LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Nagyító alatt: Slovacko és Pelister

boritobelekKét meccsen már túl van a DVSC legénysége a törökországi edzőtáborban, hiszen a grúz Torpedo Kutaisival remiztek, míg a román Rapid Bukarestet  szűkösen, de megverték 2-1-re. Szerdai nap pedig folytatódik a Loki edzőmeccs sorozata, amikor elsőnek  a cseh 1.FC Slovackóval játszanak, majd a macedón élvonalbeli FK Pelister Bitolával. A száraz tények után lássuk, hogy mit lehet tudni erről a két ellenfélről dióhéjban.

slovackologoSzerdai első ellenfél elnevezése ellenére cseh csapatról beszélünk, amelynek Uherské Hradiště (magyarul: Magyarhradis)városa ad otthont, amely Dél-Morvaország Slováckonak nevezett területén helyezkedik el, ami alig 80 km-re van Brnotól (magyarul: Brünn). Jelenleg a Synot Liga élvonalában szerepelnek. Hazai mérkőzéseit a 2003-ban épült 8121 fő befogadására alkalmas Městský Fotbalový Stadion Miroslava Valenty-ben játsszák a „kék-fehérek”.  A klubot 2000-ben alapították az FC Slovácká Slavia Uherské Hradiště és az FC Synot egyesüléseként, így a Slovácko együttesének első ránézésre  nem éppen veretes a történelme. A látszat azonban csal, hiszen a FC Synot elődje a SK Staré Město együttese volt, amelyet 1927-ben alapítottak. A második világháború után 1948-ban első névváltoztatásukra is sor került. Ekkor Sokol Staré Město néven működtek, de 5 év elteltével már Jiskra Staré Město-ra majd 1993-ban SFK Staré Město  névre keresztelték át őket. Ez az elnevezés mondhatni tiszavirág életű volt mivel egy évre rá a cseh nagyvállalat a Synot vette őket szárnyai alá, így FC Synot Staré Město néven játszottak.

slovackostadionEzt a pálfordulást a klub életében a szerencsejáték iparban érdekelt Miroslav Valenta szerepvállalása hozta meg a várt áttörést, hiszen több mint 70 év elteltével 1997-ban már a másodosztályban találta magát az FC Synot. Újabb 3 év elteltével pedig a cseh labdarúgó bajnokság legmagasabb osztályában szerepelhettek az akkor még Gambrinus ligában. „Ennek örömére” a feljutás évében egyesültek az 1894-es alapítású magyarhradisi FC Slovácká Slaviával, amely a 1995/1996-os szezonban tett egy rövid kirándulást az élvonalban, de anyagi problémák miatt sereghajtóként  kiestek. Ez után kapta a 1. FC Synot nevet a dél morva egylet. Az első két évben a legmagasabb osztályban egyaránt a 11. pozíciót kaparintották meg majd a harmadik évet már a 8. helyen fejezték be. Az első igazi kiemelkedő eredményüket a 2003/2004-es évadban érték el, mivel az előkelő 5. helyet foglalták el a végelszámolásnál. Örömük azonban nem lehetett teljes, mivel a csapat 2004 nyarán kirobbant cseh bundabotrány egyik részese volt. Erre reagálva az addigi klubtulajdonos Valenta elhagyta a Synotot. A büntetésképpen 12 pont levonással súlytották a következő bajnokságot már hivatalosan is 1. FC Slovácko néven megkezdő egyesületet. Emellett kénytelenek voltak 500 ezer cseh koronának megfelelő bírságot is kifizetni valamint több felsővezető esetében két éves eltiltás volt az ítélet. Köztük volt a vétkes Synot korábbi sportigazgatója Igor Štefanka is.

dosekslovackoA Loki szerdai ellenfelének az igazi büntetése mégis az volt, amikor a 2007-ben sereghajtóként kiestek az élvonalból. Dacára egy új tulajdonos érkezésének csak 2009-ben a FC Zenit Čáslav licenszét megvásárolva tudtak visszajutni a Gambrinus Ligába. A sok negatívum ellenére érdemes megemlíteni a klub eddigi legjobb eredményét, ami két második helyezés volt a Cseh Kupában 2005-ben és 2009-ben. Jelenleg a 7.helyen állnak Svatopluk Habanec tanítványai, de mindössze 5 pont választja el őket a dobogóhoz közeli 5.helytől például, amit a Banik Ostrava birtokol jelen pillanatban. Keretüket nem meglepően a cseh labdarúgókon kívül szlovákok is alkotják, de van egy macedón és egy bosnyák vendégmunkásuk is. Házi mesterlövészük nem más, mint a 36 éves sokat megélt csatár Libor Dosek, aki majdnem egy tucatszor beköszönt ellenfeleknek eddig. Az említett csatár megjárta többek között Teplicét és a Sparta Prahát, de Görögországban is futballozott a Skoda Xanthiban. Gólerőssége ellenére Jaroslav Divis a legtöbbre taksált játékosuk a maga 450 000 eurós becsült értékével. Belekben egy edzőmeccsen már túl vannak a csehek, mivel 8-án 1-0-ra kikaptak a dán Odensétől. Még egy érdekesség, a két csapat egyébként egy nap híján 2 éve ugyanitt Belekben már összecsapott és 2-2-re végeztek egymással a felek.

pelisterlogoA macedón ellenfél, az FK Pelister Bitola sokak számára ismeretlen lehet, így megpróbálkoztam valamennyire megismertetni őket a nagyközönséggel. Az említett csapatnak Bitolában található a székhelye, amely Macedónia második legnépesebb városa. Habár 1924-ben Omladina néven alapították, ami szerbül ifjúságot jelent mégis a második világháború végéig FK Pelister és SK Bitola neveken is szerepeltek. Végleges formát 1945-ben nyert az együttes, amikor az SK Bitola és a Rabotnicki Bitola csapatai FK Pelister néven folytatták a továbbiakban. Az említett elnevezés egyébként Macedónián és Görögországon átívelő Baba hegység legmagasabb pontjáról származtatható. A pelister név egyébként görögül galambot jelent. A 60-as és 70-es években alacsonyabb osztályú jugoszláv labdarúgó-bajnokságokban szerepeltek és ezzel párhuzamosan, 1960-ban, 1961-ben, 1975-ben és 1982-ben is megnyerték a macedón csapatok számára kiírt nemzetiségi kupát, amely a mai macedón kupa (Kup na Makedonija – szerk.) nem hivatalos elődje volt. Első nagyobb eredményüket 1974-ben érték el, amikor két szezon erejéig a jugoszláv másodosztályban versenghettek a bajnoki pontokért szerbiai és montenegrói csapatokkal a második vonal északi csoportjában. Ez a nagy eredmény köszönhető volt a korszak legjobb macedón labdarúgóinak, akik Stavre Eftimovski irányításával érték el ezt a bravúrt. Történelemi tett ide vagy oda a jugoszláv második vonal küzdelmeiben nem sokáig vehettek részt, mivel hamar kiestek.

pelisterstadionEzután még újra feljutottak 1982-ben Mitko Bulevski elnöknek és Ivan Cabrinovic edzői munkájának köszönhetően. Előtte azonban még 1990-1991-ben a Jugoszláv kupában egészen a nyolcad döntőig meneteltek és későbbi győztes Hajduk Split együttese csak idegenben lőtt góllal tudott tovább masírozni. Utolsó jugoszláv szezonjukban az első osztály is összejött nekik, de a 15. helyen végeztek és búcsúztak, mint ahogy 1991-ben szeptemberében a makedónok is függetlenedtek a „Nagy testvértől”. Így aztán az 1992-ben induló 10 csapatos macedón első osztályú pontvadászatban (Prva Мakedonska Fudbalska Liga) kezdetben nagyon egyenletes teljesítményt nyújtottak mivel évekig a top 5-ben benne voltak, de igazán a koronát nem sikerült feltenni a teljesítményükre, mert rendre negyedik pozícióban intették le őket.  Ezt a hőn áhított sikert csak 2001-ben vitték véghez, amikor is megnyerték a macedón kupát a fővárosi címvédő Sloga Jugomagnat 2-1-es legyőzése után. Kupagyőzelem jutalmaként a már megszűnt UEFA Intertotó Kupában indultak és luxemburgi Hobscheid és a svéd Vastra Frölunda legyőzése után a spanyol Celta Vigo stop táblát mutatott nekik. Az öröm után 2 évre rá nehéz anyagi helyzetbe került a klub és kipottyant az élvonalból. A megoldás szerencsére gyorsan jött miután klub egykori játékosai, a Bundesligában is megforduló válogatott védő Mitko Stojkovski és középpályás Toni Micevski sietett a nevelő együttese segítségére és Pelistert megmentették az enyészettől. Ezt a pénzügyi injekciót 2005-ben egy másodosztályú bajnoki címmel és a feljutással hálálták meg.

pelistercsapatFeljutásuk évében a kupában az elődöntőig meneteltek majd a 2007-2008-as pontvadászatban a 3. helyen végeztek, ami a klub eddigi legjobb helyezése volt. Újabb 3 év elteltével ismét kiestek, de ekkor már a környékbeli fiatalokra támaszkodva, akiket a veterán csatár Dragan Dimitrovski „istápolt” a pályán és ismét az élvonalban találták magukat. A „zöld-fehérek” egyébként olyanok Macedóniában, mint kishazánkban az MTK egyszóval utánpótlás nevelő klub, hiszen manapság is szép számmal foglalkoztatnak fiatalokat az első csapatnál, akiket aztán eladnak. Erre volt ékes példa a Győrbe igazoló Vladica Brdarovski esete is télen. Jelenleg egyébként a 8. helyen állnak és 5 pontra vannak a kieső Bregalnica Stiptől, akikkel pont presztízsmeccset fognak játszani március 1.-én a tavaszi nyitányon. Keretükre nagyszerűen lehet alkalmazni a fiatal jelzőt, hiszen a három szerb és egy görög játékoson kívül csak macedónok alkotják, akik közül nem ritka a 17 és 19 éves. Házi mesterlövészüket egyébként télen elvesztették, mivel az 5 gólos bosnyák Bosko Stupic télen továbbállt a bosnyák sereghajtó Velika Obarskába. Érdemes még tudni róluk, hogy a rekordbajnok Vardar Szkopje elleni meccsüket Macedónia örökrangadójának valamint a Pobeda Prilep elleni összecsapásukat pedig Pelagónia régió derbijének titulálják a mai napig.

redboy