LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Vízválasztó meccs következik

Nagyon fontos mérkőzéssel folytatódik a bajnoki pontvadászat csapatunk számára. Pénteken koraeste, Kisvárdán kell megvillantania oroszlánkörmeit a Lokinak. Jelentős téttel bír ez az összecsapás, ugyanis közvetlen riválisok néznek farkasszemet egymással. A győztes lépéselőnybe kerül, a vesztesnek pedig marad az álmodozás.

Hazai környezetben tavaly szeptemberben pontosztozkodással zárult a derbi, izgalmas, változatos mérkőzést láthatott a Hódos közönsége. A győzelemre is megvolt az esélyünk, végül annak is örülnünk kellett, hogy a döntetlent sikerült kiharcolni. Az egy pontot érő találatot csapatkapitányunk szerezte, miután a sarokból megindulva befutott második beállósnak, ezzel a figurával meglepve a várdai védőket. Vica ziccerben kapta a labdát és juttatta a hálóba Pásztor Betti mellett. Aztán hogy elbuktunk egy pontot, vagy szereztünk egyet, az tipikusan a félig üres, félig tele pohár esete. Pénteken ismét egymásnak feszül a két csapat, ezúttal a kisvárdai sportcsarnokban. Ez egy teljesen más mérkőzés lesz, ugyanis most nem az a két szakvezető irányítja a csapatokat, akik ősszel. A Lokinál novemberben vette át a karmesteri pálcát Köstner Vilmos, a szabolcsiak pedig a tizennegyedik fordulóban a Mosonmagyaróvár otthonában elszenvedett vereséget követően köszönték meg Valtko Donovic munkáját. Azóta a Dévényi János – Szabó Vali kettős irányítja a csapatot.

Rossz emlékként él tudatunkban a legutóbbi idegenbeli bajnoki ellenük, ugyanis akkor is egy edzőváltást követően vette át szakmai munka felügyeletét Dévényi János. A Kisvárda megbízott vezetőedzője több nyilatkozatában is kiemelte, hogy állóképesség terén vannak hiányosságaik, ezen nehéz fejleszteni a bajnokság közben, főleg úgy, hogy változott a játékuk stílusa a Donovic-érához képest. Korábban a kőkemény védekezés volt az alap felfogásuk, akár a támadójáték kárára is. Dévényi azonban gyorsítani akarja a játékukat, ennek eredményességéhez a kapusteljesítmény nagyban hozzájárulhat, főleg úgy hogy tudjuk, Pásztor Betti révén olyan hálóőr lesz a várdai kapuban, akit jól ismerünk, tudjuk melyek a gyenge pontjai (főleg a gyors indításokban elég határozatlan).

Ami ellenfelünk eredménysorát illeti, az megsüvegelendő, hogy még tőlünk is szorosabb meccset játszottak a Győr ellen. A Siófok, az Érd, valamint az ETO vitte el mind a két pontot a városi sportcsarnokból, az Alba ellen pedig döntetlent játszottak hazai környezetben. Céljuk a nemzetközi szereplés kiharcolása, amit nem sikerült a kupában elérni, így számukra is a bajnokság maradt csak. Legeredményesebb játékosaik közé tartozik Tamara Radojevic hetvenhét találattal, Isabel Guialo hatvannégy gólnál jár, Maria Hakunova pedig ötvenkét alkalommal volt eredményes. A légiós áradat sodrásában egy magyar nevet is felfedezni vélhetünk, a válogatott szélső Orbán Adri húsz alkalommal zörgette meg a hálót eddig. Büntetőiket akár Radojevic, akár Aneta Benko végzi el, jó eséllyel gól lesz belőle, nem lesz egyszerű dolga tehát a debreceni kapusoknak!

Tavaly januárban hatgólos vereséggel térhettünk haza. Ezt most kihagynánk, kellemetlen meglepetésben már volt részünk nem is oly rég Békéscsabán. Ott az volt a fő gond, hogy nem tartották be a lányok a Vili bá által kidolgozott stratégiát, szerencsére az ETO ellen ezzel már nem volt gond, húsz percig teljes kontroll alatt tartottuk a zöld-fehér csapatot. Aztán a későbbiekben sem vallottunk szégyent! Erre alapozva nem is lehet más célunk, mint elhozni a két pontot, ezzel ledolgozni a jelenlegi hátrányunkat a Kisvárdával szemben. Azzal, hogy a Vác legyőzte a Siófok csapatát, öt pontra meglépett tőlünk így messze kerültünk az ötödik helytől (bár még idegenben játszunk a Váccal, a sorsunk már nem a mi kezünkben van). Az a forgatókönyv tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a Kisvárda, DVSC, Alba Fehérvár trió küzd meg a hatodik pozícióért, de a Dunaújvárost sem szabad még leírni. Azt írtam a bevezetőben, hogy ez a meccs jelentős téttel bír, ezt továbbra is így gondolom. Amennyiben nem hozzuk el a két pontot úgy a hatodik helytől is messze kerülünk, egészen pontosan négy egységnyi hátrányunk lenne. Arról nem is beszélve, hogy a Fehérvár is megléphet előlünk.

Egy elfogadható eredmény van, a győzelem, semmi más! Remélem, a lányok is átérzik a meccs súlyát és tudásuk legjavát fogják nyújtani! A vendégszektor befogadóképessége igencsak szűkös, mindösszesen 128 fő léphet be a kapu mögé, így aztán nem kérdés, hogy tele lesz-e a szektor. Rajtunk nem fog múlni, mi mindent tőlünk telhetőt megteszünk majd. Szabó Dorcit leszámítva teljes kerettel utazik majd a csapat, így aztán a lehető legerősebb társaság küzdhet majd a pontokért. Az őszi meccshez képest annyival bővebb a keretünk, hogy felépült és lassan játékba rázódik az orosz tüzér, Anna Punko. Most arra van szükség, hogy mindenki tegyen hozzá mindent, mert csak együtt sikerülhet! Nem szabad megismételni a csabai kisiklást! Az elmúlt hetekben remek formát mutat csapatkapitányunk, bízzunk benne most is így lesz.

„Küzdjetek hát értünk, és magatokért, együtt a győzelemért!”

A szezon végeztével távozik Debrecenből Anna Punko és Madalina Zamfirescu. Elmondható mind a két légiósunkról, hogy Cívisvárosi karrierje során sokat bajlódott sérüléssel, nem tudott húzóemberré válni a Lokiban. Anna első éve még jól is sikerült piros-fehérben, ám az azt követő időszakot szívesen kihagytuk volna, makacs sérülése miatt hónapokon keresztül nem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére. Madi a román kézilabdázás egyik nagy ígéreteként érkezett hozzánk, ám nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sérülések is hátráltatták, honvágya is kihathatott gyengébb teljesítményére. Védekezésben több jó momentuma volt, támadásban eddig nem tudta elég jól irányítani a társait, azt kívánom a lányoknak, hogy a szezon hátralévő részében és a későbbiekben is kerüljék el őket a betegségek, sérülések. Azonban amíg a DVSC kötelékébe tartoznak adjanak bele mindent, vagy ha ez nem megy, adják le a szerelést! Motiválatlan játékosokra nincs szükségünk!

K&H Liga Női NB I. 17. forduló:
Kisvárda Flórián tér 6, Városi Sportcsarnok.
2019. március 8. 18 óra.
Kisvárda Master Good SE – DVSC SCHAEFFLER
Játékvezetők:
Altmár Kristóf – Horváth Márton.

Aki nem indul útnak nézheti az online közvetítést!

Hajrá Debrecen! Hajrá Loki!

Iceman

(képek: dvsckezilabda.hu)