Ebben a rovatunkban olyan, egykoron a DVSC kötelékébe tartozó játékosokról van szó, akik a maguk idejében óriási ígéretnek voltak kikiáltva, de valami miatt sohasem tudták beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, és kevés kivétellel nemhogy a Lokiban, de még az NB I-ben sem tudtak később megragadni. Megnézzük tehát, hogy az új Dzsudzsáknak, vagy új Sándor Tamásnak kikiáltott fiataljaink mire vitték profi karrierjüket, és miért nem tudtak olyan pályát befutni, mint amit jósoltak nekik. Az ötödik részben egy ígéretesnek induló támadó, Szilágyi Péter karrierjének nézünk utána.
Szilágyi Péter 1988-ban született Debrecenben, és fiatal kora óta a Loki korosztályos csapataiban pallérozódott. 2002-ben került a DVSC kötelékébe, majd végigjárta a nálunk megszokott szamárlétrát, többek közt Létavértesen is focizott 2006-ban. 2007-ben, tehát 19 évesen került a DVSC felnőtt keretéhez. Játékospályafutás aligha indulhatna szebben, mint ahogyan az „Sziszkának” indult: a Borsodi Liga 28. fordulójában mutatkozott be először a DVSC-ben felnőtt bajnokin, méghozzá rögtön kezdőként, egy nem is kis téttel bíró mérkőzésen. Történt ugyanis, hogy a bajnoki cím bebiztosításáról döntő REAC elleni találkozó előtt gyakorlatilag az összes csatárunk elfogyott különböző okok miatt, így Miroslav Beránek Zsolnai Róbert mellett a fiatal támadónak szavazott bizalmat. A bizalmat pedig hamar meghálálta, hiszen már a hetedik percben betalált, megadva ezzel az alaphangot a 4-1-es győzelmünkhöz, mellyel történetünk harmadik bajnoki címét ünnepelhettük. A hátralévő két fordulóban egyaránt pályára lépett a ZTE és Sopron elleni bajnokikon, előbbin csereként beállva egy félidőt, utóbbin pedig kilencven percet játszva.
Ezek alapján alighanem több játéklehetőséget várt volna a 2007-2008-as szezonban, azonban az ekkor már Herczeg András irányította csapatba nem fért be: csupán egyetlen mérkőzésen, a Siófok ellen kapott lehetőséget, ott sem sokat, csupán 22 percet. Persze ettől még nem unatkozott, az NB III-ban vitézkedő DVSC-DEAC-ban 24 mérkőzésen 15 találatot jegyzett. A 2008-2009-es szezonban ismét többször is lehetőséghez jutott, ezúttal is a csatárgondok miatt került előtérbe a tavaszi kiírásban: hat találkozón kapott lehetőséget, és ezúttal is élni tudott vele, hiszen betalált a Vasas, valamint a REAC hálójába is, a Haladás elleni 2-1-es idegenbeli siker alkalmával pedig gólpasszt jegyzett. Emellett megadatott neki, hogy nemzetközi mérkőzése is magára húzhassa a DVSC mezét, hiszen még 2008 nyarán a Young Boys elleni nem túl jó emlékű idegenbeli 4-1-es vereség alkalmával kapott 11 percet. A DEAC-ban ezúttal is szépen termelt, ráadásul már egy osztállyal feljebb, az NB II-ben 17 mérkőzésen 16 találatot jegyzett.
A 2009-2010-es szezon sorsfordító lehetett volna a számára. Emlékezetes, ekkor nyertünk meg mindent honi szinten, és jutottunk be a BL csoportkörébe. Kezdésnek megnyerte nekünk a Kispest elleni, Siófokon rendezett Szuperkupa döntőt, majd mivel a BL selejtezők elején csatárínségben szenvedett a csapat, így pályára lépett a Kalmar elleni idegenbeli visszavágón, valamint a Levadia elleni szintén idegenbeli odavágón, utóbbin ráadásul kezdőként. A csoportkörbe jutást követően feltuningoltuk a keretünket, így már nem volt többé csatárhiány. A több játéklehetőség reményében a Vasashoz került kölcsönbe. Angyalföldi pályafutása meglehetősen jól indult, első meccsén csereként beszállva rögtön győztes gólt szerzett a Kaposvár ellen, majd két körrel később betalált az MTK elleni győztes meccsen is. Hatalmas pechére a negyedik meccsén súlyosabb sérülést szenvedett, így az ősz hátralévő részét ki kellett hagynia.
Tavasszal visszatért Debrecenbe, és bár bajnokin csak kétszer lépett pályára, az egyéb sorozatokban ismét nyerőember volt: a Magyar Kupa elődöntőjének odavágóján fontos gólt szerzett a Kispest elleni 1-1-re végződő találkozón, és mivel a visszavágót „csak” 2-1-re nyertük meg, így gyakorlatilag továbbjutást ért a találata. E nélkül pedig nem nyerhettük volna meg később a ZTE elleni finálét. Egy másik sorozatban, a Ligakupában is fontos találat szerzője volt: a Paks elleni fináléban ő jegyezte a győztes gólt 1-1-es állásnál, ezzel pedig a második trófeát nyertük meg közvetlenül az ő találatának köszönhetően, de mint ahogy előbb említettem, az MK serleg sem lett volna meg nélküle, így hát gyakorlatilag három trófeának is tevékeny részese volt.
1:35-től a győztes találata
A következő szezonban meglehetősen sok lehetőséget kapott ősszel, tíz bajnokin is pályára lépett, és a Pápa elleni nyitómeccsen be is talált a kapuba. Tavasszal aztán ismét kölcsön adtuk a Vasasnak, de ezúttal már nem ment olyan jól neki a játék a fővárosi csapatban: kilenc meccsen lépett pályára, gólt azonban nem szerzett. Elérkeztünk a 2011-2012-es szezonhoz, ekkor pedig már 23 éves volt főhősünk. Sokszor elmondjuk, mikor ez a téma, hogy ez már az a kor, amikorra eldőlt, hogy egy tehetség befutja-e a remélt pályát, vagy csak egy átlagos NB I-es játékos (esetleg még az sem) lesz belőle. Nos, Szilágyi esetében is ez a szezon volt a vízválasztó. Az ősszel mindössze egy bajnoki, azon is öt perc jutott neki a DVSC-ben. A Magyar Kupában és az NB III-ban játszogatott jobbára, de nyilván számára már nem ez volt a fő motiváló tényező. Télen így ismét kölcsönbe került, ezúttal Pápára. A Lombardnál sem váltotta meg a világot, tíz meccsen játszott, gólt azonban nem szerzett.
Egyik debreceni gólja a videó elején
2012 nyarán hagyta el végleg Debrecent, akkor ismét, immár harmadjára visszatért a Vasashoz, de ezúttal már az NB II-be. A másodosztályban alapembere volt a Vasasnak, 27 meccsen 10 gólig jutott a Keleti csoport küzdelmeiben. A 2013-2014-es szezont már a szintén NB II-es Nyíregyházánál kezdte meg, itt azonban már nem ment neki olyan jól: 16 mérkőzésen két gólt szerzett a szezon végén bajnoki címet szerző Szpariban. Csapatát nem követte az élvonalba, helyette újfent váltott, és a Zoran Szpisljak irányította Békéscsabához szerződött. A liláknál tehát egykori trénerével dolgozhatott együtt, és vélhetően meg is volt az összhang közöttük, hiszen Sziszka mind a 30 találkozón pályára lépett, 9 góljával pedig tevékeny részese volt a feljutást kivívó Békéscsaba jó szereplésének. Az élvonal azonban újfent túl nagy lépcsőfoknak bizonyult, és a szezon végén kieső Békéscsabában csak fél év jutott neki, viszont legalább letette a névjegyét egy győztes találattal a Felcsút ellen (ami a PAFC kiesését jelentette tulajdonképpen a végelszámolásánál). Télen viszont váltott, és visszatért az NB II-be: ezúttal a Fradi fiókcsapatának számító Soroksár együtteséhez igazolt. Pechesen alakult azonban a szezonja, ugyanis második meccsén súlyos sérülést szenvedett, így a tavasz hátralévő részét ki kellett hagynia. A jelenleg futó szezonban is a Soroksárt erősíti, hét találkozón egy gólt az eddigi mérlege.
Az jól látható az utóbbi években történő vándorlásain, hogy ő nagyjából az NB II élcsapatainak szintjét üti meg, és ott tudja tudása legjavát nyújtani. Igazán kimagaslót talán sehol sem alkotott, viszont egy megbízható, stabil NB II-es szintet tud hozni. Hogy végül miért nem tudta többre vinni, azt talán tőle kéne megkérdezni, de az is lehet, hogy tulajdonképpen csak ennyi volt benne. Az viszont biztos, hogy beírta magát a DVSC történelmébe a győztes, trófeákat érő találataival.
Ennyi lett volna benne?
