LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Október legjobbja: Bódi Ádám

Hagyományosan minden hónapot egy szavazással zárunk, nevezetesen a hónap legjobbja szavazással. Ez októberben sem volt másként, és ezúttal is akadtak kiváló teljesítmények. A győztes ezúttal is egy saját nevelésű játékosunk lett, méghozzá a visszatérő Bódi Ádám!

oktlegj1

oktlegjOktóberben három győzelem és egy döntetlen volt a csapat mérlege, igaz ezek közül az egyik találkozó a Monor elleni kupameccs volt, ahol főként a cserék játszottak. Ebben a hónapban sem volt szoros a szavazás, hiszen a győztesként befutó Bódira az 500 szavazó 55%-a voksolt, így toronymagasan hódította el az október legjobbja címet. Nem meglepő ez, hiszen három gól fűződik a nevéhez a hónapban, a Mezőkövesd ellen a mindent eldöntő második találatot szerezte, míg a Paks ellen kétszer is beköszönt Verpecznek, góljai nélkül tehát pont nélkül maradtunk volna. A második helyre Justin Mengolo futott be 7%-kal, míg a dobogó harmadik fokára Bényei Balázs állhatott fel, köszönhetően a voksolók 6%-ának. A következő szavazásunk kicsit speciális lesz, ugyanis az utolsó két hónapot nem bontjuk ketté, hiszen hat tétmérkőzésünk van már csak hátra az évből, melyek közül négyet novemberben, kettőt pedig decemberben vív majd meg a csapat, így a két hónapot összevonva választjuk majd meg a legjobb játékost.