LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Célkeresztben a kapufa

Mumusunkhoz látogattunk, Szabó Edina csapatával, az Érddel mértük össze tudásunkat. Ezt az összecsapást az egész ország láthatta, ugyanis a találkozót képernyőre tűzte az M4 Sport. A folytatásban is kemény feladat vár a lányokra, szombaton a DKKA látja vendégül a DVSC-t.

Meglepetésként ért, hogy Hajdú B. István volt a mérkőzés kommentátora. Azt tudtam, hogy ez a sportág sem áll távol tőle, de az utóbbi időkben rendre Varga Ákos látta el ezt a feladatot szinte az egész EB-n és a hazai bajnoki meccseken is. Hajdú B. hozta a szokásos vicces megszólalásokat, poénokat. Futballközvetítései néha elfogultak, összességében mégis a hazai felhozatal egyik legjobbja. Na de a meccsről is beszéljek, ne csak a körítésről. Házi góllövőlistánk két éllovasa, Kovács Anna és Vantara-Kelemen Vica sem volt a helyzet magaslatán, jobbátlövőnk térdproblémái ellenére próbált a csapaton segíteni, ellenben csapatkapitányunk nem volt játékra alkalmas állapotban, megbetegedett hét közben. Így kissé foghíjas kerettel vágtunk neki a meccsnek. Sokat gondolkodtam, mely szóval lehetne leginkább jellemezni a találkozót, de nem jutottam dűlőre, így aztán arra vállalkozok, hogy leírom, mit is láttam. Az egész találkozón méltó ellenfelei voltunk az elmúlt években bronzérmeket halmozó Érdnek. Azonban a kritikus pillanatokban rendre rossz megoldást választottak játékosaink. Leginkább szélsőinkre hatott a ’Janurik-mágia’. Varsányi Nóri és Arany Rebi is több szinte tökéletes lehetőségből a kapust, vagy a kapufát lőtte telibe. Azonban nem csak jobbról, hanem balról sem sikerült eredményesebbnek lenni, Szabó Panna és Borgyos Panna is csak egy-egy alkalommal mattolta a házigazdák hálóőrét. A ki tud többször hibázni játékot egyértelműen Lotte Grigel nyerte. Dán irányítónk tizenkét próbálkozásából csak ötször járt sikerrel.

Ezt a meccset pontatlan játékunk miatt buktuk el, ehhez nem férhet kétség. Ebből persze lehet tanulni, sőt kell is. Abban biztos vagyok, hogy jó döntés volt az edzőváltás. Vili bá révén egy olyan szakember vette kezébe az irányítást, aki ismeri a játékosokat és tudja mit jelent a DVSC edzőjének lenni, mit jelent itt játszani. Ezt a szemlétet át tudja adni a lányoknak is. Azt is ki merem jelenteni, ha ezt a meccset két hónap múlva rendezik, akkor megnyerjük. Ezt a kijelentésemet arra alapozom, hogy végre működik a ’kémia’ az edző és csapata között. Az Érd nyert, mert higgadtabb volt, a fordulópontokból ők jöttek ki jobban. Ez megesik, mégsem lehetünk mérgesek a lányokra, mert küzdöttek, hajtottak. Kikaptunk, de ebből a vereségből merítve lehet a következő meccsekre összpontosítva javítani a hibákat. Csak egy picivel pontosabb támadójátékra van szükség. Kialakul ez is, érzem. Sok szép pillanat vár még ránk.

Érd – DVSC SCHAEFFLER: 29:25 (15-13)

A mérkőzés legjobbja Jelena Despotovic volt, aki ellenállhatatlanul kézilabdázott. Ezt várjuk tőled Jeca a szezon elejétől, mint amit Érden mutattál! Remek lövések, szép gólok, erőteljes védekezés! Szép munka, így tovább Jelena! Amikor 2017 decemberében visszatért hozzánk, rögtön ilyen játékkal rukkolt el a Békéscsaba ellen. Akkor a szezon hátralévő részében ezt láthattuk tőle, most ugyan nem december van már, de reméljük marad a jó formája montenegrói játékosunknak. Jelena az Érd elleni nyolc góljával felzárkózott a házi góllövőlista dobogójára, eddigi tizenegy meccsén harmincnyolc találatnál jár, Lotte Grigellel holtversenyben, egyetlen gólra a második Kelemen Évitől, bár a listavezető Kovács Annának még tizenhét gól előnye van. Egyébként az a legfontosabb, hogy csapatként szerepeljünk sikeresen, hogy aztán ki hány góllal járul ehhez hozzá az másodlagos.

Szombaton este ismét idegenbeli megmérettetés vár a piros-fehér hölgykoszorúra, ezúttal Dunaújváros a célállomás, a DKKA elleni összecsapással folytatódik nehéz sorozatunk. Jellemző ezen rangadókra, hogy inkább a pályaválasztó sikerére van nagyobb esély, bár az előző szezonban oda-vissza legyőztek minket az újvárosiak. Legutóbbi vendégszereplésünk alkalmával még Tone Tislej volt a vezetőedzőnk, Kovács Anna és Oguntoye Viktória pedig a Kohász sikeréért harcolt, ekkor még nem lépett pályára ellenünk a szülés után visszatérésre készülő Bulath Anita. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, sok minden változott mind a két csapat háza táján. Nézzünk körbe melyek a legfontosabb tényezők. Anna, Viki és Buli már a DVSC játékosa. Klujber Katrin szezon közben hagyta el nevelőegyesületét a Ferencváros kedvéért. Sérülés miatt kidőlt a csapat horvát gólfelelőse Camila Micijevic. Szegény embert az ág is húzza alapon az EB-n még Katarina Tomasevic is megsérült, így a kölcsönből visszatérő fiatal Csapó Kyrára és Vártok Ramónára hárul a DKKA kapujának őrzése. György László vezetőedzőnek tehát egyáltalán nincs könnyű dolga a csapat összeállításának tekintetében. Azonban nem csak sérültek és távozók voltak a Kohász együttesénél, hanem érkezők is. Sirián Szederke pont Debrecenből igazolt az Újvároshoz. Beállósunk távozása jótékony hatással volt Tóvizi Petra játékára. Elsőszámú lett ezen a poszton, és él is a lehetőséggel. Legyünk őszinték, ha Szedi marad, Bordás Réka valószínűleg most is Nyíradonyban kézilabdázna. Az élet azt igazolja, Szederke sem bánta még a váltást, épp a napokban hosszabbította meg szerződését a DKKA csapatával. Erdősi Ildikó és Ferenczy Fruzsina is ismét a Kohászt erősíti, bővítvén a variációs lehetőségeket. Ettől függetlenül igencsak szűkös keret áll a szakmai stáb rendelkezésére. Nem is brillíroznak ebben az idényben.

Eddig tíz meccsükön tíz egységet gyűjtöttek. Öt győzelem fűződik a nevükhöz: Békéscsaba (i), Eszterházy (i), MTK (o), Alba Fehérvár (o), Budaörs (i). Vereségeiket a Vác (i), Siófok (o), Győr (o), FTC (o), Kisvárda (i), csapatai ellen könyvelhették el. Velünk ellentétben a DKKA még versenyben van a Magyar Kupában is, ahol többek között a Siófokot is búcsúztatta. Legutóbbi négy bajnokijukat  egyaránt megnyerték, többnyire alsóházi csapatok ellen. Ennek a sorozatnak köszönhetően egyre jobb lelkiállapotban vághatnak neki a meccseknek, az utóbbi időkben rendeződni látszik formájuk. Kulcsfigura ebben Szekerczés Luca aki már hatvannyolc találatnál jár a bajnoki pontvadászatban. Második helyen áll a házi tabellán Kazai Anita harmincegy góllal, a dobogóra még a Ferenczy – Szalai kettős fér fel egyaránt huszonkilenc találattal.  Összegezve az aktuális formát tekintve a hazaiaknak áll a zászló, de láttuk a mieink legutóbbi összecsapásait, látható volt a fejlődés Vili bá keze munkája egyre jobban fellelhető a lányok teljesítményében. Igazi rangadó lesz ez az összecsapás, melynek tétje ugyan „csak” két pont, de ennél többet ér egy diadal. Amire csak akkor lehet esélyünk, ha sokkal pontosabban célzunk, mert ennyi kapufával nem lehet meccset nyerni egy kiesőjelölt csapat ellen sem, pláne nem egy ki-ki mérkőzésen. Remélhetőleg csapatkapitányunk is meggyógyult betegségéből és Kovács Annát sem hátráltatja semmi a teljes értékű munkavégzésben. A bizonyítási vágy biztos fűti Annát, reméljük jól megszórja volt csapatát. Az biztató, hogy lassan Punko is felveszi a ritmust, az elmúlt fordulókban, mikor pályára lépett sérülése után, gólt szerzett. Először egyet majd kettőt, harmadik alkalommal hármat. Vajon folytatódik-e ez a növekvő tendencia? A választ megtudjuk szombaton este. Az összecsapást ezúttal a DVSC Youtube csatornáján lehet majd figyelemmel kísérni.

Zárszóként Triffa Ági meccs utáni nyilatkozatából idézek: „Mindent megpróbálunk annak érdekében tenni, hogy ez a Debrecen újra a régi fényében tündököljön!”

K&H Liga Női NB I. 12. forduló:
2019. január 12. 18:00
Dunaújváros, Városi Sportcsarnok

DKKA – DVSC SCHAEFFLER

Játékvezetők:  Altmár Kristóf – Horváth Márton

Hajrá Loki! Hajrá Debrecen!

Iceman

(képek: dvsckezilabda.hu)