LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Céllövölde

Sorozatunkban fordulóról fordulóra összegyűjtjük a hétvége legérdekesebb, legviccesebb jeleneteit az NB1-ből. Ez a játéknap is tartogatott érdekes eseményeket, parázs vitákat, meglepő eredményeket. Következzék tehát a Görbe tükör sorozat legújabb része, mely az OTP Bank Liga 2017/18-as kiírásának 12. fordulóját veszi górcső alá.

görbetükörúj

A hét játékosa (Sándor Tamás-díj):

Nem is lehet kérdéses, hogy az elmúlt bő egy hét egyértelműen Ugrai Rolandról szólt. A Diósgyőr támadója első válogatott meccsén egyből góllal debütált, majd a szombati játéknapon duplázott a Vasas elleni kiütéses győzelem során. Ennyit jelent az önbizalom…

A hét csalódása (Pintér Attila-díj):

Úgy látszik,  ideje újraírni azt a bizonyos szurkolói dalt, amely azzal foglalkozik, mit csinálni jár Debrecenbe a Ferencváros… A Vasas ugyanis az eddigi két, Nagyerdei Stadionban lejátszott idei bajnokijával sokkal inkább megfelel a rigmusban foglaltaknak. Ellenünk még „csak” 4-1-re kaptak ki, A Diósgyőr viszont meg sem állt 5-0-ig. Nem lepne meg, ha Angyalföldön pár játékost már Debrecen-fóbiával kellene kezelni…

 A hét edzői húzása (Dárdai Pál-díj):

Herczeg András bravúrosan orvosolta a csatárhiányunkat, mikor némi meglepetésre Mengolot jelölte a kezdőbe, Varga Kevint pedig hátravont támadóként játszatta. Ennek a két játékosnak az összjátékából született első gólunk, ami igazolta döntése helyességét. A második játékrész hajrájában ráadásul jó érzékkel és ütemben cserélte be Mészárost, aminek köszönhetően megtört kicsit a Mezőkövesd addigi lendülete.

A hét gólja (Adamo Coulibaly-díj):

A múlt héthez hasonlóan ezúttal is Ugrai Roland nyeri ezt a kategóriát, a Vasas ellen szerzett második találata egy mintaszerű csavarás volt. Ha kimaradt volna, lehetne mondani, hogy elönzőzte a helyzetet, így viszont csak dicséret jár érte.

A hét védése (Nenad Novakovic-díj):

A Nenad Novakovic-díj egy kis ráncfelvarráson esik át, hogy logikusabb legyen a díjazás, mivel a hét kapusteljesítményét amúgy is a forduló válogatottjában is díjazzuk, a legszebb védést viszont nem (feltétlen). A mostani játéknapon végül Tomas Tujvel védése nyerte a kategóriát, aki bravúrral hárította Sós Bence közeli lövését.

A videón 1:10-től látható

A hét legviccesebb jelenete (Pavol Durica-díj):

A Mezőkövesd egészen kreatív módon próbálta meg a nézők hiányát pótolni: óriási plüss játékmackókkal. Tény, hogy valószínűleg számukra kevesebb szenvedést okozhatott a csapatuk játéka, mint a „hús-vér” szurkolóknak.

mezőkövesd macik

Mindezek alapján kezdem érteni, mi okozhatta a Magyarország-Feröer meccsen a problémát Bernd Storcknak…

storck interjú mém

A hét bírói tévedése (Random-Szabó-díj):

A legutóbbi fordulóban a Fradi javára fújtak be egy teljesen kamu büntetőt, ezúttal ellenük. Bognár Tamás játékvezetőnek nem lesz könnyű megmagyaráznia, miért is látta szabálytalannak Otigbát. Persze könnyen lehet, hogy nem is kell majd neki megindokolnia döntését, hiszen nem nagyon látni, miként vonnák felelősségre a nagyokat tévedő bírókat. Mindenesetre érdekes az is, hogy a többi kamubüntetőnél hangoztatott „a csatár fedezte a labdát” indokolás itt valahogy nem került elő. De mint tudjuk, ha a Fradi kárára tévednek, akkor összedől a világ. (Egyébként volt egy másik, erősen véleményes büntető is a fordulóban, amivel a Honvéd szerzett vezetést a Haladás vendégeként.)

Az eset 6:52-től látható

A hét nyilatkozata (Mészöly Kálmán-díj):

Böde Dániel kifakadt az eggyel fentebb leírt játékvezetői tévedés kapcsán, és ennek a maga sajátos stílusában hangot is adott:

„Megyei meccsen rendőri kísérettel megy haza a bíró. Itt szerencsére, egy NB I-es meccsen meg van védve. Óvodás szinten sincs ilyen, hogy ezért befújnak egy tizenegyest. Ez a véleményem róla.”

Persze szokás szerint Pintér Attila is beszállt a versenybe, az alábbi zseniális eszmefuttatásával:

„Nem szeretnék a játékvezetéssel foglalkozni, ezt megfogadtam. De támasztani sem szabad a játékost, Otigba pedig nem csak ellökte, hanem meg is rúgta.”

A videót visszanézve, ismét olyan érzésünk támadhat, hogy a felcsútiak edzője egy alternatív valóságban él.

A hét statisztikája (Zombori Taktikus Sándor-díj):

A Diósgyőr nem játszik unalmas meccseket a Nagyerdei Stadionban: az idei 5 debreceni „hazai” bajnokijukon összesen 23 gól született, ami 4,6-os mérkőzésenkénti átlagot jelent. Már csak ezért is érdemes lehet jövő hét végén a borsodiak meccsére is maradni, no meg azért, mert pozitív és különleges kezdeményezés a kettős rangadók felelevenítése.

A hét lúzere (Spitzmüller-díj):

A Paks együttese az Újpest elleni meccs hosszabbításában egymás után kétszer találta el a kapufát, ami a pech szó egyfajta újraértelmezését is jelenti.

4:30-tól

A hét képe (Egervári Sándor-díj):

Mengolo és Sós céllövöldében érezhették magukat a Mezőkövesd ellen, de sajnos félrehordott a fegyver…

cellovolde

A másodosztály legérdekesebb eseménye (Nyíregyháza-díj):

A fordulóban két nagy rangadót is rendeztek: a tavalyi NB1-es csapatok találkozóján az MTK 3-2-re legyőzte idegenben a Gyirmótot. (Érdekesség: tavaly 3 mérkőzésükön született 2 gól…) A másik kiemelkedő mérkőzés inkább a nézőszám miatt marad emlékezetes: 4000 néző előtt játszott gól nélküli döntetlent a Nyíregyháza a Kisvárdával a megyei derbin.

A forduló válogatottja:

Verpecz István több védést is bemutatva hozta le kapott gól nélkül az Újpest elleni meccset. Ferenczi János fontos gólpasszt adott a második találatunk előtt, és nagyjából védekezésben is elfogadhatót nyújtott. Tamás László remek védőmunkája mellett a balmazújvárosi gól előtti akcióból is kivette a részét. Szatmári Csaba ezúttal is a védelem vezére volt, magasságajól jön a fejpárbajoknál, emellett gyors és egyre jobban helyezkedik. Jozeph Paintsil újabb fontos gólt szerzett, de ugyanez igaz Josip Knezevicre is. Ők ketten ki is alakították az 1-1-es döntetlent a Felcsút-Fradi meccsen. A Haladás játékosa, Kiss Tamás 16 év 11 hónaposan lőtt gyönyörű gólt a Honvéd ellen, amely majdnem pontot ért. A diósgyőri Diego Vela nem csak góljával tűnt ki, ismét agilisan játszott egész meccsen. Ugrai Roland remek duplát ért el a Vasas ellen, ami válogatott-beli csatártársára, a honvédos Eppel Mártonra is igaz. Hozzájuk csatlakozik a balmazújvárosi Nemanja Andric, aki szép és fontos gólt jegyzett a Videoton ellen.

abOejZ7ajf

A forduló edzője Horváth Ferenc lett, mivel bravúros döntetlent tudott elérni csapatával a Videoton ellen, immár másodjára a szezonban. A hét cseréje Mészáros Norbert, aki 300. NB1-es bajnokiján beállva stabilitást tudott adni a csapat hátsó alakzatának, bebiztosítva ezzel győzelmünket.