LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

LokiZóna #5 – Ránk fér a pihenő

A válogatott szünet miatt ismét alkalma nyílik a csapatnak egy kis szusszanásra, nem úgy nekünk, ugyanis ismét jelentkezik a LokiZóna élő adása. Ezúttal első sorban arra keressük majd a választ, hogy mi miatt siklott félre az utolsó két meccsünk a korábbiakhoz képest.

A válogatott Észtország elleni meccse előtt mindenképp szeretnénk végezni, így a kezdés 19 órakor várható, az érintett témák pedig a következők lesznek:

  • röviden az előző adás óta eltelt bajnokikról, avagy hogyan teljesítettünk a négymeccses hadjáraton
  • mi okozta a Diósgyőr elleni kilátástalan produkciót
  • mi a mi stílusunk, avagy keveset passzoló csapat a Loki
  • pontrúgás specialisták lettünk, mi a receptje ennek a rengeteg rögzített helyzetből szerzett gólnak
  • mit várunk a Vasas elleni Magyar Kupa ütközettől
  • mire számítunk az évből hátralévő négy bajnoki mérkőzésen

Természetesen élő adásról lévén szó, ismét várjuk majd az adás során az általatok felvetett kérdéseket, témaötleteket is.