LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Kiegyenesedünk végre?

Nincs könnyű helyzetben a Loki, hiszen az őszi szezonhoz képest pocsék játékkal és eredménysorral indította a tavaszt a csapat, és bár a kupában nagy nehezen továbbkínlódtuk magunkat az NB II-es Dorog ellen, a bajnokságban eddig két meccsen nem sikerült gólt szerezni, mindez egyetlen pontot ért a Balmazújváros – Felcsút páros ellen. A neheze viszont csak most következik, ráadásul rögtön egy komoly rangadóval: a tabellán közvetlenül mögöttünk álló Újpestet fogadjuk szombaton. A legnagyobb kérdés, hogy sikerül-e végre kiegyenesednünk, vagy tovább folytatódik a vesszőfutásunk?

debrecenujpest629

Ahogy azt Herczeg András is elmondta a meccset megelőző interjújában, nem egyszerű a dolgunk, hiszen a gyenge játék mellé még fontos alapemberek hiánya is társul. Jovanovics ezen a találkozón még eltiltását tölti majd, csakúgy, mint a Felcsúton ötödik sárgáját megkapó Szatmári. A sérült Mengolohoz pedig csatlakozott Filip is, akinek betegsége miatt nem maradt alternatívánk a védekező középpályás posztra. Személyes véleményem, de sem Csősz, sem Kusnyír (utóbbi remélhetőleg csak egyelőre) nem alkalmas arra, hogy betöltse ezt a pozíciót egy ilyen mérkőzésen, míg Szekulicsot látványosan mellőzzük az utóbbi időben (egyébként vele is csak többen lennénk a pályán).

Emiatt én most merész húzásra számítok vezetőedzőnktől, és egy általa már pedzegetett, de végül ki nem próbált megoldást várok tőle az összeállításunkat tekintve: Tőzsér mélységben játszva biztosíthat és irányíthat, míg előtte Bódi és Varga Kevin szabadabb pozícióban játszhat, miközben a széleken Sós és Könyves rohamozhat majd. Ez egyébként azért rendkívül veszélyes formáció, mert a Tőzsér-Bódi-Varga tengelyből senki nem tud ütközni és védekezni, így aztán ismét óriási nyomás helyeződhet a védelmünkre, ha nem kapnak kellő támogatást a középpályáról, márpedig eddig is éppen ez volt a legnagyobb gond még úgy is, hogy Filip játszott. Most amolyan minden mindegy alapon húzhatja ezt elő Herczeg András, hátha sikerül vele meglepni az ellenfelet.

utevarhato

Bár ősszel is akkor voltunk főként eredményesek, ha kontrázni próbáltunk, én most azt mondom, hogy ezúttal a fent említett okokból is egy bátrabb játék nyerő lehet: már csak azért is, mert valószínűleg az ellenfél sem készülne rá, de másrészről a vizionált kezdőcsapat alkalmas lenne egy dominánsabb, támadóbb szellemű foci bemutatására. Most az egyszer nyerő lehetne a rúgjunk eggyel többet, mint az ellenfél felfogás. Kérdés, hogy pont egy ilyen fontos rangadón be merjük-e ezt vállalni, de igazából mikor, ha nem most. Úgy gondolom, hogy veszítenivalónk nincs, bár pillanatnyilag a dobogón állunk, vezetőedzőnk már többször is felhívta arra a figyelmet, hogy ő még hátrafelé is tekintget, így szerintem a játékosok sem feltétlenül a dobogóban gondolkodnak. Bár nyilván szép lenne ott végezni a szezon végén, és az ősz alapján láttunk is erre reális esélyt, a tavasz eleje egyelőre közel sem biztató. Felfoghatjuk tehát úgy is ezt a mérkőzést, hogy nem itt kell a céljainkhoz szükséges pontokat bezsebelni, bár ez már eléggé pesszimista hozzáállásra vall.

Ellenfelünk az egyik legnagyobb mumusunknak számít, nem volt kedvem végigböngészni a statisztikákat, de szerintem nincs még egy klub a jelenlegi NB I-es mezőnyben, aki ellen gyatrább örökmérleggel rendelkezünk. Akik már a 2000-es évek eleje óta követik a Lokit, azoknak felsejlenek még vélhetően Kovács Zoltán utolsó perces győztes találatai (a kopasz támadó legtöbbször a DVSC kapujába talált be pályafutása során). Egyébként a 95 eddigi NB I-es mérkőzésből 20-at nyertünk meg, szemben a lilák 43 sikerével,  statisztikánkon pedig a hazai pályán megvívott meccsek javítanak valamelyest, Újpesten ugyanis ezidáig csak négyszer tudtunk győzni. Érdekesség, hogy ha győzni tudunk holnap, akkor egyenlíteni tudunk a hazai pályás örökmérlegben, ugyanis 15-16-ra áll a párharc pillanatnyilag a lilák javára. Utoljára egyébként öt éve, 2013 elején tudta elvinni a három pontot az Újpest Debrecenből, az új Nagyerdei Stadionban tehát még nyeretlenek – és ha már Nagyerdei Stadion, akkor az Újpest kapcsán mindig meg kell említeni a kellemes emlékű stadionavatót 2014-ből, amikor 3-1-es sikerünkkel kerültünk közelebb a hetedik bajnoki címhez. Aki egyébként bővebb múltidézésre vágyik, az az Újpest hivatalos honlapjának cikkében talál jó néhány összefoglalót.

Vignjevic együttese meglehetősen hektikusan szerepel, szinte kiegyenlített, 7-8-6 az idei mérlegük, és a még a gólkülönbségük is majdnem „nullás” (29-28). A tavaszt egy Haladás elleni hazai 1-0-s sikerrel kezdték, ami után úgy tűnt, hogy rögvest a tabella harmadik helyére ugorhatnak, de az előző héten meglepő, 3-2-es vereséget szenvedtek szintén otthon az utolsó Mezőkövesdtől. Sokan egyébként meleg, téli öltözéket emlegettek az összecsapással kapcsolatban, maradjunk annyiban, hogy meglehetősen fura volt a találkozó kimenetele túl a végeredményen is. A csapat legeredményesebb játékosa Novotnhy Soma, aki 12 találatával az NB I góllövő listáján is előkelő helyen szerepel, hiszen csak a 13 gólos Varga Roland szerzett nála több gólt. Ha tehát egy valakit kellene kiemelni ellenfelünktől, akkor mindenképp a Napoliban is nevelkedő támadóra hívnánk fel a figyelmet. Az Újpest egyébként annyiból szerencsés helyzetben van, hogy nem lesz eltiltottja, és egyetlen alapemberét sem lesz kénytelen nélkülözni sérülés miatt.

Nagy kérdés tehát, hogy melyik arcát mutatja majd a csapat holnap: a Balmazújváros, vagy a Felcsúton a második félidőben mutatott tanácstalan, szenvedős játékot, esetleg az ősszel látott parádés és fegyelmezett taktikát. Egy győzelemmel azért jelentős lépést tennénk a biztos bennmaradás felé, még ha sok is van hátra, és egyébként a dobogós helyünket is jócskán megszilárdítanánk, hiszen a lilákat már hat ponttal előznénk meg sikerünk esetén. Persze ugyanez fordítva is igaz, vereség esetén utolérnének minket pontszámban, illetve a többi csapatot is a nyakunkra húzhatnánk. Nem véletlenül mondta tehát vezetőedzőnk, hogy klasszikus hatpontos rangadó lesz.

Nem mehetünk el persze szó nélkül amellett sem, hogy köszönhetően az MTVA rugalmasságának, a mérkőzésre munkaidőben kerül sor – holnap ugyanis munkanap van –, méghozzá 14:30-tól. Erre egyébként azért van szükség a csatorna részéről, mert a 17 órás idősávban Veszprém – Szeged kézilabda rangadót közvetítenek, és nyilván nem lett volna megoldható, hogy a focimeccs a társaság valamelyik másik csatornáján menjen a kb. 10 közül, hiszen rengeteg olyan ember van, aki kíváncsi a Loki – Újpest mellett egy Veszprém – Szeged kézimeccsre is. Ja, nem. A gyenge szereplés és az egyébként sem szurkolóbarát intézkedések mellé tehát felkerül még egy indok, ami miatt holnap kurva kevesen leszünk a stadionban. Innen üzenjük tehát az MLSZ-nek és az MTVA-nak is, hogy bekaphatják. Ennek ellenére aki tehet, az jöjjön ki a stadionba szurkolni – mi most is ott leszünk.