LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Rang-Adó – NB I beharangozó

Poster07

Elkezdődött a 2015-2016-os magyar bajnoki szezon, mi pedig folytatjuk a tavaly elindított műsorunkat, a Rang-Adót, amely ezentúl megújult köntösben, és más időbeosztással jelentkezik. Mivel fordulónként eleve csak 2-3 találkozó lesz TV-n követhető, így emiatt sem láttuk értelmét, hogy minden héten összefoglaljuk az adott fordulót, ami sokszor egy óránál is hosszabbra nyúlt, és nem szívesen hallgattátok végig. Úgyhogy mostantól a Rang-Adó adásait ötvözzük a már jól ismert Power Rankings sorozatunkkal: innentől minden 4 fordulót követően jelentkezünk adással, melyben sorban végig megyünk a csapatokon, beszélünk az elmúlt mérkőzéseikről, és ezáltal felállítunk egy rangsort a 12 csapat között. A további részletekért olvass tovább!

Minden adásban négy kategóriába, „kalapba” osztjuk a csapatokat, az adott, vagy a várható helyezésük szerint. Ez a négy kategória a következő lesz: Kieső jelölt csapatok, Alsóházi csapatok, Felsőházi csapatok, Dobogós csapatok. Az első adás, habár az 1. fordulót követően készült el, amolyan szezon beharangozó jellegű műsor lesz. A három szerkesztő, aki ezúttal elemezte a csapatokat, az csibu, JuveFan, és Lucas voltak. Az adás végén a szerkesztőség megtippelte a kiesők, a dobogósok, és a gólkirály személyét, a hozzászólások között várjuk az olvasók tippjeit is!

rangadopodcast_1516

Az adás tematikája, és a „kalapbeosztások”:

Bevezető:

  • TV-s közvetítések az idei szezonban: 01:10
  • Az új lebonyolítási és premizálási rendszer: 06:00

Kieső jelölt csapatok:

  • Békéscsaba: 09:18
  • Vasas: 14:11
  • Haladás: 17:51

Alsóházi csapatok:

  • Budapest Honvéd: 23:25
  • Paks: 28:22
  • Puskás Akadémia: 31:22

Felsőházi csapatok:

  • Újpest: 36:28
  • Diósgyőr: 41:33
  • MTK: 47:07

Dobogós csapatok:

  • Ferencváros: 52:24
  • Videoton: 58:09
  • Debrecen: 1:02:32

Tippjáték:

  • Kiesők és dobogós csapatok: 1:10:28
  • Gólkirály: 1:14:18

Az adás mp3 formátumban letölthető itt: [Letöltés]