LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Sűrű a program – szezon beharangozó

lokiblogpodcasticonKedden még Cliftonville, hétvégén Nyíregyháza, jövő hét kedden pedig már BATE. Elrajtolt a 2014-2015-ös szezon, és a meglehetősen sűrű program közben ismét összeültünk négyen okoskodni, és kielemeztünk ezt-azt. Tartjuk legutóbbi adásunknál tett ígéretünket, és próbálunk minél többször összehozni podcast adást, erre való törekvésünk, hogy külön kategóriát kapott a blogon. Nem akarom lelőni a poént, elöljáróban annyit, hogy a BL meccsek kielemzése mellett az előttünk álló szezon szolgáltatta a fő témakört, a továbbra kattintva meghallgathatjátok az adást.

Az előző adáshoz hasonlóan ezúttal is négyen, név szerint csibu99, JuveFan18971991, SiD13, valamint Lucas_Gonzalez osztják meg gondolataikat a hallgató közönséggel. A fő témakör az előttünk álló szezon beharangozója, vagyis hogy ki mit vár a bajnokságban a Lokitól. Ezen kívül az adás elején átbeszéltük a Cliftonville elleni párharcot, majd esélyt latolgattunk a BATE ellen. Szóba kerültek az átigazolások, ki hova vár erősítést, illetve Dalibor Volas helyzete is felvetődött témaként.

Az adás letölthető itt: [Letöltés]

Az adás végén egy olyan tippjátékot bonyolítottunk le, mely során mindenki megtippelte a dobogósok, valamint a kiesők személyét. Ezt most „papírra” is vetjük, hogy év végén vissza tudjuk nézni, kinek volt igaza. Várjuk a ti tippjeiteket is a kommentek közt!

JuveFan18971991

Dobogósok: Debrecen, Győr, Videoton

Kiesők: Pápa, Dunaújváros

SiD13

Dobogósok: Videoton, Debrecen, Diósgyőr/FTC

Kiesők: Pápa, Dunaújváros

Lucas_Gonzalez

Dobogósok: Győr, Debrecen, Videoton

Kiesők: Pápa, Dunaújváros

csibu

Dobogósok: Debrecen, Diósgyőr, Videoton

Kiesők: Pécs, Dunaújváros

Ne szégyelljétek komment formájában véleményezni az adást, minden építő jellegű kritikát meghallgatunk, ha problémát észleltek, nyugodtan jelezzétek, amit a későbbiek során kiküszöbölhetünk.