LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Loki akták #2 – Az évszázad öngólja

Új sorozatunkban olyan furcsa, helyenként kínos, vagy épp vicces sztorikat elevenítünk fel a DVSC múltjából, ami nagy jelentőséggel bírt a jövőre nézve, mindenki számára megmosolyogtató, vagy szimplán abszurd, üde színfoltja volt a honi labdarúgásnak, ahol mint tudjuk bármi is megtörténhet. A második részben felidézzük, hogy milyen nem mindennapi körülmények között jutott tovább a Magyar Kupa legjobb 4 csapata közé a DVSC 2008-ban.

A DVSC zsinórban három bajnoki címet szerzett 2005 és 2007 között, így háromszoros bajnokként, egyúttal címvédőként vágott neki a 2007-2008-as szezonnak. A bajnokságban komoly kihívónknak bizonyult a fiatalokkal teletűzdelt MTK, amely el is orozta előlünk a szezon végén a bajnoki címet, mindössze két ponttal megelőzve minket. A történethez még hozzátartozik, hogy Miroslav Beránek vezetőedző távozott a csapattól 2007 novemberében, így a szezon közben a későbbi sikeredző Herczeg András vette át a csapat irányítását. A sztori szempontjából sokkal fontosabb volt a Magyar Kupa az évi kiírása, melyben szépen menetelt a csapat: a legjobb 32 között a Kecskemétet búcsúztattuk (4-2), majd a nyolcaddöntőben a Kaposvölgyét összesítésben 11-4-el ejtettük ki (5-2, 6-2). A legjobb nyolc között már keményebb dió következett, az akkoriban FC Fehérvár néven futó Videoton személyében.

Az odavágót Székesfehérváron rendezték március 19-én, ahol Szűcs István korai, harmadik perces kiállítása miatt szinte végig emberhátrányban játszva 2-1-es vereséget szenvedtünk, amely a körülményeket tekintve jónak volt mondható. Az egy héttel később rendezendő visszavágón így győzelmi kényszerben léptünk pályára. Ennek fényében erős csapatot küldött pályára Herczeg András: Balogh J. – Bernáth, Bíró P., Komlósi, Takács Z. – Czvitkovics, Leandro, Kiss Z., Huszák – Bogdanovics, Kerekes. Nagyon hamar átvettük a kezdeményezést, és már az első félidő derekán, a 31. percben megszereztük a vezetést Bogdanovics révén, ami akkor már továbbjutást ért. Az 55. percben Kerekes megduplázta az előnyünket, és mivel a vendégek semmi veszélyt nem jelentettek a kapunkra, így páholyban érezhettük magunkat. Csakhogy a 84. percben a fehérvári csapatkapitány, Koller Ákos a semmiből szépített, így hosszabbításra állt a párharc. Pillanatok alatt ritmust váltottunk, és két perc sem kellett, hogy tizenegyest harcoljunk ki (ki más, mint Dombi Tibi).

A büntetőhöz kissé érthetetlen módon balhátvédünk, Takács Zoltán állt oda. Bár nem számított rossz pontrúgónak (több esetben ő végzett el baloldali szabadrúgásokat és szögleteket is), de a pályán volt Bogdanovics, Czvitkovics és Sándor Tamás is, ennek ellenére ő vállalkozott ítélet végrehajtónak. És akkor az Oláh Gábor utcai stadion nagyjából 4000 fős közönsége olyat látott, amit sem előtte, sem utána: Takács gyengén lőtt büntetőjét fogta Sebők Zsolt, a kipattanóra pedig a vendégek csereként beállt szlovák légiósa, Pavol Durica ért oda elsőként, aki pánikszerű megoldásként ki akarta bikázni a labdát szögletre, csakhogy pechére olyan balszerencsésen találta el, hogy védhetetlenül vágódott a kapufa érintésével a saját kapujába a labda. A mérkőzést közvetítő Matuz Krisztián és Zombori Sándor is értetlenül nézték az esetet, de jól emlékszem, mi ott a stadionban percekig nem kaptunk levegőt a nevetéstől. És rajtunk kívül jó páran voltak még így ezzel, hiszen ezek nem mindennapi jelenetek voltak. A magyar foci minden szépsége és abszurditása benne volt abban, hogy a kipattanó labdát az ellenfél védője bebikázza a saját kapujába. Érdemes megnézni a felvételen, hogy hogyan reagáltak a csapatok: a mieink hirtelen azt se tudták, hogy hogy örüljenek, sőt, örüljenek-e egyáltalán, míg a fehérváriak egy emberként fogták a fejüket, egyesek a földre rogytak.

Nem véletlenül, hiszen ezzel a találattal már ismét mi álltunk továbbjutásra, és a sokkból nem is tudott felocsúdni a vendégcsapat, így a lefújásig már nem változott az eredmény. Hogy mennyire fontos volt ez a nevetséges gól a mi szempontunkból, azt jól mutatja, hogy az elődöntőben 10-1-es összesítéssel búcsúztattuk az Indegrál-DAC együttesét, a kétmeccses döntőben pedig 9-1-el diadalmaskodtunk a Honvéd ellen. Az elbukott bajnoki cím ellenére tehát legalább egy kupagyőzelemmel vigasztalódhattunk, amihez kellett ez a Durica öngól.

Sokan egyébként Tokody Tibor 2001-es öngóljához hasonlították a találatot, kétségtelen, mindkettő érthetetlen, egyúttal nevetséges volt. Az újpesti támadó később úgy emlékezett vissza a kapitális hibájára, hogy hirtelen azt hitte, hogy az ellenfél kapuja előtt van, ezért szándékosan tüzelt a hálóba – pechére a sajátjába. Durica esetében aligha állhatott fenn ez az eshetőség.

A találatnak persze komoly utóélete lett, természetesen bejárta a világhálót, számtalan országban mutatták be a nem mindennapi találatot. A YouTube-on megtalálható felvételek közül a legrégebbinek több, mint 300 ezres megtekintettsége van. A dehir.hu a vicces öngól tízéves évfordulója alkalmából tavaly megkérdezte Dombi Tibort és Herczeg Andrást, hogy ők hogyan emlékeznek a jelenetre:

Dombi Tibor: „A tizenegyest rúgó Takács Zoltán is rámozdult a kipattanó labdára. Úgy tűnt, egyszerre érnek oda, s összerúgnak Takáccsal. Durica ezért erre számítva más szögben rúgta meg a labdát, mintha csak simán felszabadítana, ezt mindannyian így tettük volna a helyében. Takács Zoli azonban nem ért oda, így Durica bevarrta a felsőbe. Nagyon kemény volt. Az első másodpercekben mindannyian röhögtünk, csak utána fogtuk fel, mekkora mákunk van, s kezdtünk ünnepelni.”

Herczeg András: „Egy igen feszült mérkőzés volt, győzelmi kényszerben voltunk, s jól is kezdtünk, vezettünk 2-0-ra, de akkor jött a fehérvári gól, s újra kiélezett lett a helyzet. A mérkőzés végén kaptunk egy 11-est. Átélni azt, hogy kimaradt a büntető, de aztán Durica hihetetlen öngóljának köszönhetően mégis a hálóba került a labda; hatalmas érzelmi hullámvasút volt az a pár másodperc. Természetesen nagyon örültünk, hiszen egy igen erős riválist sikerült búcsúztatnunk, s a sorozat végén meg is nyertük a Magyar Kupát. Ehhez kellett Durica öngólja is.”

És hogy azóta mi lett Pavol Duricával? Erre szintén a dehir cikke ad választ. A most 35 éves szlovák Durica a debreceni meccs idején bő egy hónapja volt a Videoton játékosa, de nem sokáig élvezhette a fehérvári közeget. Az öngól után a keretből kikerült, s mivel nem volt hajlandó elutazni a tartalékcsapattal egy NB III-as meccsre, szerződést bontottak vele. A Vidiből az FC Artmediaba igazolt, majd később nevelőegyesületéhez, a DAC-hoz tért vissza. Megfordult az osztrák bajnokság harmadosztályában, Szlovákiába visszatérve pedig előbb a negyed-, később az ötödosztályban folytatta. Utolsó csapata minden bizonnyal az ötödosztályú Nemeshódos volt, egy helyi férfi a hírportál érdeklődésére elmondta, hogy Pavol Durica már nem focizik, Ausztriában dolgozik, de hogy mit, azt nem árulta el.

+1 Bónuszjelenet

Ha már Videoton és fatális hibák, akkor érdemes megemlíteni a 2012 tavaszán játszott Vidi – Loki bajnokit. A veretlen bajnoki címre hajtó Loki legnagyobb üldözője otthonában lépett pályára, és ismét egy nem mindennapi góllal nyerte meg a mérkőzést… 🙂