LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Téli álomra vonul az NB I – 17. forduló összefoglaló

nb1podcastAz utolsó fordulót rendezték 2014-ben az OTP Bank Ligában, nevezetesen a tavaszról előhozott 17. fordulót. Az időjárás egy-két pályán már jelezte, hogy bizony már kár játszani ebben az időben, így egy találkozó el is maradt, egyet pedig nagy nehezen tudtak csak lejátszani. A Lokié volt a forduló és az ősz zárómérkőzése, és nagy volt a tét az MTK elleni rangadón. Idén tehát utoljára következzék a fordulót összefoglaló podcast adásunk!

A négy beszélgetőtárs csibu, JuveFan, Lucas és sammy voltak. A közeljövőben még jelentkezünk egy podcast adással, melyben csak a Loki őszi szezonjáról beszélgetünk majd.

Az adás mp3 formátumban letölthető itt: [Letöltés]