Új sorozatunkban olyan furcsa, helyenként kínos, vagy épp vicces sztorikat elevenítünk fel a DVSC múltjából, ami nagy jelentőséggel bírt a jövőre nézve, mindenki számára megmosolyogtató, vagy szimplán abszurd, üde színfoltja volt a honi labdarúgásnak, ahol mint tudjuk bármi is megtörténhet. Az első részt mi mással is nyithatnánk, mint a csapat történelmét leginkább befolyásoló BKV Előre sztorival, avagy hogyan maradhatott NB I-es a Loki 2001-ben.
Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy ezen rovatunk célja nem a klub lejáratása, mint ahogyan az esetleges kínos történeteket sem a klub ellen szeretnénk felhasználni. Célunk nem más, mint a múltidézés, a magyar foci abszurd történeteinek felidézése. Írásainkban tények mellett feltételezések és pletykák is szerepelhetnek, ezeket mindig külön kiemeljük majd.
Kezdjük a történetünket 2000 nyarán. A DVSC a hatodik helyen zárta az előző idényt, és semmi jel nem utalt arra, hogy történelme 28. élvonalbeli szezonjában komoly baj érheti. Az mondjuk némileg érthetetlen volt, hogy a vezetőség nem hosszabbította meg a sikeredző Garamvölgyi Lajos nyáron lejáró szerződését, így az új szezonnak Komjáti András irányításával vágott neki a Loki. Azt napjainkban is megszokhattuk, hogy az MLSZ szereti évről évre átalakítani a honi pontvadászatot, nem volt ez másképp akkoriban sem: az 1999/2000-es szezonban még 18 csapat alkotta az NB I-et, ám a visszalépések és átalakítások miatt a következő kiírásra már csak 16 csapat maradt. Nem sokáig, ugyanis meglehetősen furcsa kiírást alkotott meg a szövetség: a mezőnyt két nyolcfős csoportra osztották, mindenki játszott mindenkivel kétszer, így a 14 fordulós őszi szezon jelentette az alapszakaszt, amely után mindkét csoport utolsó két (!) helyezett csapata már a téli szünet előtt búcsúzott az élvonaltól. A maradék 12 csapat a tavasszal már összevontan küzdött a bajnoki címért, a nemzetközi indulásért, és persze a bennmaradásért, ugyanis az utolsó két csapat búcsúzott – összesen tehát hat együttes. Minderre azért volt szükség, mert a következő szezonban már 12 csapatos bajnokságot tervezett az MLSZ…
Nem kezdte jól az alapszakaszt a csapat, hiszen a csoport favoritjának számító MTK otthonában 2-1-es, majd az Újpest vendégeként megalázó 8-3-as vereséget szenvedtünk. Ez utóbbi már személyi változással is járt, hiszen Balassa Pétert kitette a vezetőedző a keretből. A folytatásban rendeződni látszódott a helyzet, hiszen zsinórban három győzelem következett, majd a Kerekes-Bajzát csatárduó vezérletével (19 gólig jutottak ketten) a bravúrosnak mondható negyedik helyen zárta az őszt a csapat (a 2-3. helyen végző Újpest-Vasas páros csak kettővel gyűjtött több pontot nálunk), így megmenekültünk – egyelőre.
A tavaszi folytatás azonban tragikusan alakult. A téli ciprusi edzőtábor után hidegzuhanyként ért mindenkit a nyitányon elszenvedett 4-0-s vereség az MTK ellenében. A hetedik forduló után a 12., tehát az utolsó helyen állt a csapat, amit nem tűrt el a vezetőség és menesztette Komjáti Andrást. Utódja az „ősdebreceni” Pajkos János lett. A váltás kezdetben a bajnokságban némi javulást eredményezett, ennél is látványosabb volt azonban az, amit a kupában produkált a csapat, hiszen a Dunaferr, az Újpest és a Tatabánya legyőzésével a döntőig menetelt a gárda, ahol a Videoton várt ránk ellenfélként. A bajnokságban viszont továbbra is szenvedett a csapat, ráadásul kétes bírói ítéletek (és akkor finoman fogalmaztunk…) is hátráltatták a Pajkos-legénységet. A május 26-i, 18. fordulóban esedékes DVSC – Újpest mérkőzés például botrányosra sikeredett. Egy korábbi cikkünkből idézek, mely ezt a mérkőzést elevenítette fel: „Kiss Béla egyértelműen elfújta a meccset. Bajzát és Kerekes találatával két góllal vezettünk, utána azonban három gólt érvénytelenített a játékvezető les címén, majd nem ítélt meg egy jogos tizenegyest a javunkra. A második félidőben Galaschek 5 perc alatt egyenlített, sőt a 75. percben egy erősen vitatható gólt megadott az Újpestnek, amivel már náluk volt az előny. Ezt Radojicsics még kiegyenlítette a 90. percben, ám nem figyeltünk a végén. Herczeg lépett ki a védők közül, elhúzta a labdát Baloght mellett is, és az üres kapuba gurított. 4-3 oda, a lefújás után pedig elszabadultak az indulatok. Néhányan a pályára rohantak az ultrák közül, s egy közel kétezres tömeg egy órán át tüntetett.”
Ezt követően kikaptunk a Dunaferr ellen, kilátástalan helyzetünkön pedig a Sopron elleni 3-1-es siker sem sokat javított. Idő közben lejátszották a kupadöntőt, amit 5-2-re nyertünk meg a Vidi ellen, erről annak idején ebben a cikkben már megemlékeztünk. A kupadöntő előtt már felröppentek olyan hírek, hogy kiesés esetén a DVSC megvásárolná az NB I-es szereplés jogát a BKV Előrétől, amennyiben a fővárosi együttes szerezné meg az NB I/B Keleti csoportjának bajnoki címét: „A BKV Előre anyagi gondok miatt állítólag nem vállalná az első osztályú részvételt, és Debrecenben sokan azt is tudni vélik, hogy a DVSC elöljárói már tárgyaltak a BKV Előre vezetőivel az esetleges jog átadásáról. Ezt azonban – érdeklődésünkre – határozottan cáfolja ifjabb Makray Balázs, a debreceni klub ügyvezető igazgatója. A versenykiírás azt teszi lehetővé, hogy a másodosztály bajnokának visszalépése esetén a jobbik helyen végzett kieső kapjon jogot az élvonalbeli tagságra.”
Az utolsó előtti fordulóban úgy utaztunk Kispestre, hogy ha nem győzünk, akkor matematikailag is kiesünk. A kispestieknek már mindegy volt a meccs, ők így is, úgy is a középmezőnyben végeztek, ezért a honi viszonyokat ismerve joggal feltételezhető volt, hogy valami háttéralkuk is szövődhetnek a két csapat között. Olyannyira komolyan vehető volt ez, hogy a Sportfórum internetes oldal arról számolt be akkoriban: Mészöly Kálmán a Hivatásos Labdarúgó Liga alkalmazottjaként a meccs előtt az öltözőben arra kérte a kispesti játékosokat: játsszanak tisztességesen, teljes erőbedobással, a futball becsülete érdekében Az eltiltásokkal tizedelt Loki 0-0-t játszott, így matematikailag is eldőlt, hogy kieső helyen végez. A Nemzeti Sport így írt másnap a búcsúról: „Az, amit az ember nem tudott elképzelni Debrecenben, az szerda este bekövetkezett. Akkor pedig nem akarták elhinni. Látszott az öltözőfolyosón üveges szemmel révedező vezetőkön, az üres tekintetű játékosokon, hogy hiába lebegett a fejük felett hetek óta a kiesés fenyegető réme, erre a percre képtelenek voltak felkészülni. Rettenetes lehetett szembesülni azzal, hogy nincs tovább, az utolsó esély is elúszott, hiába a szép kupagyőzelem, vége, irány a másodosztály.”
Az utolsó fordulóban így már az asszisztálás maradt a Fradi bajnoki címéhez az Oláh Gábor utcán (ennek körülményei is megérnek egy külön misét…). A vezetőség (élén az akkoriban színre lépő új befektetővel, Szima Gáborral) viszont olyannyira bízott a kedvező ítéletben, hogy a licenszkérelmet az NB I-re adta le a csapat. Az utolsó forduló másnapján olyan cikk jelent meg a Nemzeti Sportban, amely arról számolt be, hogy a másodosztály Keleti csoportjában időközben bajnoki címet szerző BKV Előrét működtető BKV Rt. elnöksége arról tanácskozik: elvállalja-e az NB I-es szereplést. A sportnapilap hozzá is tette nyomban az értesüléshez: a BKV Előre visszalépése esetén nem a mögötte második helyen végző csapat, hanem a legjobb kieső, vagyis a Debrecen veheti át a helyét. Azt természetesen minden érintett tagadta, hogy a két klub között kapcsolatfelvétel történt volna. Tény ugyanakkor, hogy akkoriban a DVSC rendre azt kommunikálta: már több híres-neves játékossal vette fel a kapcsolatot, akiknek az esetleges Debrecenbe igazolása annak függvénye, hogy az élvonalban marad-e a Loki, vagy sem. Köztük volt Sándor Tamás és Dombi Tibor, a két korábbi debreceni helyi hős is, akiknek hazatérésétől sokat várt a klubvezetőség. És az is némi gyanakvásra ad okot, hogy az utolsó forduló előtt a debreceni Városi Televízióban Kósa Lajos polgármester azt mondta: „A klub vezetői gőzerővel azon munkálkodnak, hogy megmaradjon az NB I-es tagság”.
Sokat nem kellett várni arra, hogy elérkezzen ez a pillanat. Néhány nappal a bajnokság befejezése után a BKV Előre hivatalosan közölte: a csapat nem indul el az élvonalban. Az NB I-ben megüresedő hely betöltéséről a labdarúgóliga elnöksége dönthet, amely a szabályok alapján a Debrecent kérte fel a nevezésre, és a klub örömmel eleget is tett ennek a felkérésnek. „Nincs pénz, ez a kegyetlen tény. A pálya felújítása és a minőségi játékosok vásárlása jelentős összeget emésztene fel, erre pedig a BKV-nak jelenleg nincs kerete” – idézte a Nemzeti Sport Aba Botondot, a BKV Rt. vezérigazgatóját, aki tehát anyagi okokkal magyarázta a döntés hátterét. Dajka László, a BKV Előrét feljuttató vezetőedző nem fogadta kirobbanó örömmel a visszalépést: „Nem ma jöttem le a falvédőről, úgyhogy nem lepett meg a döntés. Ezzel együtt nagyon elkeseredtem, mert mi mindent megtettünk a sikerért. Egy ilyen határozat után az edző lelkesedése is megkopik. Szerencse, hogy vége a bajnokságnak, hiszen most nehéz lenne felpörgetni a futballistákat…”
Szóbeszédek szerint nem csak egyszerűen arról volt szó, hogy a BKV Előre nem vállalta az első osztályban szereplést, hanem a DVSC konkrétan fizetett az NB I-es licenszért a fővárosi csapatnak, mi több, a klub képviseletében egy önkormányzat közeli kisebbségi tulajdonos személyesen adta át az összeget a sárga-kékek képviselőinek. Az FFT több akkori érintettet is megkérdezett napjainkban, hogy hogyan emlékeznek vissza a történetre. Debrecenből a klubot akkoriban működtető cég igazgatója, Makray Balázs és a csapat egyik sztárja, a válogatott Böőr Zoltán, míg a BKV Előrétől az akkori vezetőedző, Dajka László (a sors fintora, hogy egy évvel később rövid ideig a DVSC edzője is volt) mondta el a véleményét.
Makray Balázs: „Susmogták, hogy a BKV nem akar majd feljutni, de mi úgy játszottunk, hogy a pályán akarunk bennmaradni. Ugyanakkor az Újpest ellen hat gólt szereztünk, de csak hármat adtak meg, a Sopron ellen a nyolc perc hosszabbítás alatt kaptunk gólt.”
Böőr Zoltán: „Ha akkor kiesünk, biztos, hogy nem lenne most hétszeres bajnok a DVSC, nem jött volna haza Dombi Tibi és Sándor Tomi, nem állt volna össze a későbbi sikercsapat alapja.”
Dajka László: „A debreceni konstrukció működőképes volt, valószínűleg jöttek volna a sikerek amúgy is, csak sok év csúszással. Én nem tudtam elfogadni, hogy nem tesszük próbára magunkat az NB I-ben, ezért a vezetőség döntése után lemondtam.”
A nyáron pedig vezetőségváltás történt, Szima Gábor lett a csapat többségi tulajdonosa, az önkormányzat pedig ettől fogva csak kisebbségi tulajdonosként vett részt a csapat működtetésében. Az anyagi viszonyok is rendeződtek, a klubnál a törvényi minimumra, 20 millió forintra csökkentették az Rt. törzstőkéjét, a DVSC Futballszervező Rt.-nek pedig nem volt lejárt határidejű tartozása. A tulajdonosi viszonyok rendezése és az anyagi helyzet stabilizálása pedig rövid távon eredményeket hozott: bár egy évvel később még csak épp hogy bennmaradt a csapat az NB I-ben, a 2002-2003-as idényt már a dobogón zártuk, egy évvel később már harcban voltunk a bajnoki címért (annak elvesztésének körülményeiről egészen biztosan írunk még a rovat keretein belül), 2005-ben pedig meglett a hőn áhított bajnoki elsőség a csapat történetében először.
Ami pedig azután következett, azt már mindenki ismeri: összesen hét bajnoki címet gyűjtött be a csapat tíz éven belül, és megmérettette magát a Bajnokok Ligája, valamint az Európa Liga csoportkörében is. Hogy mindezek összejöttek volna-e a BKV Előre visszalépése nélkül, azt sosem fogjuk megtudni, viszont 2009-ben nem véletlen élcelődött úgy a Fradi tábor a DVSC – FTC mérkőzésen egy molinós kiírással, miszerint: „A BKV Előre elhozta nektek a Liverpoolt”…
(Vitos György: 110 éves a DVSC-TEVA! c. könyve és az FFT cikke nyomán)
