LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Power Rankings #8

Túl vagyunk három fordulón a 2019-es naptári esztendőben, eljött tehát az ideje, hogy ismét rangsoroljuk az NB I csapatait. Az első három tavaszi forduló után az egyik kieső szinte biztosan megvan, és a bajnoki cím is eldőlni látszik, de sok még a nyitott kérdés. Lássuk, hogy mi a sorrend egész pontosan!

A csapatnevek után zárójelben az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.

1. Ferencváros (1., 0, )

Három nehéz meccsel kezdte a tavaszt a Fradi, az eredménysor pedig vegyesre sikeredett: győzelem a Honvéd ellen, majd utolsó pillanatokban elbukott győzelem a derbyn, most legutóbb pedig utolsó pillanatban elszenvedett vereség ellenünk. Miközben a nagy rivális Vidi szintén botladozott, itt lett volna a lehetőség rögtön a tavasz elején egy komoly előnyre szert tenni, ehelyett „csupán” egy ponttal sikerült növelni az előnyüket. Ez a hat pont még egyelőre biztosnak tűnik, de sok függ a továbbiaktól. Továbbra is a Fradit tartjuk fő esélyesnek.

2. Videoton (2., 0, )

Elég meglepő szezonkezdetet produkált az állami pénzeken felpumpált fehérvári csapat, hiszen két zakóval nyitottak otthon két kiesés elől menekülő csapattal szemben: a Felcsút és a DVTK is megverte saját otthonában a Vidit. Az MTK ellen javítani tudtak, de messze vannak a jó formától. Nagy szerencséjük, hogy ezt nem tudta kihasználni a Fradi, különben már most eldőlt volna a bajnoki cím sorsa.

3. Újpest (4., +1, )

Továbbra is hozzák a szerény kis egygólos meccseket átlagban. Debrecenben 0-0, a Fradi ellen szerencsével 1-1 a végén, legutóbb pedig Felcsúton 1-0-s siker egy öngóllal. Továbbra is minimál stílusban nyomják Újpesten, most már messze övék a legkevesebb kapott gól, viszont egyúttal a harmadik legkevesebb lőtt is. Erőteljesen kapaszkodnak, vélhetően meg is kaparintják a dobogót év végén.

4. DVSC (5., +1, )

Nálunk is felemásra sikeredett a rajt, hiszen amennyire az Újpest elleni hazai 0-0 vállalható volt, a kisvárdai 3-0-s zakó már épp annyira nem. Gyógyírt jelentett sebeinkre a Fradi elleni siker, de láthatóan nem tudunk felpörögni a kisebb csapatok ellen, márpedig most sorban ilyen meccseink következnek. Egyúttal ezeken a találkozókon választ kaphatunk arra a kérdésre is, hogy reális-e dobogós helyezésben reménykednünk. Egyelőre azt érezzük, hogy inkább a negyedik hely lehet majd reális év végén.

5. Honvéd (3., -2, )

Bár a Felcsútot legyőzték, a Fraditól és a DVTK-tól kikaptak, így most az ötödik helyen vannak, de még mindig két ponton belül hozzánk képest. Továbbra is kérdéses a Honvéd jövője, a nyáron tulajdonosváltást csiripelnek a madarak, miközben több meghatározó játékos szerződése is lejár júniusban. Ezek miatt nem érezzük, hogy idén felférhetnének a dobogóra.

6. MTK (6., 0, )

Az újonc MTK-nál is egy győzelem és két vereség a mérleg, továbbra is kiszámíthatatlanul lépnek pályára hétről hétre. Az most már kezd körvonalazódni, hogy a dobogós versenyfutásba nem lesz beleszólásuk, ám a felsőházi tagságukat vélhetően szeretnék majd megőrizni, ez pedig jelen állás szerint meg is lesz nekik.

7. Paks (8., +1, )

Csertőiék nem kezdtek rosszul, hiszen megverték az MTK-t idegenben, utána viszont két döntetlen következett a jelenlegi két kieső ellen. Az ott elhullajtott négy pont is jelzi, a felső ház idén nem lesz a paksiak terepe, ellenben hátrafelé még bőszen kell tekintgetniük. Kiesni aligha fognak, marad a rájuk jellemző középszerűség.

8. Mezőkövesd (7., -1, )

A Mezőkövesdtől néhányan többet vártak ennél a téli igazolások és a játékoskeret erősségét ismerve, ám be kellett érniük négy ponttal. A felsőházért még nagy csatában lehetnének, de nekik is inkább hátra felé kell innentől tekintgetniük, mert megérkezett mögéjük a mezőny.

9. Puskás Akadémia (9., 0, )

A Vidi elleni sima győzelmük után azt hihette az ember, hogy most az új edző jól összerakta végre ezt a söpredék csapatot, ám gyorsan kaptak két kijózanító pofont, így pedig már csak egy pontra vannak a kiesőzónától. Nem nagyon lehet más céljuk a tavasszal, mint az élvonalbeli tagság megőrzése, ez pedig sajnos gond nélkül sikerülni fog nekik.

10. DVTK (10., 0, )

A bajnokság legjobb formában lévő csapata jelenleg a DVTK. Ezt azért 7-8 fordulóval ezelőtt lehetetlen volt elképzelni, de amióta minket megvertek még nivember elején, nem találtak legyőzőre, ez pedig már nyolc mérkőzést számlál. Hiába azonban a rengeteg pont az elmúlt hónapokban, a Kisvárda tartja velük a lépést, így továbbra sem dőlhetnek hátra, ám sokkal jobb helyzetben vannak, hiszen utolérték a mezőnyt, így pedig már nem csak kétszereplős a bennmaradásért vívott harc.

11. Kisvárda (11., 0, )

A Diósgyőrhöz hasonló jó formának örvend a mezőny másik újonca, amely már hat meccse nem talált legyőzőre. Így hiába hihettük azt az ősz közepén, hogy kéz a kézben kiesnek a Halival, erre most nem mernénk nagy összegben fogadni. A télen is jól erősítettek, és képesek váratlan győzelmeket aratni, elég csak a mi meccsünkre gondolni… A mezőny többi tagja viszont jelenleg lépéselőnyben van velük szemben, és talán az összeszokottság, a rutin sokat számíthat ilyen esetben, így az a tippünk, hogy szoros küzdelemben, de végül ők maradnak alul.

12. Haladás (12., 0, )

A Halinál egy jó tavaszi kezdésben bízhattak, akkor talán lett volna minimális sanszuk, ám az egyetlen szerzett pont három meccsen semmire nem elég, hiszen a többi rivális sorozatban nyeregeti a meccseit. Hátrányuk mostanra 14 pont, ami 12 meccsen aligha ledolgozható egy olyan csapatnak, amely 21 forduló alatt csak 10 egységes gyűjtött. Ez a hajó már elment, de még az ősszel.