LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Hová tűnt Dusan Brkovics?

brkovicZajlanak az események a DVSC-nél, a héten bejelentették Zsidai László távozását (erről még a mai napon érkezünk egy cikkel), valamint felröppentek olyan pletykák, hogy néhány játékosunk kölcsönbe/végleg távozhat – Szécsi, Sós, Kertész – és gyakorlatilag az sem lepne meg senkit, ha napokon belül bejelentenék Nenad Novakovics távozását is, míg Balogh Norbi a Palermohoz igazolhat. Egy dolog fölött viszont szépen átsiklott mindenki, és a hivatalos honlaptól sem kaptunk erről tájékoztatást: hová tűnt Dusan Brkovics?!

Kezdjük először is a tényekkel. Hétfőn kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra a csapat, ekkor csak annyi tájékoztatást adott a honlapunk, hogy Castillion és Coulibaly a klub engedélyével később csatlakozik a többiekhez. Erre egyébként sor is került, előbbi szerdán, utóbbi csütörtökön már a csapattársakkal tréningezett. A hét folyamán tehát két alkalommal számoltak be fotókkal az edzésekről (itt és itt), azonban egyik képen sem láttuk Brkovicsot. Közben egy olyan „sokatmondó” cikk is megjelent hét közben, hogy „Lesznek labdarúgók, akik kölcsönbe és lesznek, akik végleg távoznak, illetve a klub igazol játékosokat a következő hetekben.” Ennek a hírértéke nagyjából azzal egyezik meg, hogy a hónapban fog esni az eső és a hó is, de a nap is fog sütni. No mindegy. Neveket nem kaptunk természetesen, így csak találgatni lehetett. Aztán robbant is a hír, hogy Zsidai távozhat, ez másnapra be is következett. Közben lehetett hallani olyan szurkolói találgatásokat, hogy Novakovicsnak többhavi bérrel tartozik a klub, és ugyanez volt a helyzet Zsidainál is, ezért mindkettőjük szabadon távozhat a klubtól, cserébe nem tartanak igényt az elmaradt bérre, és nem terelik jogi útra a dolgot. (Mielőtt bárki hamis vád gyanújával illetne minket, szeretnénk ismét leszögezni, hogy ezek NEM tények, csupán a szurkolók körében, fórumokon és egyéb helyeken terjedő híresztelések.) 

 23

A mai napon egyébként egymás közti játékkal zárta a felkészülés első hetét a keret. A 2×30 perces találkozón négy gól született, Horváth Zsolt duplázott, illetve Kulcsár és Tisza is betaláltak. Az egyik csapat a Radosevic (Deczki) – Lázár, Kinyik, Mészáros, Barna – Bódi, Jovanovic, Sándor T., Ferenczi – Tisza, Coulibaly, míg a másik a Verpecz – Nagy Z., Máté, Szatmári, Korhut – Bereczki, Varga J., Szakály, Horváth Zs. – Kulcsár, Castillion összeállításban játszott. Azaz itt sem látjuk szerb védőnk nevét, magyarul jól sejtettük, hogy nem vett részt az edzéseken sem hét közben.

Szóval mi van Brkoviccsal? Ugyanaz a lehet a helyzet, mint Zsidaiéknál, neki is tartozunk, és megy a huzavona a két fél között a távozásáról? Netán csak sérült, csak elfelejtettek erről minket tájékoztatni? Vagy már rég nincs is a csapatnál? Furcsa, és zavaros ügy ez, és tartunk tőle, hogy fogunk még hasonlóakat átélni az elkövetkezendő hetekben-hónapokban…

Update: Úgy tűnik, hogy figyelmetlenek voltunk, és átsiklottunk egy két kép felett, mely kétséget kizáróan őt ábrázolja. Szóval elnézést a félretájékoztatásért. Ettől még furcsa, hogy az egymás közti játékban nem vett részt.

05