LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Lesállás – Csatárok

Sokat szoktunk beszélni a keretünk összetételéről, a játékosaink egyéni képességeiről, a csapat gyengébb szekcióiról. Különösen az átigazolási időszakban aktuális ez, amikor a legfanatikusabbak ébredés után egyből azt ellenőrzik, nem-e érkezett a csapathoz egy új reménység? Ebbe a világba kalauzolunk el titeket Játékosfigyelő rovatunkkal, mely a Lesállás fantázianevet kapta.

A rovat áttekintése

A remény, a remény, a remény. Háromszor is. Mert a remény teljes mértékben átjárja ezt az időszakot. Reménykedünk, hogy olyan játékos érkezik, akin első pillantásra látszik: jó irányba lökheti a csapatunkat. Reménykedünk, hogy olyan döntés született, mely egyformán jó klubnak és játékosnak. És végül reménykedünk, hogy a játékos beváltja a hozzá fűzött titkos ígéreteket, vagy pozitív csalódást okoz.

De a szurkolónak a dolga rendkívül egyszerű. Olyan könnyű azt mondanunk, hogy kell egy balhátvéd, most azonnal. Közben pedig ott vannak az egyéb igények, például ne legyen túlkoros, sérülékeny, de örülnénk a magyarnak, ha pedig saját nevelés, az még jobb lenne. Persze legyen minőségi igazolás is, akit akár egyből a kezdőbe dobhatunk. Szívesen jöjjön ide és akár a hosszútávú jövőjét is a Debrecenben képzelje el. Ne játsszon korábban ősi riválisnál és emberileg is legyen szerethető. A fizetési igénye pedig illeszkedjen a lehetőségeinkhez. Be kell látnunk, az, hogy mindez klappoljon, túl nagy elvárás. Különösen akkor, ha nyílt politikánk, hogy az ingyen megszerezhető játékosokra utazunk.

Azért, hogy ne csak mondogassuk, hogy új játékos kell bizonyos posztokra, e rovat beindítása mellett döntöttem. Ennek célja nem más, mint konstruktívan hozzáállni a kérdéshez és megvizsgálni a Loki által elérhető játékosok névsorát és a velük járó lehetséges kockázatokat. Kipróbálom kicsit, milyen egy statisztikai adatokkal foglalkozó scout élete és megvizsgálom, adott pozíciókban kit ajánlanék be a csapathoz, akit érdemes alaposabban megvizsgálni, majd a szerződtetésén elgondolkozni.

A csatár pozíció és a szűrési feltételek

A rovat második részeként a DVSC másik kritikus pozíciójára keresek labdarúgót. Coulibaly óta ugyanis nem volt igazán klasszis csatárunk. Tisza, Volas, Seydi, Castillion, Balogh, Handzic, Suk, Takács, Tabakovic, Avdijaj – csak néhány név, akik próbálták feledtetni Adamot, több-kevesebb sikerrel. Hogy mennyire szükségünk lenne egy helyzeteit nagy százalékban kihasználó csatárra, jól mutatja az alábbi statisztika:

Az NB I-es házi góllövőlistánk élén szereplő játékosaink:
2012-13: Coulibaly, 18 gól (0,6/meccs)
2013-14: Sidibe, 10 gól (0,33/meccs)
2014-15: Tisza, 7 gól (0,23/meccs)
2015-16: Horváth és Tisza, 6-6 gól (0,18/meccs)
2016-17: Holman, 7 gól (0,21/meccs)
2017-18: Tabakovic, 12 gól (0,36/meccs)
2018-19: Takács, 6 gól (0,31/meccs – az eltelt 19 meccsen)

A fenti lista alapján is kirajzolódik, miért volt elképesztően nagy veszteség Tabakovic nyári kiesése… Bár idén Takács góltermelésére kevesebb panasz van, játéka mégis akadozó; Avdijaj pedig hiába jó mezőnyben, azonban nem klasszikus befejezőcsatár, ami egyetlen szerzett gólján is meglátszik. Ami tovább nehezíti helyzetünket, hogy Tabakovic és Avdijaj szerződése is lejár a nyáron, ha pedig nem szerezzük meg őket hosszú távon, mindenképp szükségünk lenne egy klasszis csatárra. Azt azonban jó tudni, hogy a piacon mindig a csatárok kivásárlási és fizetési értéke a legmagasabb, így itt sokkal kevesebb lehetőségei vannak egy kisebb büdzsével rendelkező csapatnak.

Ennek ellenére a mostani keresés után 75 labdarúgót találtam, akik megfeleltek az előzetes elvárásaimnak. Mik voltak ezek? Az első szűrés után csak azok a játékosok maradtak, akiknek a szerződése most télen, vagy 2019 nyarán lejár, hogy ingyen igazolható legyen – jelenleg csak őket engedhetjük meg magunknak. A második szűrésben a 22-30 éves korosztályt választottam ki, mert hosszútávú megoldásra lenne szükségünk, de erre a pozícióra mindenképp tapasztaltabb játékost keresnék. A harmadik szűrésben azt vettem alapul, hogy játszott-e 2018-ban legalább 5 mérkőzésen saját bajnokságában: partvonalon kívüli, sérülékeny, még bizonyítási lehetőséget nem kapó játékosokra nincs szükségünk. A negyedik szűrés a játékos egyetlen mutatójára vonatkozott: 0.6-os gólátlag pályáralépésenként (ez kicsivel több az átlagnál).

Mint látható, túlzott elvárásaim nem voltak, a rovattal az a célom, hogy a DVSC számára jelen helyzetben valóban elérhető, potenciálisan leigazolható játékosok közül szemezgethessek. A szűrés utáni névsor legismertebb tagja és egyben legjobb játékosa a Nizzában játszó Balotelli, a Mönchengladbachban idén sérülés miatt nem játszó csatár, Drmic, valamint a Willem II spanyol labdarúgója, Fran Sol. Természetesen őket nem gondolom reálisan megszerezhető játékosnak, de talán jól érzékelteti, hogy milyen listát sikerült összeállítanom, ha ők vannak az élén.

8 csatár a kalapban – és egy meglepetésvendég a végén

A sok-sok szövegelés után jöjjenek végre azok, akiket leginkább elérhetőnek tartok és erősítésnek érezném!

1) Lawrence Shankland – AYR United, 23 éves
A skót másodosztály megnyeréséért küzdő csapatban Shankland igazán él mint hal a vízben, rendkívül gólérzékeny, 18 meccsén 18 gólt szerzett eddig, a skót kupában pedig 6 meccsen 9 gól a mérlege. 2011/12 óta a skót 2-4. osztály között váltakozó csapatokban összesen 205 mérkőzésen 94 gólnál és 34 gólpassznál jár. Legutóbb a Dundee United-nek vágott egy négyest, a gólokból leszűrhető, hogy mind fejjátékban, mind labdakezelésben remek játékosról beszélünk. Bár csak kis esélyét látnám, hogy elhagyja Skóciát, egy próbát mindenképp megérdemelne, hogy leüljünk vele egy beszélgetésre, hiszen májusban lejáró szerződését még nem hosszabbította meg.

2) Daniel Hanslik – Wolfsburg II, 22 éves
A 186 centis játékos a Wolfsburg második csapatának játékosa, a német negyedik és ötödik osztálynál fentebbi ligában még nem szerepelt. Ezekben közel meccsenkénti 1 gólos átlaggal rendelkezik (idén 21 meccs, 19 gól), annak ellenére, hogy nem csak csatárként, hanem olykor szélsőként is számítanak rá. Bár Németországban játszik, biztosan hatalmas lehetőségként élné meg egy elsőosztályú klub megkeresését is, még akkor is, ha az magyarországi. Kétéves szerződése a zöldeknél júniusban lejár.

3) Dimitrios Diamantopoulos – Arisz Szaloniki, 30 éves
Bár gondolhatnánk, hogy a görög elsőosztály középcsapatától miért jönne el Magyarországra bárki is, de dupla D eddig leginkább csak a második vonalban vitézkedett (138 meccs, 55 gól), idén pedig hiába van a csapat első keretében, csak két meccsen kapott szerepet, csereként (összesen 25 perc alatt lőtt is egy gólt). Az ő leigazolása nem tűnne olyan hatalmas húzásnak, tipikus kukázás lenne, elvégre benne jár a korban, és még azért olyan nagyon nem tudott bizonyítani, ennek ellenére mindenképp a lehetőségek közé sorolnám.

4) Marko Roginic – NK Nafta, 23 éves
A szlovén másodosztályban játszott az idei és tavalyi szezonban, előtte homály fedi múltját. Ez utóbbi, ami miatt nem vagyok igazán elégedett adataival, pedig a szlovén második vonalban 42 meccsen 27 gólja figyelemre méltó.

5) Ali Sowe – CSKA Sofia / Chievo Verona, 24 éves
Tipikus olaszos sztori az övé. 2013-ban látott benne valamit a Chievo és leigazolta az akkor 19 éves játékost, sőt, az Atalanta és a Torino ellen be is cserélte. Serie A-s múltja ebben ki is merül. A következő szezonban a másodosztályban 35 meccsen 5 gólig és 5 gólpasszig jutott, de ez nem győzte meg a csapatát, így innentől kezdve beindult a kölcsönhadjárat. 7 másod- harmad- és negyedosztályú olasz klub is kölcsönvette fél- és egy éves időszakokra, így azonban mindenhol csak kiegészítő, vagy kisegítő szerepkörben játszott. 2016/17-ben a harmadosztályban ismét hallatott magáról 6 góljával így egy évvel később kiléphetett a csizmából, és Albániáig meg sem állt. Ott a Skenderbeuval az Európa Liga csoportkörében 5 meccsen 2 gólt a bajnokságban pedig 33 meccsen 21 (!) gólt termelt. A kölcsönszerződése azonban ismét lejárt, a Chievo pedig idén a CSKA Sofiának adta kölcsön. Ott azonban ismét csak csereként számítottak rá, a bolgár bajnokságban az eddigi 20 fordulóból csak 12 meccsen játszott, de egyet sem végig, összesen három gólig jutva 395 perc alatt.

Az egyébként nem csak ékként, hanem korábban bal oldali szélsőként is játszatott gambiai-olasz kettős állampolgár mindenképpen megérne egy kísérletet: ha az albánoknál, ahol középcsatárként számítottak vele képes volt az extra teljesítményre, akkor ha nálunk csak feleannyi gólt termelne is azt mondanám: megérte leigazolni.

6) Anthony Pilkington – Wigan, 30 éves
Hű de jó kis fogás lenne! Pályafutása már lefelé tart, de érdemes végignézni, hol járt eddig. 2006-ban az angol negyedosztályból indulva öt év alatt egészen a Premier League-ig robotolt, ahol három idény során 75 meccsen 14 gólt szerzett a Norwich színeiben. 2014 óta az angol másodosztályban játszik, de góltermelése nem volt az igazi (a Cardiffban 3 idény alatt 83 meccsen 19 gólt szerzett), ezért a Wiganhez szerződött, de abban nem lelt sok örömet, idén csupán egy decemberi meccsen kapott lehetőséget. Szerződése júniusban lejár, innen pedig már csak lefelé vezethet az angliai karrierje – kérdés, hogy elhagyná-e az EU-ból kilépő szigetországot.

7) Elvir Koljic – Craiova, 23 éves
A román élvonalban játszó játékos korábban éveken át bosnyák elsőosztályú csapatokat erősített, bár a 16/17-es idényt kivéve sosem volt kulcsszereplő. Tavaly a Lech Poznanban próbálkozott, de csak 5 meccset, összesen 64 perc lehetőséget kapott. Idén a Craiovához igazolt, ahol az első 8 meccsén egyből 8 góllal indított, majd novembertől kezdve a csapatba sem került be. Bár nem találtam erről információt, lehetséges, hogy kiújult az egy éve Lengyelországban összeszedett bokasérülése. Alapos vizsgálat után adnék lehetőséget a 191 centi magas játékosnak.

8) Horváth Zoltán – Kisvárda, 29 éves
A lista most sem maradhat magyar játékos nélkül, bár tény, most sokkal kisebb a választék. Horváth Zoltán megszerzésére azonban igen komoly esély mutatkozhat, ha a Kisvárda kiesik az idény végén. Kérdés, hogy valóban szükségünk van-e rá és közel 2 méteres magasságára. A klasszikus befejezőcsatár volt már a mi játékosunk, de 2013-ban pár hét alatt már ki is tettük a csapatból, mivel bundagyanú vetődött fel az Eger színeiben játszott korábbi meccseivel kapcsolatban.

„A nyáron Debrecenbe igazolt Horváth Zoltánt a tegnapi napon gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesten, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelezettségszegéssel elkövetett vesztegetés ügyében. A játékost három korábbi, még az Eger színeiben lejátszott mérkőzés eredményének jogellenes befolyásolásában való részvétellel gyanúsítják. A DVSC a mai nappal a játékos szerződését közös megegyezéssel felbontotta.” 2013.08.23

Pedig a 3 NB I-es meccsén gólt is szerzett nálunk és úgy tűnt, hogy kiváló játékosra leltünk.

De mennie kellett, így pár évnyi osztrák kitérő után 2016-ban tért haza, a másodosztályú Kisvárda labdarúgója lett, ahol két idény alatt 46 meccsen 17 gólig jutott, idén pedig az NB I-ben 16 meccsén 4 gólt és 4 gólpasszt jegyzett, többek között nekünk is betalált. Vajon egy jobb csapatban az ő mutatói is megemelkednének?

+1) Nos, jöjjön a beígért meglepetés, aki nem más, mint Haris Tabakovic.

Így van, a szűrés alapján a saját játékosunk is bekerült a legjobb lehetőségek közé. Nyáron lejár a szerződése, magas gólszámmal rendelkezik és még csak 24 esztendős. Nem kell bemutatni senkinek, már bizonyított. Nagyon sok cifra dolgot láttunk már Debrecenben, így teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy szerződését nem hosszabbítjuk meg, pedig az elérhető összes opció közül Tabakovic lenne talán a legjobb választás, még ha vannak nála ígéretesebb lehetőségek is. Csak abban bízom, hogy tavasszal ismét láthatjuk játszani, és 1-2 hónap elég lesz arra, hogy a vezetőség elé toljon egy hosszabbítási ajánlatot. Ha csak egy kívánságom lehetne 2019-re, akkor azt kívánnám: játszunk ismét nemzetközi tétmeccset a Nagyerdei Stadionban, ahol győzünk Tabakovic góljával.

Zárszó

Remélem, hogy nem untattalak titeket a hosszú elbeszélés és a többnyire ismeretlen játékosok bemutatása ellenére. Ha úgy érzitek, van értelme a rovatnak és más pozícióban is megvizsgálnátok velem a kínálkozó lehetőségeket, írjátok meg kommentben melyik az a poszt, ami legjobban érdekel titeket!

Hajrá Loki! Kell a gól!
Csibu