LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Futballünnep a Nagyerdőn

lyonborito

Igazi csemegének lehetett szemtanúja az, aki ma este kilátogatott a Nagyerdei Stadionba, hiszen a Loki egy igazi európai sztárcsapatot, bár az elitből egy ideje kiszoruló Lyont fogadta. A francia csapat tavaly az ötödik helyen végzett hazája bajnokságában, és nem először találkozott a DVSC-vel, hiszen öt éve, 2009-ben már kétszer megmérkőztek a BL csoportkörében: akkor mindkétszer 4-0-ra a francia csapat nyert, de hogy ez a csapat már mennyire nem az a csapat, azt jól mutatja, hogy az öt évvel ezelőtti csapatból a Lyonnál már senki nincs ott, míg nálunk is csak Poleksic, Mészáros, Varga és Szakály maradt meg hírmondónak.

A meccs különleges apropóját adta, hogy ez volt a búcsúmérkőzése a Lokiban 18 évet lehúzó Bernáth Csabának, aki alig egy hónapja jelentette be visszavonulását. Bernie egy igazán rangos mérkőzéssel, egy európai színvonalú stadionban pályára lépve búcsúzhatott tehát a Lokitól és a profi futballtól – korábbi cikkünkben már mi is elbúcsúztattuk őt. Kondás Elemér egyébként a kezdőbe jelölte, és a 11. percben váltotta őt a pályán Lázár Pál. A kezdőcsapatunk rajta kívül gyakorlatilag a fullos alapcsapatunknak volt mondható, egyedül csapatkapitányunk, Szakály Péter hiányzott sérülés miatt, illetve Zsidai nem volt még a keretben a tavalyi alapcsapatunkból. Mielőtt nekiesnénk az összefoglalónak, gyorsan szögezzük le, hogy egy felkészülési mérkőzésről volt szó, ráadásul az ellenfél még csak pár napja kezdte el az alapozást, csapatunk pedig nagyjából a 2/3-ánál tart. A Lyonnak még több, mint 1,5 hónap van az első tétmeccséig, mi azonban jövő hét pénteken már a Szuperkupáért játszunk, négy napra rá pedig a Bajnokok Ligájában. Mindezen előzmények mellett még azt is leszögezhetjük, hogy a Lyon nem a legerősebb csapatával állt fel, hiszen a húzóembernek számító Lopes, Bedimo, Umtiti, Gonalons, Fofana, Grenier, Gourcuff, Lacazette, Benzia, Briand sor nem lépett pályára, de a gyepre kifutó 11 játékosnak nagyjából a fele rendszeresen játszott az előző szezonban a francia bajnokság ötödik helyén végző, az Európa Ligában legjobb 8-ig jutó gárdában. Őket egészítette ki néhány fiatal tehetség, illetve olyan próbajátékosok, akik többek közt ezen a találkozón igyekeztek meggyőzni Rémi Garde vezetőedzőt, hogy érdemes őket leigazolni.

635

A mérkőzésen a LokiBlog is képviseltette magát, és szerkesztőnk, csibu, a tavaszi felcsúti meccs után ezúttal is helyszíni közvetítéssel jelentkezett. Nagyjából 8100 néző látta, ahogy az első félidőben magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és szemre is tetszetős akciókat vezettünk. A Bouadla-Sidibe-Kulcsár hármas nagyon élt, valamint a másfél év után visszatérő Varga Józsi is jól szűrte a támadásokat. Miután Bernáth Csabit elbúcsúztattuk, megélénkült a meccs, és a huszadik percben egy nagyon szép jobb oldali akció után Lázár centerezését Sidibe fejelte a kapuba, ez első osztályú támadás volt. Ezt követően sem álltunk vissza, és bátran mentünk előre, aminek a 40. percben újra meglett az eredménye: egy újabb gyönyörű akció során Sidibe Bódinak játszotta ki a labdát a bal szélre, középre tekerését pedig ezúttal Kulcsár fejelte a kapuba. A félidőre teljesen megérdemelt, két gólos előnnyel vonulhattunk.

A szünetben a franciák majdnem teljes sort cseréltek, hét új játékos lépett pályára, míg Kondás Elemér nem változtatott, hiszen elmondta a mérkőzés előtt, hogy szeretne teljes meccsterhelést adni a játékosoknak. A játékrész elején az öltözőben maradtunk, ugyanis a frissen beállt Yattara szlalomozott végig a védelmünkön, majd nagy erővel a rövid sarokba vágta a labdát. Az 59. percben kettőt cserélt Kondás Elemér, Mészárost Brkovics váltotta, Mihelicet pedig új igazolásunk, Jovanovics, aki ezúttal a középpálya jobb oldalára állt be. Mielőtt mindenki azt gondolta volna, hogy a hétszeres francia bajnok csapatnál beindul a henger, gyorsan lehűtöttük a kedélyeket: a 67. percben egy lyoni pontrúgásból labdát szereztünk, kontrát indítottunk a bal oldalon, Bouadla végig robogott a félpályán, és pontosan adott középre, az érkező Kulcsár pedig a kapuba pörgetett, újabb szép támadás végén szereztünk gólt! És ezzel nem volt vége, két percre rá Sidibe erős centerezésébe ért bele szerencsétlenül a védő, a felperdülő labdát pedig már csak beütni tudta a Lyon kapusa, ezzel 4-1 volt az állás a Loki javára. A 75. percben Lázár összehozott egy fölösleges és buta tizenegyest, amit a Lyon gólra is váltott. Ekkor jött nálunk is a sorcsere, hét új játékos lépett pályára, és innentől gyakorlatilag teljesen le is ült a meccs, még egy komoly Seydi lehetőséget jegyezhettünk fel az utolsó percekben, azon kívül lagymatag játék folyt a pályán.

lyoneredmeny

Győztünk tehát a nagy nevűnek számító ellenfél ellen, de mielőtt jönnének a fanyalgók, hogy tartalékcsapattal állt fel az ellenfél, és hasonló kifogások, akkor is szögezzük le: egy nálunk jóval magasabban jegyzett együttes ellen nyertünk, méghozzá a mérkőzés jelentős részében kimondottan jó, a Lokitól rég nem látott pörgős támadójátékkal. Ez akkor is megsüvegelendő, ha az ellenfél nem a legjobbjaival állt fel. Kiváló erőpróba volt ez a másfél hét múlva esedékes BL találkozó előtt. Az egyéni pontozástól most eltekintenék, mivel interneten követtem a mérkőzést, és nem láttam teljes egészében, így nem szeretnék butaságokat írni, egy embert azonban szeretnék kiemelni, és ez Selim Bouadla, aki véleményem szerint a mérkőzés egyik legjobbja volt, éretten és okosan futballozott, két évvel ezelőtti játékára emlékeztetett a mai produkciója.

A mérkőzés összefoglalója

Zárásként átadnám a szót a mai mérkőzés helyszíni tudósítójának, csibunak, aki a mérkőzés utáni sajtótájékoztatót foglalja össze röviden.

lyonsajtopaholy

A sajtótájékoztatón elmondta a francia edző, hogy a Lyon ezt gyakorló kis meccsnek gondolták, ez meg is valósult, gratulál a Lokinak és sok sikrt kíván neki. Ennyi.
Kondás elégedett volt a játékkal és a játékosokkal még akkor is amikor 4-2-nél tartottuk a labdát és haza passzolgattunk és ráültünk az eredményre. A lényeg a meccsterhelés és a mutatott játék volt, nem az eredmény – de ebben sem vallottunk kudarcot. A tizenegyes nagy butaság volt és a védők is gyakran türelmetlenül próbálták indítani a csatárokat, viszont megvoltak a kispasszos háromszögelések és lukrafutások és mi ez utóbbit akarjuk játszani. Tervezünk igazolásokat, de már Jovanovic és Varga ittléte is erősítést jelent. A Cliftonville-t egyáltalán nem becsüljük le, és bár fontosabb a BL mint a Szuperkupa, mindkettőn nagyon jó és eredményes játékot vár, mert az eredményesség a legfontosabb.

A sajtótájékoztatón röviden elmondta a francia edző, hogy a Lyon ezt gyakorló kis meccsnek gondolta, játékosokat tesztelt, ez meg is valósult. Gratulál a Lokinak és sok sikert kíván neki a BL-ben.

Kondás elégedett volt a játékkal és a játékosokkal még akkor is amikor 4-2-nél tartottuk a labdát és haza passzolgattunk és ráültünk az eredményre. A lényeg a meccsterhelés és a mutatott játék volt, nem az eredmény – de ebben sem vallottunk kudarcot. A tizenegyes nagy butaság volt és a védők is gyakran türelmetlenül próbálták indítani a csatárokat, viszont megvoltak a kispasszos háromszögelések és lukrafutások és mi ez utóbbit akarjuk játszani. Tervezünk igazolásokat, de már Jovanovic és Varga ittléte is erősítést jelent. A Cliftonville-t egyáltalán nem becsüljük le, és bár fontosabb a BL mint a Szuperkupa, mindkettőn nagyon jó és eredményes játékot vár, mert az eredményesség a legfontosabb.

Tetszett élő közvetítésünk? Van valami véleményed az összefoglalóval vagy magával a meccsel kapcsolatban? Mondd el itt, komment formájában, vagy látogass el a LokiBlog hivatalos fórumára, és ott is elmondhatod a véleményed.