LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Balmazújváros – DVSC kibeszélő

Szombaton az OTP Bank Liga 9. fordulóját rendezik, csapatunk pedig történelmi mérkőzést játszik, hiszen először rendeznek Hajdú-Bihar megyei rangadót az első osztályban. A Balmazújváros bár sereghajtó, idén már bizonyította, hogy nem szabad őket leírni, a Diósgyőrt például 4-0-ra kalapálták el, pedig Bódog Tamásék abban az időben hozzánk hasonlóan jó szériában voltak.

balmazdvsckib

Mivel a televízió közvetíti a megyei rangadót, így mi most élő közvetítéssel nem készülünk, azonban a stábból négyen is a helyszínen fogunk szurkolni, remélhetőleg sokad magunkkal. A mérkőzés előtti órákban, valamint a találkozó alatt és után pedig itt várjuk véleményeiteket, észrevételeiteket az összecsapással kapcsolatban!

Balmazújváros – DVSC
2017. 09. 15., 18:00
Balmazújváros, Városi Stadion
Vezeti: Bognár Tamás

Várható kezdőcsapatok:

Balmazújváros: Horváth L. – Habovda, Rus A., Tamás L., Uzoma – Vajda S., Sigér D., Haris A., Zsiga E. – Andric, Arabuli

DVSC: Nagy S. – Bényei, Szatmári, Kinyik, Ferenczi – Bódi, Jovanovic, Tőzsér, Varga K. – Könyves, Mengolo