LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

InStat: 1-5. forduló elemzés

Idén is kiemelt figyelmet szentelünk a statisztikáknak, így ebben a szezonban is öt fordulónként segítségül hívjuk az InStat Footballt, és kicsit elemezgetjük szeretett csapatunk játékát, illetve átböngésszük a statisztikákat. Lássuk most az új szezon első öt fordulójának érdekességeit.

Először ezúttal is fussuk át a lényegesebb számadatokat, kizárólag a Lokira vonatkozóan.

Meccsről meccsre

Az első fordulós meccsünk rögtön érdekes számadatokat mutat. Bár az olyan mutatókban, mint a labdabirtoklás, passzok száma, passzpontosság, párharcok, amik valamilyen szinten egy csapat dominanciáját képesek kifejezni, mindben egyértelműen felénk nőtt a Felcsút. Ám a lövések száma, és azok pontossága mutat rá annak arra, hogy valóban létezik a meddő mezőnyfölény kifejezés: hiába kezdeményezett többet a hazai csapat, a kapunkra teljesen veszélytelenek voltak. Mi pedig a kevéske lehetőségeink közül egyet kihasználtunk, így elhoztuk a három pontot Felcsútról.

Az első hazai meccsünk sok tekintetben kiegyenlített volt: akad mutató, amiben mi nőttünk a Kövesd fölé, de például a párharcokat fájóan kis százalékban hoztuk. Összességében a statisztika is azt mutatja, hogy jogos pontosztozkodás született a találkozón.

Kedvenc ellenfelünk ellen megérdemelt győzelmet arattunk. Itt is az látszik, hogy a DVTK kapura teljesen veszélytelenül játszott, mi pedig meglehetősen pontatlanul próbálkoztunk, hiszen 18 lövésből csak 5 talált kaput.

A mumusunknak számító Viditől végre pontot csentünk, ami kis szerencsével lehetett volna három is. Jól látszik, hogy a labdabirtokláson (és az ezzel járó lényegesen több passzon) kívül semmiben nem nőtt fölénk a hazai csapat, igaz a második félidőben nagyon visszaálltunk, így futószalagon érkezetek a lehetőséget, és egy figyelmetlenség okozta a vesztünket a végén. Erre a teljesítményre azonban lehet építeni a későbbiekben.

Végezetül nézzük a legutóbbi meccsünket, amely alighanem már most pályázik a szezon egyik legjobb összecsapása címre. Amikor azt mondtuk a lefújás után, hogy ez a mentalitás a régi, Oláh Gabis időszakban látott Lokit idézte, akkor nem a levegőbe beszéltünk, és ezt a statisztika is alátámasztja. Régen játszottunk már olyan meccset, amin ekkora dominanciát láthattunk a mieinktől. Minden fontos mutatóban jóval-jóval az MTK fölé nőttünk, ezért is fájó, hogy mindezért csak egy pont járt, és azért is meg kellett szenvednünk a végén. Egy picit szerencse, egy pici pontosság és odafigyelés, és ez a meccs sima győzelem lett volna.

(Az adatok forrása: MLSZ adatbank)