LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Nagyító alatt: Djurgardens

Egy minden szempontból gyalázatos ősz után igyekeznek a jól megszokott gyakorlat szerint a debreceniek a lehető legjobban felkészülni a tavaszi szezonra, ezúttal pedig az edzőtábor helyszíne is változott, hiszen nem Törökországot és Beleket választották ki helyszínül az elöljárók, hanem Portugáliát. Ez első hallásra meglepőnek tűnhet, de valljuk be, hogy ez benne volt a pakliban, hiszen a DVSC jelenlegi szakmai stábja és a DLA vezetősége is szintúgy luzitán nemzetiségű, így nagyon kézenfekvőnek tűnt, hogy a Loki edzőtábora itt legyen megrendezve. Itt pedig a pénteki utazás után egészen február 8-ig készülnek majd a fiúk és részt vesznek az ország egyik legrangosabb felkészülési tornáján, az Atlantic Cupon, ahol olyan neves egyesületek szokták jelezni részvételi szándékukat, mint az utolsó UEFA kupát megnyerő ukrán óriás Shaktar Donetsk, vagy éppen a horvát listavezető NK Rijeka.

djurg

A DVSC azonban nem velük, hanem két patinás skandináv klubbal, a dán AGF Aarhaus-sal és a svéd Djurgarden IF-el fog megmérkőzni a mini torna első két csoportmeccsén. Így ebből az alkalomból a hagyományoknak megfelelően bemutatjuk e két együttest. Első lássuk február 1-i ellenfelünket, a stockholmiak büszkeségét, a Djurgårdens Idrottsförening röviden Djurgardens csapatát. Az ország fővárosa, ami 14 szigetre épült és 53 híd köti össze, a Skandináv-félsziget délkeleti középső partvidékén helyezkedik el, ahol a Mälaren-tó a Balti-tengerrel találkozik. Stockholm két másik csapatot (IF Hammarby és az AIK) is ad az élvonalbeli tavaszi-őszi lebonyolítású első osztályú labdarúgó bajnokságnak, az Allsvenskannak.

Ennek megfelelően ők ketten a legfőbb riválisai a Järnkaminerna (Vaskályhások) szurkolóinak, így egy-egy ilyen rangadó esetén bizony megtelhet a 32 ezer férőhelyes Tele2 Aréna, ahol hazai mérkőzéseiket lebonyolítják. Érdekességként talán meg lehet említeni, hogy 2003-tól a nagy rivális Hammarby-val együtt használják az említett létesítményt. A futballon kívül egyébként van floorball és jégkorong szakosztályuk is többek között.tele2arena

Ezek után lássuk a kezdeteket: A csapatot 1891-ben alapították a főváros, Stockholm egyik kávézójában, de az első igazi futballpálya csak 1896-ban lett kész, míg a klub labdarúgó-szakosztálya is csak három évvel később, 1899-ben alakult meg. Ezt nagyban köszönhető volt a göteborgi GAIS korábbi játékosa, Teodor Andersson segítségének. Első komolyabb sikerüket 1902-ben érték el. Pont ekkor alakult meg szeretett csapatunk, a kék-fehérek ekkor a Rosenska Pokalen elnevezésű sorozatban a második helyen végzetek a Gefle mögött. Egyébként ez a kupasorozat nem volt olyan hosszú életű, hiszen csak 1903-ig létezett. Aztán egy másik rangos svéd sorozatban, a Svenska Serienben, ami a jelenlegi Allsvenskan elődje, többször is jól szerepeltek, de megnyernie egyszer sem sikerült ezt.

Ezt követően az Allsvenskan első szezonjában nem játszottak, sőt 1924 és 1944 között mindössze csak kétszer voltak aktív részesei a legmagasabb osztály küzdelmeinek. Ekkor a csapat még nemhogy nem tudta állandósítani helyét az első osztályban, hanem megesett velük az a csúfság is, hogy három szezont is a harmadosztályban töltöttek. Az igazán első sikeres időszak az 50-es évekre esett, ekkor a klub négy bajnoki címet is bezsebelt. Érdekesség, hogy 1959-ben duplán ünnepelhettek, hiszen Djurgårdens IF jégkorongcsapata is bajnok lett. Ezek után 1964-ben és 1966-ban is aranyat nyertek majd egy jó nagy szünet következett bajnoki címek tekintetében, hiszen a 70-es és a 80-as évek nem voltak túl sikeresek a csapat számára, előbbiben harmadik helyezések számítottak a legnagyobb sikernek, míg utóbbiban többször csak a másodosztályban játszhattak, és néha a feljutás sem sikerült rögtön a kiesés után. Ebben az időben egyébként rövid ideig a későbbi sikeres angol csatár, Teddy Sheringham is a csapat tagja volt. A 90-es években a csapat folyamatosan ingázott az első- és a másodosztály között, közel kerülve a csődhöz is. A csapat újkori felemelkedése a 2000-es években volt, amikor megnyerték a második vonal, a Superettan küzdelmeit majd két évre rá újra felemelhették a bajnoki trófeát, és ez annyira meghozta az étvágyukat, hogy meg is védték bajnoki címüket. 2004-ben kupagyőzelemmel is beérték, utolsó bajnoki aranyukat pedig 2005-ben nyerték el, amit megfejeltek egy újabb kupaelsőséggel. Manapság azonban már nem olyan fényes helyzetük, hiszen 2009-ben például osztályozót játszottak a kiesés elkerüléséért az Assyriska csapatával, amit szűkösen, de megnyertek.

STOCKHOLM, SWEDEN - AUGUST 27: The team of Djurgardens IF ahead of the allsvenskan match between Djurgardens IF and Gefle IF at Tele2 Arena on August 27, 2016 in Stockholm, Sweden. (Photo by Mikael Sjoberg/Ombrello via Getty Images)

Többször is volt a csapat financiálisan a padlón, de hála a Hjorthagnes IP nevű akadémiájuknak és saját nevelésű tehetségeinek, néhány fiatal, mint például Simon Tibbling, vagy éppen a ghánai Daniel Amartey rekordot jelentő 25 millió svéd koronás eladásával kiegyenesedtek. A maguk mögött hagyott bajnoki idényben a 7. helyen végeztek. Mondhatjuk úgy is, hogy jó középcsapat módjára viselkedtek és esélyük sem volt beleszólni a nagyok (Malmö FF, AIK, IKF Norrköping) dolgába. A csapat vezetőedzője a török származású Özcan Melkemichel, aki a szomszédos Södertalje-ban található Syrianska FC-nél játszott kilenc évig, miközben fodrászként dolgozott. Pályafutása befejeztével letette az ollót és a fésűt, és edzőnek állt. Csapatukban a legnagyobb sztár az az Andreas Issakson, aki 133-szoros svéd válogatott kapusnak vallhatja magát és a Rennes, a PSV és a Manchester City mezét is magára ölthette. Ő nyáron igazolt haza a török Kasimpasa-ból. Két emberükre nem árt majd figyelni: az egyik a 26 éves csatár, Magnus Eriksson, aki a dán Bröndyből igazolt haza, valamint a svéd-ír útlevéllel is rendelkező védekező középpályás Kevin Walker. Keretükben rajtuk kívül finn, dél-koreai, gaboni, dél-afrikai, norvég, dán, tunéziai és zimbabwei nációk is megtalálhatóak.