LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Október legjobbja: Branislav Danilovic

Lezártuk hó végi szavazásunkat, eldőlt, hogy ki lett október legjobb játékosa. Ezúttal reálisan nézve három játékosnak volt sansza elnyerni a címet, a szavazás pedig ténylegesen hármójuk közt dőlt el, de a befutó végül a kiválóan védő kapusunk lett.

oktlegj2

oktlegjBranislav Danilovicsot választottátok meg tehát október legjobbjának, ezzel pedig szerb hálóőrünk lett az első duplázó ebben a szezonban, hiszen korábban, augusztusban is nyert már egy szavazást. Danilovics egyébként a szavazatok 42%-át gyűjtötte be, ezzel sikerült besöpörnie a címet. A második helyet Holman Dávid szerezte meg, akire 26% szavazott, míg a dobogó harmadik fokára Róbert Vittek férkőzött fel a maga 18%-ával. Jól mutatja, hogy október tényleg e három játékosról szólt, hogy a sorban következő játékos, Bobko már csak alig néhány szavazatot kapott, hiszen ők hárman az összes szavazat 86%-án osztozkodtak. Megvan tehát október legjobbja, a szavazás pedig folytatódik majd novemberben is, illetve egészen jövő tavaszig, amikor is kiderül majd, hogy ki lesz a szezon legjobb játékosa.