LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ikertornyok #11

Ikertornyok elnevezésű, elsősorban humoros rovatunkban a Loki játékosaihoz, a klubhoz kötődő személyekhez keresünk vicces és hihetetlenül hasonló párokat: közéleti személyeket, fantáziafigurákat, más sportolókat. Folytatjuk rovatunkat, és a tizenegyedik részben olyt láthatnak Olvasóink, mint még soha: két, a Lokihoz köthető focista közti hasonlóságra bukkantunk. Következzen hát…

itborito1

… dr. Horváth Zsolt és Kondás Kristóf!

horvath_zsolt_kkDr. Horváth Zsolt 1988-ban, Pécsett látta meg a napvilágot. Kezdetben itt is focizott, majd az MTK-hoz igazolt, onnan szerződtette a Loki 2015-ben. A 187 cm magas támadó 117 első osztályú mérkőzésén eddig 21 gólig jutott. Legutóbb éppen a hétvégén, a Haladás ellen növelhette volna találatai számát, azonban ajtó-ablak helyzetben a kapufát trafálta telibe.

kondas_kristof_940630Kondás Kristóf 1994-ben, Debrecenben született, kisnemesi családban, édesapja Kondás Elemér, aki akkoriban még a Loki labdarúgója volt, később aztán hosszú éveken át boldogított minket edzőként, kezdetben szó szerint, később képletesen szólva. Kristóf a bal szélen bevethető játékos, a transfermarkt szerint elvileg a DVSC-DEAC játékosa, azonban a valóság ehhez képest az, hogy eligazolt a Berettyóújfalu futsal csapatába. Felbecsülhetetlen értékű játékosunk volt pedig, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a már említett mértékadó portál sem tudta pontos piaci értékét meghatározni.

Lássuk hát őket egymás mellett is.

ikertornyok-2

Hogy a hajszín se zavarjon be annyira, korrigáljuk kicsit a dolgot, nézzük dr. Horváth Zsolt azon fotóit, ahol még kevésbé szőkült ki a napon.

ikertornyok-kiskep

Egyébként a DVSC honlapján közölt interjúknak hála, kicsit jobban betekintést nyerhetünk a családi életükbe is. Állítólag az alma nem esik messze a fájától, lássuk, hogy az esetükben ez mennyire igaz…

ikertornyok-szulok

Nos, van benne némi igazság, de ennek eldöntését már a kedves Olvasókra bízom.

Csak a Loki!

Enderson