LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ez már a véghajrá

Már csak három forduló van hátra az NB I idei kiírásából, így kijelenthető, hogy ez már bőven a véghajrá. A Balmazújváros számára égetően fontos lenne a három pont begyűjtése, hogy legyen esélyük a következő szezonban is az élvonal levegőjét beszippantani. Így az utolsó szalmaszál számukra ez a 90 perc, de ugyanúgy a debreceniek is benyújtják a három bajnoki pontra az igényüket, hiszen a dobogó eléréséhez feltétlen szükség lenne ehhez. Tehát merőben más célokért küzd a két csapat, de abban viszont egyetérthetünk, hogy egy olyan parázs összecsapásra van kilátás, mint ami volt ősszel is, amikor a DVSC 1-0 arányban szó szerint kiszenvedte a győzelmet a Hortobágy kapujában.

Óva intek mindenkit, hogy egy kézlegyintéssel nyugtázza a biztos vendégsikert, mivel a Balmazújváros csapata az életéért küzd, akár egy sebzett vad, és az nagyon veszélyes tud lenni, ha netalán félvállról vennénk a mérkőzést. Gondoljunk csak a február végi tavaszi nyitófordulóra, amikor 2-0-ra nyertek Horváth Ferenc tanítványai a Nagyerdőn. A legtöbbet mégis a Diósgyőr tudna erről mesélni, hiszen mindhárom találkozójukat megnyerték ellenük az újvárosiak az OTP Bank Liga 2017-2018-as kiírásában. Legutóbb hazai pályán lassan egy hónapja tudtak győzni, éppen a borsodiak ellenében, akik 1-0-s vezetésük dacára véreztek el a Sporttér utcán két ráadásban kapott tizenegyes miatt. Legutóbb viszont fordult a kocka és Sigérék játszották el a szimpatikus vesztes szerepét Mezőkövesden, az első percben bekövetkezett védelmi rövidzárlat megbosszulta magát, így azt a hatpontos kiesési rangadót elbukták a narancs-feketék.

Ezzel szemben tavasszal a jelenleg 3. helyen álló vendég cívisek meglepő módon idegenben jobban hasítanak, hiszen többek között két korábbi mumusát, a Paksot és a Honvédot is két vállra fektette a piros-fehér dresszes alakulat és ez mindenképpen figyelmeztető jel a kamillásoknak. Miként az is, hogy a hétszeres bajnok nem fukarkodik a gólokkal sem, hiszen a Könyves Norbert helyetteséből első számú góllövőként előrelépő Haris Tabakovic három egymást követő bajnokiján is duplázni tudott, így 11 góllal vezeti a házi góllövő listát az ihletett formában futballozó svájci-bosnyák csatár. Itt megjegyezném, hogy az őszi mérkőzésen is az ő villanásával nyertünk. Ennek minden bizonnyal örülhet is a Herczeg András vezette szakmai stáb, de annak már kevésbé, hogy Ferenczi János és Bódi Ádám személyében két alapemberünkre biztosan nem számíthat, Bényei Balázs játéka pedig kérdéses, amennyiben nem tudja vállalni a játékot, akkor ismét Filip lehet a jobbhátvéd. Vélhetően ismét szerepet kap majd a Diósgyőr ellen fineszes gólpasszt jegyző Kusnyír Erik, aki a jövő egyik nagy reménysége lehet a kálvinista Rómában.

Egy biztos, nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt, a tömött vendégszektor és a jó hangulat garantált, így arra bíztatok mindenkit, aki csak teheti, az menjen ki a mérkőzésre és szurkoljuk ki a győzelmet a Balmazújváros ellen, hiszen televíziós közvetítés nem lesz, csak az M4 Sport weboldala marad jobb híján. A szombati mérkőzés 17 órától fog kezdődni, Kassai Viktor fog dirigálni két asszisztensével Buzás Balázzsal és Szécsényi Istvánnal együtt. Érdekesség, hogy az elmúlt négy bajnoki meccsünkből ez lesz a harmadik, amin Kassai dirigál majd.

HAJRÁ LOKI!