LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

DVSC játékosok párharca #19-24. Párharc

Most sem múlhat el nyári felkészülési időszak JÁTÉK nélkül! A tavalyi EB tippjátékunkat követően most ismét itt vagyunk, hogy a szünetből hátralévő 3 hetet izgalmakkal töltsük meg! Itt a DVSC játékosok párharca! Ez anegyedik nap, amikor szavazhatsz. A mai 12 játékos közül mely 6 jusson tovább a 32 közé? Döntsd el te!

DVSCjatekosok4nap

A játék szabályait és az ágrajzot megtalálod itt:
Kezdetét veszi a DVSC játékosok párharca!

 

#19. Párharc: Leandro de Almeida vs Vadicska Zsolt

DVSCjatekosokParharc19

2006-ban a Ferencvárostól igazoltuk át az akkor már magyar válogatottnak számító Leandrot, aki a bal szélen az egész pályát  be tudta játszani. Itt tartózkodása alatt végig alapember volt, és a szurkolókkal is hamar megszerettette magát. Debreceni színekben összesen 95 találkozón 23 gólt jegyzett, részese volt a BL-csoportkörnek is. Négy év után, 2010 januárjában Ciprusra távozott. Számos szurkoló kedvence volt.

Ellenfele, Vadicska Zsolt éppen dupla annyi időt töltött nálunk, hiszen 1994-ben igazoltuk át Diósgyőrről, és egészen 2002-ig  erősítette a Lokit. 226 lejátszott mérkőzésével jelenleg is a nyolcadik helyet foglalja el az örökrangsorban, és összesen  tizenháromszor zörgette meg az ellenfelek hálóját. 2000-ben elnyerte a legjobb Loki játékosnak járó Zilahi-díjat is.  Visszavonulása után vissza is tért a DVSC-hez, jelenleg technikai vezetőként dolgozik az Akadémián. A ’99-es magyar kupa döntőjének megnyerését többek között neki is köszönhettük.

5:25-nél egy hatalmas Vadicska-bombagól

A szavazás lezárult. Eredmény a cikk alján!

#20. Párharc: Halmosi Péter vs Marius Sumudica

DVSCjatekosokParharc20

Halmosi Péter egy újabb játékosunk a sok közül, aki bal oldali védőként és középpályásként is szóba jöhetett. Haladás nevelésként,  de már Ausztriából igazoltuk le 2003-ban, a szurkolók egyik nagy kedvence lett azonnal. Két bajnoki cím mellett részese volt több nemzetközi sikerünknek is, így a 2003-as nagy UEFA-kupa menetelésünknek, valamint a Hajduk Split elleni emlékezetes,  nyolc-nullás párharcnak is. 83 mérkőzés és 17 gól után a Plymouth vitte el 2007-ben.

11:30-tól a Hajduk Splitnek lőtt gólja

Riválisa, Marius Sumudica vérbeli csatárként érkezett 2002-ben a Rapid Bucarestiből. Mindössze másfél évet töltött nálunk, de 39 mérkőzésen szállított 21 gólja impozáns teljesítményt mutat. Ő is részese volt a tavaszig tartó UEFA-kupa hadjáratnak, bár a sorozatban nem sok szerep jutott neki. A román csatár az egyike annak a négy játékosunknak, akiknek összejött a mesternégyes egyetlen mérkőzésen (ennél több gólt DVSC mezben még senki nem ért el egy találkozó alatt). 2004 elején Ciprusra, az Omonia Nicosia csapatához szerződött.

A szavazás lezárult. Eredmény a cikk alján!

#21. Párharc: Vukasin Poleksic vs Zsidai László

DVSCjatekosokParharc21

Tatabányáról igazoltuk 2008 telén Vukasin Polekszicset, akiből aztán a Loki történetének egyik legjobb külföldi kapusa lett. 2009-ben és 2010-ben is magyar bajnoki címet ünnepelt a csapattal, és ő védte a kapunkat a BL csoportkör idején is. Összesen hatvankilenc találkozón védte a csapat hálóját, a Paks ellen pedig büntetőből még gólt is szerzett, miközben a megalakuló montenegrói válogatottnak is sokáig az elsőszámú kapusának számított. 2014-ben igazolt el a Pécs együtteséhez.

Ellenfele, Zsidai László rövid időt töltött a Lokinál, a szurkolók szívébe mégis belopta magát. 2013-ban szerződtettük az MTK csapatától, miután a fővárosban lejárt a szerződése. Első évében abszolút alapember volt, mindössze két találkozót kellett kihagynia. Második éve kicsit gyengébbre sikerült, a harmadik szezonjára viszont újra összeszedte magát. Így aztán, mikor 2016 telén eladtuk a Puskás Akadémiának, bizony a legtöbb szurkoló értetlenül állt azelőtt, hogy ilyen könnyen lemondunk egy olyan védekező középpállyásunkról, aki betonbiztossá tette a középpályánkat…

A szavazás lezárult. Eredmény a cikk alján!

#22. Párharc: Szakály Péter vs Ulveczki Zoltán

DVSCjatekosokParharc22

Kaposvárról szerződtettük 2008-ban Szakály Pétert, aki aztán hosszú időre meghatározó játékosává vált a Lokinak. Rögtön első évében megnyerte a bajnoki címet, amiből aztán még hármat szerzett a csapattal. Tagja volt a BL-, és EL csoportkörös gárdának is. 2011-től csapatkapitányként vezette a Lokit, majd egy évre rá bemutatkozhatott a válogatottban is. A 2012-es Magyar Kupa döntőjében elévülhetetlen érdemeket szerzett a serleg megszerzésében. A 2013-2014-es szezonban a bajnokság legjobb játékosának is megválasztották. Végül 211 mérkőzés és 49 gól után szerződött el a Puskás Akadémiához idén télen, ezzel a szereplési örökrangsorban a 10. helyet foglalja el.

Riválisa az az Ulveczki Zoltán, aki két részletben, összesen 100 mérkőzésen öltötte magára a piros-fehér mezt. A Lokiban nevelkedett, tizennyolc évesen, 1989-ben mutatkozhatott be az NB1-ben. Azonnal alapemberré vált, majd két szezon után eligazolt a Pécs csapatába. Hat évvel később tért vissza, majd két kölcsönadás után 2000-ben végleg elhagyta a csapatot, és elment levezetni Bárándra.

A szavazás lezárult. Eredmény a cikk alján!

#23. Párharc: Nenad Novakovic vs Laczkó Zsolt

DVSCjatekosokParharc23

A Loki valaha volt egyik legjobb kapusaként tartják számon a szurkolók Nenad Novakovicsot. A szerb hálóőrt 2010 elején szerződtettük, annak reményében, hogy azonnal megoldást jelenthet az első számú kapus posztjára. Ennek ellenére az első fél éve meglehetősen döcögősen indult, mindössze nyolc mérkőzésen állhatott a kapuba. A következő szezonban aztán állandósította helyét a kezdőcsapatban, és meg is nyerte a bajnoki címet, valamint a magyar kupát. A következő ősszel aztán rögtön az első fordulóban súlyos sérülést szenvedett, amire ráment az egész éve. Visszatérése után még két évet játszott nálunk kisebb-nagyobb sérülések okozta kihagyásokkal. 2015 őszén még két találkozón szerepelt, ezután viszont már nem láthattuk debreceni színekben, nem sokkal később pedig visszavonult a profi labdarúgástól.

Ellenfele egy támadó felfogású balhátvéd, Laczkó Zsolt. 2009-ben igazoltuk le a Vasasból, amikor bejutottunk a BL csoportkörébe. A nemzetközi kupában és a bajnokságban is azonnal alapemberré vált, így aktív részese volt a triplázásnak (bajnoki cím, Magyar Kupa, Ligakupa), majd egy újabb jól sikerült fél szezon után elvitte az EL csoportkörös ellenfelünk, a Sampdoria. Másfél év után, 35 mérkőzés és 2 gól birtokában távozott.

A szavazás lezárult. Eredmény a cikk alján!

#24. Párharc: Adamo Coulibaly vs Plókai Attila

DVSCjatekosokParharc24

Targoncásként érkezett, kétszeres gólkirályként távozott Adamo Coulibaly. 2009 július 1-én igazoltuk a Royal Antwerpből, így már a selejtezőben is részese volt a BL menetelésnek. A csoportkörben aztán szerzett is két gólt, a bajnokságban pedig minden mérkőzésen szerepelt. Kétszeres bajnok (2010, 2012), kétszeres gólkirály (2012, 2013), háromszoros Magyar Kupa győztes (2010, 2012, 2013), utóbbit gyakorlatilag egyedül nyerte meg a Győr ellen. Ezután szerződése lejártával eligazolt a francia Lens csapatához. Később még egy szezonra visszatért 2015-ben. Az, amit itt töltött évei alatt művelt, minden előzetes várakozást és képzeletet felülmúlt.

Riválisa Plókai Attila, aki 1986-tól szerepelt a Lokiban. Első itt tartózkodása alatt 5 év alatt 88 mérkőzésen kapott szerepet, mielőtt 1991-ben eligazolt volna Kispestre, ahol az igazi fénykorát élte. Kisebb külföldi kitérő után került vissza a DVSC-hez 2001-ben, ahol egy újabb szezont játszott végig alapemberként. 2002-ben, 118 mérkőzés és 10 gól után szerződött el végleg a Pápához.

A szavazás lezárult. Eredmény a cikk alján!

szavazatok4