LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Célegyenesre fordulva

A Ferencváros ellen tíz góllal kikapott csapatunk, de ez a vereség a vállalható kategóriába sorolandó. Tekintsünk vissza a rangadóra, majd pedig nézzük meg milyen feladat vár ránk hétvégén. A sereghajtó Vasas legyőzése a kötelező feladat. Idegenbeli mérkőzéssel folytatódik számunkra a K&H Liga.

Folytatódott a sorminta, vagyis egy megnyert mérkőzés után ismét vereség következett a DVSC-TVP kézilabdacsapatának életében. Ez a vereség azonban olyan, hogy nem kapjuk fel a fejünket. Vida Gergő tanítványai a Ferencvárost látták vendégül vasárnap kora este a Hódosban. Teltház ugyan nem volt, de szép számmal jelentek meg a hazaiakat buzdító drukkerek. A vendégszektor kihasználtságára sem lehetett panasz, bőven érkeztek zöld-fehér szimpatizánsok is. Fővárosi csapat, fővárosi drukkerekkel, ez lenne a logikus, de ebben a helyzetben a logikát elfelejthetjük. Lehet érkeztek Budapestről is szurkolni Szucsánszkiéknak, de ahhoz nem férhet kétség, nagyobbrészt a környék fradistáival telt meg a szektor. Tömegbázist tekintve nagyobb lefedettséggel rendelkeznek ez tény, a Debrecent kevesebben szeretik országosan, ugyanakkor kijelenthetjük, nekünk a LOKI az ÉLETÜNK lakóhelytől függetlenül!

A találkozót megelőzően a békéscsabai derbin remeklő Varsányi Nóra foglalta össze. mit is várhatunk az összecsapástól.  A Fradi meccs, az mindig Fradi meccs.  – Nem volt túl sok időnk készülni a zöld-fehérekre, de a legfontosabbat tudjuk róluk: nagyon jók! Olyan klasszisok játszanak a Ferencvárosban, akik bármikor képesek egy-egy váratlan megoldásra, amellyel meglepik ellenfelüket. Természetesen az alaptaktikájukat átvettük, elemeztük, gyakoroltuk, hogy mit lehet ellenük játszani. A DVSC–FTC meccs mindig remek hangulatú, már várjuk a kezdést.” Az összecsapás első gólját a fővárosiak holland beállója, Danick Snelder szerezte. Erre a találatra Ludas Matyi mintájára három góllal felelt a DVSC: az ötödik perc végén 3-1 állt az eredményjelzőn. Mint ahogy nem is oly régen a mi csapatunk Békéscsabán, ezen a meccsen pedig a Fradi váltott nagyobb sebességi fokozatba a visszafogottabb kezdés után. Pár perc alatt máris egy 5-0-s rohammal fordítottak Elek Gábor játékosai. Ezek után is a zöld-fehérek akarata érvényesült, a gyorsan középakolt 3-4-5 gólos különbséget tartani, sőt, növelni is tudták. A szünetre hatgólos előny birtokában mehettek a fővárosiak (9-15). Bosszankodhattunk amiatt, hogy az elején többször is ziccert hibáztunk, Vantara-Kelemen mellett Varsányi is vagy a kapufát vagy Bíró Blankát találta el. Az első játékrészben Jelena Despotovic megoldásai sem ültek. Hozzátartozik a mérkőzés krónikájához az is, hogy a Fradi ellen az első húsz percben három játékosunkat is kiállította kettő perc pihenőre az Andorka – Hucker sípmesteri páros. Nem erre fogom azt, hogy hamar kialakult a nagy különbség, csupán megjegyzem, a Fradi ellen azonos létszámban sem könnyű hatékonyan védekezni és támadni, emberhátrányban ez pedig fokozottan igaz. Remekül indít Bíró Blanka és a szélsőik is alkalmasak erre a ’tempohandball’-nak nevezett gyors játékra. Könyörtelenül kihasználják megingásainkat. Marija Jovanovic csapata vezére volt, de nagyon hasznosan játszott Laura van der Heijden is. A Fradi legeredményesebb játékosa az ifjú titán, Háfra Noémi lett, aki a nyári, debreceni rendezésű juniorvilágbajnokságon is láthatunk majd.

A második félidőben tovább nőtt a különbség a két csapat között, már a harminckilencedik percben megvolt a közte tíz (12-22). Ez a különbség meg is maradt a meccs végéig. Azonban voltak pozitívumok is a játékunkban. Nagyon szép gólokat szerzett Sirián Szedi (akinek mintha jót tett volna, hogy bejelentették az eligazolását, szerintem azóta felszabadultabban játszik). Jelena a meccs második felében elővette bombáit, ami ellen nem volt ellenszere Bírónak. Nagyot játszott még Arna Sif Pálsdóttír is. Izlandi beállónk eddigi legjobb meccsét játszotta Loki mezben. Az elmúlt meccseken reaktiválta őt vezetőedzőnk, amit Arna Sif ki is használ, Békéscsabán is remekül szállt be a találkozóba, a Fradi ellen pedig tarthatatlan volt. A száznyolcvannégy centiméteres beállós jövője még kérdéses, de ha tartósítani tudná formáját mind támadásban mind védekezésben nagy erőssége lehetne csapatunknak. Sirián távozása miatt Tóvizi Petra mellé kell még egy rutinos játékos, úgy látom magyar játékost nem tudunk erre a posztra igazolni, így kézenfekvőnek tűnik Pálsdóttír megtartása, légiós limit ide vagy oda. A mérkőzés utolsó perceiben szokhatta a közeget Szabó Dorci is, fiatal kapusunknak sikerült több védést is bemutatni. Vereséget szenvedtünk, ugyanakkor jogosan járt a taps a lányoknak.

Érdekes történések zajlottak le a mérkőzés befejezése után. Szokás szerint lepacsiztak egymással a játékosok, majd ment mind a két csapat saját szurkolótáborához. Itt jött a svédcsavar, ugyanis Szucsánszki Zita vezérletével a hazai szurkolókkal is pacsizni kezdtek a zöld-fehér mezes kézilabdázók. Mivel a Fradi keretében sok magyar válogatott játékos szerepel, valamelyest érthető ez a cselekedet, ugyanakkor Zizi nem csak a Főnix csarnok felőli lelátón helyet foglaló nézőkkel pacsizott hanem megindult felénk és a B-közép felé. Itt már éreztem, hogy porszem került a gépezetbe, nem értettem mi vezérli a vendégek csapatkapitányát, hogy így cselekedjen. Aztán hamar el is ment a kedve a pacsizástól a fővárosiaknak ugyanis a helyi kemény mag eléggé szókimondóan fejezte ki véleményét erről a tervről. Semmilyen atrocitás nem történt, de érdekes volt megélni egy ilyen helyzetet. A Halott Pénz egyik száma jutott eszembe: „Fradistákkal pacsizni? Na még mit nem”! Válogatott meccs után megértem ezt a szándékot, mert a nemzeti csapatot képviselni fölülírja a klubérdekeket, de nem kelt még fel az a nap amikor a debreceni B-közép örömmel fog egy fradi vagy békéscsabai játékossal pacsizni…

Szerda este egyébként kétgólos vereséget szenvedett a Fradi az ETO vendégeként, így továbbra is harcban áll a bajnoki címért, melyet az összesített gólkülönbség dönt majd el. Szerencsére mi már nem játszunk egyik alakulattal sem, így elkerüljük azt a szituációt, amikor az a célja a két bajnokaspiránsnak, hogy minél nagyobb arányú győzelmeket arassanak.

DVSC-TVP – Ferencváros 24:34.

Vasárnap lehet folytatni a fent említett sormintát, most egy győzelemnek kell következnie. Ehhez minden feltétel adott, ugyanis a biztos kieső Vasas számára hazai pályát jelentő Elektromos Csarnokba utazik csapatunk. Ősszel a kupában sikerült a fővárosban tíz góllal legyőzni őket, a bajnokságban pedig Vida Gergő éppen a piros-kékek ellen debütált, mint DVSC vezetőedző. Azon a találkozón kilenc góllal voltunk jobbak a korábban szép sikereket elérő, ám az elmúlt éveket a másodosztályban töltő Vasasnál. Az újonc csapat Kovács Péter vezetésével vágott neki az NB I-nek, ám szezon közben, egészen pontosan március közepén Varga Márta vette át a vezetőedzői feladatkört. Különösebb jelentőséggel nem bírt ez a csere, mert a kiesést elkerülni így sem sikerül.

Az elmúlt hetekben Fehérvárról, Budaörsről és Békéscsabáról is ponttal-pontokkal tértünk haza, egyre jobb és szervezettebb játékkal. Ezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, csakis a győzelem elfogadható semmi más! Ellenfelünk keretében meghatározó szerepet harcolt ki magának Kuczora Csenge, aki eddig nyolcvan gólt szerzett, balszélsőjük Fekete Bozsana is elfogadhatóan teljesít hatvanegy találattal. A dobogó alsó fokán Pados Mónika szerepel harmincnyolc góllal. Ha már kiemeltem három játékost vasárnapi ellenfelünk közül, nem megyek el Arany Rebeka mellett sem. A fiatal jobbszélső a következő idényben már a Lokit erősíti, ebben a szezonban eddig tíz mérkőzésen huszonegy gól fűződik a nevéhez. Remélhetőleg lehetőséget kap majd a bizonyításra, kíváncsian várom, milyen teljesítménnyel rukkol majd elő. Ezzel a találkozóval együtt három meccs vár még Sirián Szediékre. Célunk nem más, mint ezeken a meccseken begyűjteni a maximálisan megszerezhető hat pontot. Abban bízok, hogy sikerül egy erődemonstrációt tartani, fölényes győzelmet várok csapatunktól. Jó lenne húsz kapott gólon tartani a fővárosiakat. Gólarányunk jelenleg -44, itt az idő szépíteni! Győzelemre fel!

K&H Liga Női NB I. 24. forduló:
2018. május 6. Vasárnap, 18:00. Budapest, Elektromos Csarnok
Vasas SC – DVSC-TVP
Játékvezetők: Herczeg Péter – Südi Péter.

A DVSC-TVP youtube csatornáján előben lehet majd követni az összecsapást.
Hajrá Debrecen! Hajrá Loki!