LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

On Tour Marseille #5 – Úton hazafelé

Negyedik napunkon megkezdtük utunkat hazafelé, holnap már Debrecenben alszunk. Az ébredés érthetően nehézkesen ment az előző napi fárasztó meccsnézés miatt, így az előre tervezett 10 órás indulás helyett végül egy órakor sikerült elhagynunk a szállásunkat. A célpont ezúttal a Velence melletti Mestre volt, Torino érintésével, ez egy nagyjából 800 km-es távot jelentett.

ontourb

Mivel az indulásunk későre sikeredett, így a torinoi stadiontúra már kuka volt, de azért szerencsére annyi időnk volt, hogy legalább kívülről lőhettünk pár fotót. Mivel még kívülről sem láttam az új Juventus Arénát, ezért számomra ez is nagy élmény volt, persze az igazi öröm az lenne, ha egyszer meccset is látnék ott élőben, mondjuk egy Juventus – DVSC Bajnokok Ligája csoportmeccset…

20160619_150849

Egyébként ezúttal is jókora késében voltunk, és mivel a papíron az állt, hogy este 10-ig jelentkezhetünk be a szállásra, mi pedig várhatóan 11 körül érkeztünk volna, így ismét telefonálnunk kellett, hogy ne a kocsiban kelljen aludnunk. Szerencsére a szálláson türelmesek voltak, és nem volt probléma, hogy későn érkeztünk. Végül nem sokkal 11 előtt be is futottunk Mestrébe, ahol szintén egy kempingben szállunk meg. Kisebb házakban alszunk, mint Cadenetben, maga a kemping viszont sokkal pörgősebb, tele van fiatalokkal, és mindenhol buli van.

20160619_175110

20160619_175149

Egyébiránt tervbe volt véve, hogyha emberi időben érkezünk meg, akkor bemegyünk Velencébe is, azonban a késői érkezés, és a fáradtság miatt ezt a programot már gyakorlatilag út közben elvetettük. Holnap szeretnénk minél korábban elindulni, és még sötétedés előtt hazaérni Debrecenbe.

Terveink szerint hazaérkezésünk után egy videó válogatással egybekötött külön podcast adást tervezünk szentelni a Magyarország – Izland meccsnek, egyúttal töltünk majd fel rengeteg képet és videót is a túráról – sajnos az internetkapcsolat miatt ez ügyben folyamatosan korlátozottak vagyunk. Emellett természetesen folytatjuk majd az EUROCast sorozatunkat is.