mezben bementünk egy 4. kerületi kocsmába oltani a szomjat. Nem volt benne rossz szándék, tényleg rohadtul kivoltunk… Nagyon kellemes meglepetés lett belőle, inzultus helyett az ott helyet foglaló újpesti társaság gratulált és kedélyesen elbeszélgettünk. Így is lehet, a meccsek végeztével az ellenségeskedést félre kell tenni.

Honnan ered a nick neved?

Nicknevem onnan ered, hogy amikor kisebb koromban fociztam az edzőm az egyik meccs után azt mondta látens voltam a pályán. Megtetszett és azóta használom.

Mióta blogolsz?

Alapítóként a kezdetek óta blogolok, előtte nem blogoltam semmilyen egyéb témában.

Melyik műfajban szeretsz leginkább írni?

Leginkább összefoglalókat szeretek írni.

Ez gyakori téma az összefoglalóinkkal kapcsolatban, így kérlek áruld el, hogy hogyan pontozod a játékosokat?

Pontozni úgy pontozok. hogy 6-os aki átlagosan játszik, s attól lefelé aki gyengébben annak mértékétől függően. 7-eshez már valami extrát kell tenni, s stabilan jól kell játszania az illetőnek a meccs egészében. Attól felfelé akinek az adott napi teljesítménye a klasszis kategóriába tartozik. Emellett figyelni szoktam az egymáshoz képesti differenciák jelölésére is. Ha úgy vélem x jobb volt mint y, de azért a magasabb osztályzatot nem érdemli, akkor fél pontot adok.

– rövid bemutatkozás
Sziasztok, én csibu99 vagyok, a hétköznapokban egy fiatal informatika tanár, illetve online marketinges. Az elsõ labdarúgó-élményem a 2000-es EB-hez kötõdik, azóta követem kiemelt figyelemmel a labdarúgást és vele a magyar focit.
– mióta szurkolsz a csapatnak, honnan ered a csapat iránti rajongásod
Bár Debrecenhez szolnokiként nem kötött semmi, mégis õket neveztem meg 2003-ban a magyar bajnokságból általam legkedveltebb csapatként, és ez gyorsan átváltott szurkolásba, már-már fanatizmusba. Az okát már nem tudom megmondani, egyszerûen szimpatikusak voltak a játékosok, a nemzetközi kupás szerepléseken nyújtott teljesítmény pedig nagyszerû élmény volt még tévébõl is. 2007-ben aztán felvettek a Debreceni Egyetemre és rajongásom a helyszínen is kiteljesedhetett: az elsõ Oláh Gabis emlékem a Fehérvár elleni tizenegyessel és öngóllal véget érõ találkozó volt. 🙂 Azóta is törekszem a helyszínrõl, akár idegenbõl is szurkolni a DVSC-nek (idõközben pedig hivatalosan is debreceni lakos lettem)! 🙂
– van-e külföldi kedvenc csapatod
A külföldi csapatok közül a Barcelonának szorítok 2004 óta, de közel áll a szívemhez a Juventus, a Liverpool, a Porto és a Paris SG is.
– jársz-e meccsre, milyen gyakran
– kedvenc játékosod jelenleg/all time
Kedvenc játékost nem igazán tudnék megnevezni, sosem azért szorítottam egy csapatnak, mert adott játékos ott szerepelt, hanem a klub értékrendje, elvei, játékospolitikája volt az, amivel ha azonosulni tudtam, akkor a csapat minden tagjáért szorítottam. Ha mindenképpen meg kellene neveznem valakit, akkor az Novakovics lenne, akinél jobb kapust nem láttam eddig a Lokiban, mindig megnyugtató a jelenléte. Illetve Varga Józsi csupaszív játékáért is érdemes nézni a meccseinket. A nemzetközi mezõnyben Deco, Iniesta játékáért mindig is rajongtam.
– legjobb meccsélményed
Nagyon sokat fel tudnék sorolni, talán a Fiorentina elleni hazai mérkõzést mondanám, de nagyon nehéz a választás – szerencsére. A legérdekesebb szituáció is ehhez a BL-évhez kötõdik. Ugyanis a Levski elleni elsõ mérkõzésre éppen a nászutamon került sor és mind párommal, mind az internettel, mind a község szórakozóhelyeivel komoly csatákat kellett vívnom, hogy megnézhessem, – és aztán a sikeres stream-csatlakozást követõ percben máris Bodnár góljának örüljek visszafogottan egy kétes személyekkel és kétes esti programokkal telített koktélbár eldugott sarkában. 😀
– valami érdekes/vicces/meredek sztori, ami a Lokihoz kapcsolódik
– honnan ered a nickneved
A nicknevem gyerekkoromból ered, a haverok, edzõtársak többsége Csibunak becézett és ez rámragadt, de örültem neki. A nevem mögött szereplõ 99-re nincs értelmes magyarázat, bár tény, hogyha 103-ból 93,1-et kivonunk és azt megszorozzuk tízzel, akkor az eredmény 99. 🙂
– mióta blogolsz
Sok-sok éve blogolok, már középiskolásként besegítettem újságíró édesapámnak különbözõ cikkekkel. A Loki blogon nagyjából 1 éve, de más blog-oldalakon már 2008 óta írok a DVSC-rõl, emellett már 4. évét tapossa a huzopakli.blog.hu és lassan egyéves jubileumot ünnepel filmes blogom, a camera-obscura-csibu.tumblr.com is.
– kedvenc műfajod, amiben szeretsz blogolni
– hogyan pontozol
A legtöbb blog-oldalamon szoktam pontozni, mindegyiken más-más szempontokat figyelembe véve. A Loki blogon a kialakult szokásoknak megfelelõen a 6-ost tartom átlagosnak, fél pontszámokat nem szeretek adni, hiszen 10-es skáláról beszélünk, illetve ha egy játékos szerintem gyengébben játszott, akkor simán kaphat 4-est is, de ez fordítva is igaz, a kiemelkedõ játék 8-9 pontot is érhet nálam.
– valami élmény/történet ami a blogoláshoz kapcsolódik
A Loki bloghoz fûzõdõ élményeim közül kimagaslik az idei év online élõ közvetítése a felcsúti stadionból, ahol valójában bajnokok lettünk, és ahova hivatalos sajtósként érkeztem. Nagy élmény volt.
Remélem szívesen olvassátok az írásainkat, kritikát, ötletet, véleményt is szívesen fogadok/fogadunk. Hajrá Loki