Nem tartozik kimondottan a profilunkba a magyar válogatottról szóló cikkek készítése, de akad néha olyan esemény, amely miatt mégis fontosnak tartjuk kifejteni véleményünket. Ilyen esemény volt például, amikor a válogatott Debrecenben szerepelt (Litvánia, 4-0), vagy amikor megjártuk Marseille-t (Movie) és értékeltük az EB-szereplést (Erkölcsi forradalom), vagy amikor az idegenlégiósok szabályozását tettük mikroszkóp alá (A jó szándék kudarca). És ilyen esemény most az, hogy Bernd Storck távozik a válogatottól, mind vezetőedzőként, mind sportigazgatóként. Ez pedig többet jelent egy egyszerű hírnél.
Nem szeretném részletesen ismertetni Bernd Storck tevékenységét, hiszen ezt megtette pár napja Szirt Olivér a goal.com-on (A Storck-sztori). Ami azonban tény: két és fél évnyi munkát tett le az asztalra, egy olyan EB-kijutással, melyre évtizedek óta vártunk, és amit (hiába volt benne a keze Dárdainak is) nem lehet tőle elvenni. A pótselejtező és a csoportmérkőzések után mindannyiunkat büszkeség és őszinte boldogság tölthetett el, még akkor is, ha tudtuk, ez kimagasló eredmény.
A felnőtt válogatott az MLSZ kirakata. Az MLSZ pedig, hiába nem akarunk politizálni, a hatalmas politikai nyomás miatt valahol a kormányunk és az országvezetésünk lenyomata is. Ezért is volt hihetetlen az Andorra elleni kudarc, ami visszanyomott minket oda, ahol talán valójában a helyünk van. Mert jelenleg a magyar labdarúgás sehol nincs Európa térképén. Még tíz éve is több, meghatározóbb légiósunk volt szerte Európában, a nemzetközi kupák csoportkörét pedig háromszor is megéltük (kétszer a Lokival, milyen szép is volt), de mostanra már júliusban (!) elbúcsúzhatunk az európai sorozatoktól.
Az, hogy Bernd Storck és az MLSZ kölcsönösen megegyeztek a válásról, egy szokványos történet lehetne. Egy olyan, ami Matthäus vagy Koeman után történt. Jöttek, próbálkoztak, maximum csak részsikereket értek el, majd mentek. De ez nem egy szokványos történet, mert olyan szabad kezet, mint amit Storck kapott a szövetségtől, én még nem láttam. Szabadon variálhatott, alakítgathatott mindent, edzőképzéstől az utánpótláscsapatok összeállításáig, a vele dolgozó stábtagokon át gyakorlatilag minden a kérésének megfelelően történt. Az, hogy most a sportigazgatói munkáját is megköszönték, rendkívüli erejű jelzésnek kellene lennie. Milyen következtetéseket vonhatunk le mindebből?
- Két és fél év munka alapján beigazolódott, hogy a munkája nem volt megfelelő. Nem vitte előre a magyar labdarúgást.
- Rossz döntést hozott az MLSZ azzal, hogy egyszerre két kulcspozícióban is őt alkalmazta.
- Kapkodás megy a háttérben és igazából az MLSZ sem tudja, mit akar.
- A szurkolók képesek komoly nyomást gyakorolni az MLSZ-re (Csányi-interjú).
- A magyar válogatott csak a jéghegy csúcsa. Az, hogy a magyar foci „láthatatlan” részeit nem gondozzuk, évtizedes probléma.
- Két és fél évnyi munkát dobhatunk a kukába és megint kezdhetünk mindent elölről.
- Még mindig nem ismerték fel az illetékesek, hogy a foci több annál, hogy ki az edző, vagy a jobbhátvéd.
- A bajt továbbra is, szövetségi szinten is az aktuális szövetségi kapitányra kenik, vele könnyű takarózni.
- Nincs előre kidolgozott terv, melynek mentén kialakítható lenne egy egységes válogatott és magyar labdarúgás.
- Vagy nagy mákja volt Storcknak (zsinórban 5 meccsen? kétlem), vagy egy zseni. Bármelyik is igaz, az összeomlásért nem csak ő a felelős.
Ezek között biztosan találtok olyat, amit erősebbnek, vagy gyengébbnek éreztek. Én sem állítom, hogy ezek a következtetések teljes mértékben helytállóak, mindazonáltal elgondolkoztatnak. Nem a múltról, mert ami volt, megtörtént. Számomra sokkal nagyobb örömet okozott a válogatott az EB-n annál, hogy az andorrai vereséget ne tudnám megbocsátani (különösen, hogy ez maximum a koefficiens pontjainkat befolyásolta) és így gondolok majd Storck úrra is.
Nem a múlt már ami fontos, hanem a jövő. Tisztességesen végiggondolt, alapos terv kidolgozására lenne szükség. Olyanra, ahol nem klubok és egyéni (akár politikai) érdekek mentén hoznak döntéseket, hanem a magyar labdarúgás egészét nézve. A szurkolót megbecsülve, az ifijátékosoknak nagyobb teret engedve, a magyar játékosokat nem felértékelve, de segítve, a klubok szakmai munkájához hozzájárulva, a játékvezetői- és edzőképzést megreformálva. Az nem segít, ha megint jön egy „csodatévő”, aki a saját képére formálja a honi labdarúgást, majd pár év múlva elhagyja a hajó fedélzetét, hogy átadja a helyét valami újabb Hókuszpóknak. Tudatos, előre elgondolt, a szurkolókkal és a klubokkal egyeztetett, világos elképzelésre és megvalósításra van szükség. Mind a felnőttcsapatok, mind az utánpótlásképzés szintjén.
Mert nem csak ideiglenes sikerekre vágyunk, hanem folyamatos jó teljesítményre. Olyanra, melyre büszkék lehetünk. Olyanra, melyben legalább a sikeresebb jövő képét láthatjuk. Ha ez a kép sérül, vele bukunk mindnyájan. Idén nyáron vele buktunk szurkolóként, és Bernd Storck is vele bukott. Kérdés, az MLSZ hogyhogy nem bukott bele? Ha pedig nem bukott bele, nem érzi még égetőbben, hogy változásra van szükség, ami több, mint a vezetőedző személye?!
„Ha nem vállalsz kockázatot, nem lehet elérni a céljaidat. Ez most nem jött be, de a pozitívumokat kell nézni, mindez azért jó, mert lehet tanulni belőlük.” – nyilatkozta Storck az EB-t követően. Vajon az MLSZ tanult-e az elmúlt időszakból? Nagyon remélem, hogy igen!
Hajrá Magyarország!
Csibu
