LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

E-sport: Féltávnál a virtuális hadszíntéren

Zajlik az élet az esport világában, csapatunk a bajnokság felénél tart, de fontos találkozók várnak még rájuk a feljutást szempontjából. Kicsit ismét körültekintünk a házuk táján, illetve ők maguk mesélik majd el, hogy mi a jelenlegi helyzet a csapattal.

dvscesport

A HPCL (azaz Hungarian Pro Clubs League) 2-es divíziójában 14 fordulót követően harmadik helyen áll a DVSC Esport, eddigi mérlegük 10 győzelem, 3 döntetlen és 1 vereség, utóbbit éppen az egyik rivális, a Puskás Akadémia eSport ellen szenvedték el nemrég. Ahogy az a lentebbi tabellán is látszik, az élmezőny nagyon egyben van, utánuk viszont egy kis szakadék következik. Nem elkiabálva tehát a dolgokat, de úgy tűnik, hogy a feljutásra mindenképp esélye van a csapatnak, ehhez viszont tartani kell majd a továbbiakban is a formájukat, ami nem lesz egyszerű, hiszen komoly megmérettetések várnak még rájuk a jövőben is.

hpcl2

Nem éppen szokványos, hogy a klub hivatalos honlapja, a dvsc.hu az esport csapattal kapcsolatos hírt osszon meg, a múlt héten azonban erre komoly indokuk volt. A DVSC Esport csapatát erősíti a jövőben Molnár Gábor (molnargabo), akiről azt kell tudni, hogy egyéniben Magyarország legjobb FIFA játékosának számít, a bejelentést követően pedig már nyomban Barcelonába utazott a világbajnokság téli fordulójára. Aki nem annyira járta az esportban és a FIFA-ban, annak néhány érdekesség az új szerzeményről: jelenleg a világranglista 13. helyezettje, profi FIFA-játékos, de emellett igazolt futsal játékos is. 2016 végén megnyerte az országos Coca-Cola eCup magyarországi FIFA egyetemi bajnokságot, ekkor figyeltek fel rá. Nyertesként kiutazhatott New Yorkba a Coca-Cola eCup döntőjére, ahol az amerikai selejtező győztesével harcolhatott az első helyért. Gábor azt az akadályt is sikeresen vette, így ő lett a Coca-Cola eCup 2016 bajnoka. Fontos kihangsúlyozni azonban, hogy mivel ő 1v1 játékos, így a pro club csapatban nem fog játszani.

esport_molnargabor720

Nézzünk szét kicsit jobban a csapat háza táján, a kulisszatitkokról és a jelenlegi helyzetről a csapat egyik vezetőjét, Majer Gábort kérdeztük.

– Túl vagytok már a szezon felén, így lehet értékelni. Hogy álltok jelenleg a bajnokságban, illetve a kupában?

– Igen, nagyon hamar elérkezett a „félidő”, ami számunkra a könnyebbik része volt, mivel az élmezőny csapataival a második körben csapunk össze. Sikeres hónapokat hagytunk a hátunk mögött, néhol elég gól gazdag mérkőzést játszva. Január első hetébe játszottuk le a kupameccsünket, ahol ki lehet mondani, Magyarország egyik legjobb csapata ellen játszottunk és szenvedtünk 5-0-s vereséget. Sokat jelentett nekünk az a mérkőzés, mert legalább látjuk miben és miképp kell fejlődnünk, hogy be tudjuk állni az első osztály elitjébe. A bajnokságban 33 ponttal a tabella harmadik helyén állunk, ami még feljutást érhet.

– Kimondott célotok a feljutás az első osztályba, hogy érzitek, hogy álltok ezzel kapcsolatban?

– Igen, csakis ez lebeghet a szemünk előtt és így is próbáljuk a csapatot motiválni, különben ez nehezen sikerülne. Persze így se egy sétagalopp a történet, mivel az első kettő helyezett egyenes ágon jut fel, míg a harmadik helyezett osztályozót játszik az első  osztály „legjobb” kiesőjével.

– Változott a játékoskeretetek az elmúlt időben? Volt-e valami nagy igazolásotok?

– Igen, változott 2-3 poszton, amit erősítésnek éreztünk, de időközbe egy-két játékos nem érzete át annak a súlyát, hogy a DVSC Esport csapatába játszhat és úgymond komolytalan hozzáállás és edzésekről való hiányzások miatt kikerültek a csapatból. Nagyon erős a mag nálunk és ennek köszönhetően stabilak is tudtunk maradni.

– Vannak egyéb ligák a hivatalos bajnokságon kívül, amikben részt vesztek?

– Igen van, az ES11 ahol a West Bromwich Albion FC csapatát kaptuk meg. Ez a bajnokság február 20-án fog indulni, ahol nagyszerű külföldi játékosok ellen mérhetjük össze tudásunkat. De továbbra is első csapat számunkra a DVSC, ezt csak a fejlődésünk érdekében vállaltuk el.

– Hamarosan megrendezésre kerül a V4 esport rendezvény, ami komoly állami támogatást kapott. Lesz-e FIFA, akár egyéni akár csapatszinten, és ha lesz képviseltetitek-e a csapatot?

– Igen, ezt egy nagyszerű kezdeményezésnek tartjuk, bár kicsit csalódást okozott a pro club játékosok körében, hogy csak egyéni versenyt indítanak a FIFA-ban. Tervezünk részt venni mindenképp, mert sok jó egyénileg ügyes játékosunk van, akik most bizonyíthatnak a nagyon erős mezőnyben.

– Tervbe van véve hogy adott esetben egy bajnoki fordulót egy közös helyiségben tartózkodva játsszatok le, vagy a nagy távolságok miatt ez kivitelezhetetlen?

– Mindig beszélgetünk erről az edzések folyamán, de mint ahogy a kérdésbe is feltetted, a távolság ezt sajnos meghiúsítja. Pedig nagyszerű dolog lenne.

– Más esport csapatoknál hogy áll hozzá az anyaklub az egészhez, vannak-e komolyabb támogatások? A DVTK-nál például a klub helyszínt és eszközöket biztosít a játékosoknak a gyakorlásra.

– Jelenleg mi saját magunkra koncentrálunk és a célok elérésében, nem szoktunk foglalkozni más klubok történéseivel. Azt például tudjuk, hogy a DVTK pro club csapat játékosai otthonról játszanak és nem a biztosított helyszínről.

Bízunk benne, hogy a folytatásban is szép eredményekről számolhatunk be az esport csapat kapcsán, illetve természetesen mi is szurkolunk nekik, hogy sikerüljön megvalósítani a céljaikat. A legfrissebb hírekről és beszámolókról továbbra is a srácok Facebook oldalán tájékozódhattok, míg az élő közvetítéseket a bajnoki mérkőzésekről a youtube csatornájukon követhetitek.