LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

A mérkőzés legjobbja #5 – Balogh Norbert

„Ha Messi nálunk játszana, mi nyertünk volna” – nyilatkozta egyszer Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője az argentin klasszisról, érzékeltetve, mennyit is jelenthet egy igazán jó (napot kifogó) játékos egy kiélezett helyzetben. Sajnos nekünk, Loki szurkolóknak az utóbbi időben ritkábban adatik meg, hogy kiemelkedő egyéni teljesítményeknek tapsolhassunk, de azért eléggé sok emlékünk lehet egykori (és jelenlegi) játékosainkkal kapcsolatban, amikor szinte egymaguk jelentették a különbséget az ellenfelünkhöz képest. A nosztalgiázás jegyében most ezeket a mérkőzéseket idézzük fel új sorozatunkban, melynek ötödik részében egykori fiatal tehetségünk, Balogh Norbert legjobb Loki-meccsére tekintünk vissza.

Balogh Norbinak kellett hozzá idő, hogy kijöjjön az a tehetség, ami benne van, és igazán megcsillogtassa a képességeit a Lokiban, de a Skonto elleni Európa Liga mérkőzésen csattanós választ adott a benne kételkedőknek.

Persze ne vitassuk el, hogy értelmezhetetlenül gyenge napot fogott ki az ellenfél, de az egyébként is látszott, hogy egy sokkal masszívabb védelem is megszenvedett volna Norbival. Azon kívül, hogy duplázni tudott, szinte minden veszélyes támadásunkból kivette a részét, fantasztikus labdákat osztogatott, pimasz cseleket és szólókat láthattunk tőle. Valami ilyesmi élményre vágyik egy szurkoló, aki kimegy a meccsre, mint amit fiatal tehetségünktől kaptunk. Azt pedig, hogy a remek teljesítmény nem csak az ellenfélnek szól, egy körrel később, a Rosenborg ellen is bizonyította. Szurkolok Norbinak, hogy Cipruson is találja meg a formáját, és szép lassan egyre jobban ki tudjon bontakozni a tehetsége, mert ha jó formában van, akkor élmény nézni a játékát. Addig is, érdemes visszanézni ennek a kiütéses győzelmünknek a hosszabb összefoglalóját, melyet éppen blogunk állított össze annak idején.

Hajrá Loki!

Enderson